Ez a túra július közepén volt, kéthetes csúszással írom meg, de ez nem is rossz idő ahhoz képest, hogy egy hónapot is szoktam csúszni időnként. Az időjárást tulajdonképpen jól kifogtam. Strandolóknak keményen keresztbe tett az a bizonyos szombati vörös jelzés, meg a 100 km-es szél, plusz a hőmérsékletesés, a túrázóknak tulajdonképpen jól jött. Ennek ellenére tök üres volt az erdő, ami persze nem baj, de fura, ahhoz képest, hogy kifejezetten túraidő volt. A lényeg, hogy ez a front, meg vihar szombaton jött be, a szombat az durva volt, de vasárnap már kellemes időre váltott, a hőmérséklet 30 alatt maradt, csak délutánra közelítette meg a 27 fokot, de az már nem volt veszélyes. Délelőtt viszont kifejezetten hűvös volt, a szél erősen fújt, de szerencsére ez sem volt életveszélyes (egyébként az erős vihar bükkösben nem egy életbiztosítás, mert a magas fákat gyér gyökérzet köti a viszonylag vékony erdei termőtalajhoz, szóval könnyen kidőlnek, és dominószerűen döntik ki magukkal társaikat, láttunk már ugye ilyet a Börzsönyben nem egyszer).
Saji-kút július közepén: