Szeptember közepén tettünk egy kis túrát Kemence és környékén. A Kemencéről Magosfára vezető Zöldről letértünk egy kicsit. Nem szabadna, de megtettük, reméljük, nem zavartuk el a hiúzokat. Kábé a Sátán-bérc környékén tértünk le, gondoltuk, megnézzük, mi is az. Csináltunk pár fotót a szemben lévő Halyagos gerincről és a Vadállóról.

Kilátás kicsit följebbről. A kép jobb alsó sarkában a Vadálló látható, a mögötte lévő gernicek a Kuruc-bérc, a Kis-Hideg-hegy.

A Sátán-bérc alulnézetből:

És egy aranyos, faragott díszekkel teli házikó a palacsintázó utcájában:

Továbbra is lemaradásban vagyok, most egy szeptember 6-i túra beszámolója következik, egyszer talán utolérem magam.

Már reggel baromi fáradt voltam, éreztem abban a pillanatban, ahogy nekivágtam az útnak, úgyhogy úgy döntöttem, egy könnyített úton jutok föl a Magas-Börzsönybe. Úgy neveztem el magamban, hogy akadálymentesített útvonal. Pont jó olyan esetekre, ha az ember nincs túl jó kondiban, vagy túl fáradt, mint jelen esetben. Ez az út nem más, mint a Királyréttől jobbfelé induló betonút, amin tovább kell menni a Spartacus kulcsosház irányába, aztán a kulcsosháztól még tovább és tovább. Az út az elején még aszfaltborítású, de aztán később kövecses, kavicsos borítású lesz, de jól járható ősszel, sárban is. A Szent-Györgyi Albert-forrásnál megálltam enni. Párszor jártam már errefelé, és megfigyeltem, hogy ebben a forrásban általában van víz, de sokszor zavaros. Most is az volt, mintha mészkövet oldottak volna föl benne, úgyhogy nem akartam inni belőle, szerencsére volt nálam elég sok víz, és feljebb is lesznek még működő források. A Szentgyörgyi forrást 2007-ben újította föl az erdészet (tehát nem a Nemzeti Park), hála nekik. Hogy eredetileg mikor foglalták, nem sikerült kiderítenem. Az biztos, hogy a '66-os túrakaluzban még nemhogy nem szerepel a forrás, de még az az út sem létezik az akkori térképek szerint, ami a forráshoz vezet, szóval ez a szerpentin út még nem készült el akkor. A '82-es túrakalauz viszont már említi, és az ekkori térképek már az utat is jelölik.

Augusztus végén, egészen pontosan 30-án egy közepesen hosszú túrát tettem olyan börzsönyi részeken, ahol már nagyon régen jártam. Ebben az a jó, hogy az ember alig emlékszik ezekre az útvonalakra, így olyan, mintha először járna ott. Szokás szerint a Saji-kút felől mentem fel a Magas-Börzsönybe, egészen a Foltán-keresztig, onnan pedig a Három-hárs-bércen át a Szabó-kövekig. Innen a Rakodó felé vettem az irányt, egyébként a Szabó-kövek és a Rakodó közötti szakaszon egész sok emberrel találkoztam, aztán a Rakodótól szinte senkivel. Mindenki ezen a Nagy-Hideg-hegy - Csóványos szakaszon megy végig, ami nem rossz, de hát van sok ugyanilyen ilyen szép része a Börzsönynek. Arról nem is beszélve, hogy a Hideg-hegy busz is ide sűríti az embereket, ez a busz egyébként eleve egy hatalmas nagy ökörség (ahogy haverblogunkon is olvasható), még ha relatíve kis forgalmat bonyolít is le.

Három-hárs:

Hogy egy hónapos csúszásban vagyok, ez nem újdonság, ez a túra például augusztus 16-i, és azóta még voltunk jó pár helyen, azok megírásával is le vagyok maradva.

Úgy döntöttünk, hogy kihasználva az augusztus közepi kellemes időt, ellátogatunk a Nagy-Mánára, ami a Börzsöny egyik legszebb helye, egyszer egy évben minimum érdemes oda ellátogatni, de akár többször is. Egyetlen baj van vele, hogy ha az ember a Piroson (merthogy Piros megy a Nagy-Mánára) bemegy Királyházára, akkor onnan egy iszonyatosan kellemetlen aszfaltút vezet Diósjenőig. Kellemetlen, mert az aszfalt szétcseszi a lábat, és kellemetlen azért is, mert viszonylag nagy a forgalom, és ennek a forgalmonak a nagy részét ráadásul a sutyerák motorosok teszik ki. Lehetne mondjuk Királyházáról Kemence felé is menni, de az is ugyanúgy aszfalt. Persze azt is meg lehetne csinálni, hogy Királyházáról szépen visszemászik az ember a Magas-Börzsönybe valamelyik úton, aztán le Királyrétre, ez elég kemény, még nem próbáltam, de sor fog kerülni rá, ez tuti.

Három-Hárs-bérc:

Marha jó sorozat indult a Földgömb című folyóiratban a kéktúráról. Már hamarabb meg kellett volna írnom, de elfelejtettem. Eleve a Földgömb című újság az ismeretterjesztés kategóriában az egyik legjobb. Néha kicsit rövidek a cikkek, olvasna az ember egy-egy témáról bővebben, de gondolom, ilyen minőségű papíron, ennyi fotóval, maximalizálva van az oldalszám, így a cikkek hosszúsága is.

A lényeg, hogy az országos kéktúra útvonalát járja be a Földgömb néhány szerzője, és megírják élményeiket, tapasztalataikat. A sorozat a július-augusztusi számban indult, még megtaláljuk az újságárusoknál, nem késtünk le semmiről. Az első cikk a Tokaji-hegységről, ahogy régebben ismertük: Zempléni-hegységről szól, azaz az útvonalnak erről a szakaszáról számolnak be. Nagyon jó a képanyag, és tetszett, hogy a szerzők érzékenyek a régió problémáira. Ráadásul meglátogatták azt az erdészt, aki a Másfélmillióban, és a Szt István vándorlásban is szerepelt! Innen jut eszembe, hogy kiderül az is a cikkből, hogy ők is nagy elődjüknek tekintik a Rockenbauer-féle csapatot, és mintaképnek a filmet.

A következő rész rázós téma lesz: Cserehát. A Másfélmilliónak ez az egyik legjobban sikerült epizódja (egyébként az alkotók szerint is), akkoriban sem volt gazdag vidék, a falvak szép lassan öregedtek és néptelenedtek el, de volt még bája, hangulata ennek a tájegységnek. "Elesettségében is megragadó", vagy hogy is mondta Rockenbauer. Azóta rohadt sokat változott a világ, és ebből a változásból a Cserehát megint vesztesen került ki, mint annyiszor a történelem során. Az ország egyik legleszakadtabb régiója lett, a neve egyenlő lett az elnéptelenedett falvakban kialakuló cigánygettókkal, és az ehhez kapcsolódó bűnözéssel. Szóval kíváncsi vagyok, hogyan írnak majd erről a következő részben a szerzők. A lap következő száma szeptember végére várható.  

Megjelent az Origón egy cikk, miszerint most kezdődik a szarvasbőgés. Hurrá, mondom magamban, a héten úgyis megyünk pár napra az erdőbe, akkor hallgathatjuk. Persze kiderült, hogy a cikk nem arról szól, hogy most kezdődik, hanem arról, hogy úgy általában ilyenkor szokott kezdődni.

Egyébként annyira nem rossz írás, ráadásul szó van benne kedvenc helyünkről, a Börzsönyről is, és tényleg azokon a helyeken lehet a legjobban hallani a bőgést, amit a szerző is ír (mármint a Börzsönyben, a többit nem ismerem). Az viszont tipikus, hogy az egyik képmelléklet egy őzbakot ábrázol.

Ez a túra augusztus elején volt, megvártam, míg lemegy a kánikula, és nem túl forró időben tudtam elindulni. A Börzsöny magasabb részein nagyon jó klíma volt, a lejjebbi völgyekben persze állt a párás meleg, de hát ez van, ezt kell szeretni. Szokásos útvonalamon, a Saji-kút bércén keresztül mentem föl a Foltán-keresztig. Vicces volt egyébként, hogy a Saji-kútnál ücsörögve egy nő haladt a turistaúton, kábé tíz méterrel tőle ülhettem, a turistaút körbemegy a forrás körül, a csajszi mégse vett észre, kezdtem úgy érezni magam, mint egy indián. Mondjuk elég nagy szarban lett volna a csaj, ha én egy gonosz erdei zombi vagyok és meg akarom támadni. Szóval felértem a Foltán-kereszthez, ahol a padoknál megtartottam szokásos pihenőmet. Egyszercsak zajt hallottam a hátam mögül, nem néztem oda elég gyorsan, épp akkor tűnt el a fák között két rohanó állat. Épp csak a barna foltot láttam belőlük sajna, de én arra tippelek, süldő vadmalacok lehettek.

Kilátás a Foltán alatti részről:

Nem a Három-hárs bércén keresztül folytattam utamat, hanem a Piros X-en. Ez is egy csodálatos túraút egyébként, érdemes egyszer végigmenni rajta. Érdekessége, hogy ez nem a Három-hárs gerincén megy, ami ugye azért szép mert gerinctúra, hanem a Három-hárs gerince alatt, a hegyoldalban. Ezek a Magas-Börzsöny belsejében húzódó völgyek, a csodálatos bükkösökkel, és az eszméletlen csenddel, mindig lenyűgöznek. Igazából ezek mind a Csóványos tömbjének völgyei, hegyoldalai és mindegyiknek megvan a maguk jellegzetes hangulata.

Haha, ezt a hírt tegnap láttam a Tényekben, maga a találmány persze régebbi, de mostmár lehet bérelni is - méregdrágán. Én persze olyan vagyok, mint Móricka, erről is a túrázás jutott eszembe, mennyire jól lehetne használni egy ilyen járást segítő robotot többnapos túráknál, amikor sok cuccot kell cipelni föl a hegyre (itt a videón nincs szöveg, de tegnap mondták a hírekben, hogy nehéz terhek cipelését könnyíti például ez a szerkezet). Aztán persze rögtön rájöttem, hogy baromság, hiszen a túrázásban pont a testmozgás a lényeg, meg hogy az ember fölküzdje magát az emelkedőn. Ha ehhez gépi segítséget vennénk igénybe, akkor megölné az egésznek a lényegét. Meg amúgyis, ez a találmány nagyon sokára lesz hétköznapi emberek számára is olcsón elérhető, úgyhogy nem állítja az elkényelmesedett túrázókat dilemma elé.