Addig-addig halogattam a szentjánosbogaras posztom megírását, hogy közben minden weboldalon jelent már meg tudósítás a szentjánosbogár-néző túrákról. De ebben a posztban azért egy csöppet több képet találtok :) Merthogy itt van a rajzás, és mint oly sokszor a természetben, a párválasztás ebben az esetben is gyönyörű (gondoljunk csak a szarvasbőgésre, a túzok dürrögésre, de akárcsak a növények virágba borulására).

Magáról a szentjánosok világító repdeséséről már mindent leírtak az utóbbi napok cikkeiben, én ehhez annyit tennék hozzá, hogy a világon sok ezer faja él ennek a családnak, amelyből hazánban 3 faj található meg. A bogarak párkeresése a trópusokon a leglátványosabb, és például Taiwanon bevett szokás ilyenkor a csodásabbnál csodásabb fotók készítése. A jelenség pedig végtelen számú lehetőséget biztosít a fotósoknak, hogy szürreális, meseszerű, vagy akár kifejezetten absztrakt hatású képeket lőjenek.

Lássuk csak!

Elsőként egy csodás, hazánkban készült kép, amely olyan remekül fényképezett, hogy maguk a bogarak is jól láthatók.

Fotó: Pál Anna Viktória

Taiwanon a szentjánosbogarak rajzása káprázatos jelenséggel gyönyörködtet. Taipei City:

Forrás: Steven Weng

Egy természetjáró blogon általában túrasátrakról szokott szó esni, méghozzá a súly, tartósság, praktikum szempontjából. Na, hát én most jól kivételt teszek, és fesztiválsátrakat mutatok nektek, kizárólag viccességi és esztétikai szempontok szerint. Hiszen itt a fesztiválszezon!

Egyik nagy kedvencem a Fieldcandy cég lakókocsit mintázó sátra, amelyre még olyan kötelező kellékek is kerültek, mint a gitár.

Vigyázat, felkavaró tartalom következik! Csak erős idegzetűeknek!

Azt, hogy a vasútmániások őrültek, eddig is tudtam. Többek között onnan, hogy én magam is vasútmániás vagyok. Ismerve ezt a szenvedélyt, csak idő kérdése volt, hogy megjelenjenek a vonatvezetős szimulátorprogramoknál ezerszer jobb fedélzeti videók. Nem tudom, mi ennek a műfajnak a neve, de nagyon élvezetes. Bennem 100%-ig előhívja azt az élményt, amit akkor érzek, mikor többnapos túrára menet zakatolok a vonaton és egyre távolodok a fővárostól.

A "petegabi" nicknevű videós egyik legújabb munkája a Hatvan-Somoskőújfalu vonal. Iszonyatosan jó érzéseket keltett bennem, hiszen ezen a vonalon szoktunk a Nyugati-Mátrába utazni. (A videók között megtalálható amúgy Eger-Putnok is, ami viszont hazánk egyik legszebb vasútvonala.)

Ezen a blogon az egyhónapos csúszások még kevésnek számítanak, de mostani posztomnak nem is a hír maga a fő mondanivalója, hanem a hír következményei a Börzsöny-imádó turistákra.

"Elkezdődött a keskeny nyomközű vasút építése Márianosztra és Nagyirtás között, miután az Ipoly Erdő Zrt. munkatársai átadták a munkaterületet a kivitelezőknek" - szólt az április eleji hír, amelynek nagyon megörültem. Hazánk erdeit egykor keresztül-kasul behálózták a kisvasút vonalak, hiszen a nemzeti parkok megjelenése előtt az erdők mégiscsak inkább a fakitermelés színhelyei voltak. Helyenként a kisvasutak követ is szállítottak, ha volt bánya. A fakitermelés gépesítésének átalakulásával persze ezekre a kisvasutakra egyre kevésbé volt szükség, viszont eszméletlenül jó turisztikai funkciójuk van. Önmagában is vonzerőt nyújtanak, de természetbarát módon képesek szállítani a kirándulókat.

Szóval az, hogy kisvasút vonalakat újítanak fel, számomra eleve nagy öröm, de van itt még egy dolog. Aki a Börzsönybe gyakran jár, az tudja, hogy a nyugati részen marha macerás a tömegközlekedés. A járatok mondjuk elég sűrűek, de a buszok így is hajlamosak túltelítődni, és ha beüt valami előre nem várt esemény (járatkimaradás, vagy nagyobb turistacsoport), akkor a helyzet tragikomikussá válik, a buszon egymásba könyöklő utasokkal, a tehetetlen buszvezetővel, az ordibáló emberekkel, meg az egymásra boruló csomagokkal. De ha nincs is különösebb gebasz, ezen a buszjáraton akkor is kényelmetlen utazni, főleg, ha 2-3 napra való cuccal van felpakolva az ember.

Számomra egy hihetetlenül jó alternatívája a Börzsöny nyugati oldalának megközelítésére ez a kisvasút. Ha Szobtól fel tudok döcögni Kisirtáspusztáig, akkor már gyakorlatilag Nagybörzsönnyel kerülök egy vonalba, de mégis mélyebben az erdőben. Kisirtásról gyerekjáték eljutni bárhová, főleg, ha többnapos túrán van az ember, és emiatt több az idő.

Végre vége a szardiniáskodásnak a buszon, és a pénzemet se az igénytelen és lepukkant Volán feneketlen bendőjébe dobálom. Tudom, hogy a kisvasúton lényegesen drágább lesz a jegy, mivel az nem tömegközlekedési eszköz, de számomra még így is jobban megéri, hogy emberi módon utazhassak, és ne úgy, mintha Mongóliában gyömöszölődnék egy ZIL platóján

Igaz, már messze a március, és az áprilisból is kifelé haladunk, de a blogger is ember, és legújabb válogatásomhoz rengeteg gyönyörű magyar fotót néztem át, így érthető, ha elment vele az idő. Sokunknak a tavasz a kedvenc hónapja, és ezen belül a március és az április a legizgalmasabb időszak. A tél még nem húzódott vissza teljesen jégbarlangjába, de egyes növényfajok már nemhogy kikelnek és rügyeznek, de virágba is borulnak.

Válogatásomba igyekeztem olyan fotók közül szemezgetni, amelyeken nemcsak a tavaszi virágok látszanak, de a magyar táj szépsége is.

Fekete kökörcsin a Budai-hegységben. Amikor ezt a gyönyörű növényt megteremtette az evolúció, nem számolt azzal, hogy lesz egy olyan állatfaj, ami szépsége miatt fogja (majdnem) kiirtani. Annyian szedték, hogy majdnem kipusztult. 

Fotó: Maraczi László

Leánykökörcsin csoport a Bükk egyik szikláján, március végén. Mintha csak fázós lányok húzódnának védelemért egymáshoz, hogy megvessék a lábukat a tavaszban. A Bükk-hegység erdői márciusban-áprilisban még alszanak, és a hófoltok is gyakoriak. A növényt épp azért borítják piheszerű szőrök, hogy védjék a fagyoktól. 

Fotó: Béres Attila 

Tavaszi héricsek a Sár-hegyen, a Mátrában. Háttérben a Szent Anna kápolna.

Fotó: Indafoto 

Nem, nem, ígérem, hogy nem megyünk át cukiság blogba, de megint egy aranyos kis állat, és véletlenül megint ürge. A kíváncsiskodó jószág Táborfalván lakik, a videót pedig a Duna-Ipoly Nemzeti Park osztotta meg. (Amúgy idevág az is, hogy Táborfalván anno működött egy, leselejtezett magyar honvédségi cuccokat áruló bolt, a közeli laktanya miatt, és sok-sok évnyi túrák legfőbb kellékeit innen szereztük be, filléres áron. Surranók, szíjak, zubbonyok, és még ki tudja mi.)

Nemsokára jövök új posztokkal. Addig is egy kis nyárváró cukiság. Persze az új posztokra nem kell várni nyárig :)

Fotó: Oldrex

Most egy lelkendezés következik, ami akár reklámnak is tűnhet, de sajnos nem fizetett érte a Fiskars - de nyitott vagyok minden megkeresésre :)

Elég régóta túrázom, lassan évtizedekben mérhető, többnapos, kinnalvós túrákra is rendszeresen járok, de eddig soha nem éreztem szükségét, hogy kisbaltát, kisfejszét vigyek magammal. Eszembe se jutott, elég a kés. Ám amióta rendszeresen olvasok bushcraft oldalakat, fórumokat, azóta befészkelte a fejembe magát a gondolat, hogy beszerzek egyet. Ennek két oka is volt. Egyrészt szimplán megtetszettek ezek a kézi készítésű skandináv balták, amelyek iszonyatosan szépek, és emellett funkcionálisak is. Másrészt kedvem lett kipróbálni a kunyhó / menedék építést, amelyben akár télen is kint lehet aludni.

Nem akartam egyből egy Szabó-féle, vagy Gransfors baltával kezdeni, mert az nem a legolcsóbb kategória, úgyhogy hosszas kutakodás után a Fiskars legkisebb mérető kempingfejszéje, az X5-ös mellett döntöttem.

Kicsit persze féltem, hogy mit várhatok a Fiskars fejsze-repertoár legkisebb és legolcsóbb darabjától, de hát amúgy is erre volt csak keretem. Amikor kézhez kaptam, rögtön elcsodálkoztam az üreges nyélen, de abból indultam ki, hogy a Fiskars szánt szándékkal nem gyárt gagyit, úgyhogy valószínűleg az üreges műanyag nyél nem azt jelenti, hogy első használatkor ripityára fog törni a kezemben, ugyanakkor könnyít a balta súlyán, ami túrázáskor nem utolsó dolog.

Kunyhót egyelőre nem építettem, de élesben többször ki tudtam próbálni a kertemben, ugyanis ott épp jó sok famunka, favágás van, úgyhogy megmutathatta magát a kis X5-ös. Azt kell mondjam, ez a darab egy kis csoda. Iszonyatosan kézhezálló, nagyon jól kiegyensúlyozott, szinte magától vágja a gallyakat, a gyári éle pedig szuper! A műanyag markolat egyáltalán nem csúszkál a kézben, jó fogást biztosít, és kellően strapabírónak is tűnik. Maga a balta nem nehéz, de a feje épp annyira súlyos, hogy ne izomerővel vágja át a gallyakat, hanem szinte a saját súlya által.

A baltához fasza kis tok is tartozik, amiről szintén csak jót tudok mondani, övre is fűzhető, strapabíró kordura anyagból készült, és könnyen kiemelhető belőle "a djágaszágom".

Nem mondom, hogy egynapos túrákra mindenki vigyen magával kisfejszét, sőt azt se állítom, hogy többnapos túrákon nem lehet meglenni nélküle. De hasznos társ tud lenni, igazi barát. Ne felejtsük el, hogy a mi éghajlatunkon ez a szerszám volt az expedícióra indulók (lásd Arszenyev írásai), és az erdei emberek állandó kísérője, és nem a machete, amely inkább a burjánzó lágyszárúakkal tenyésző dzsungelek nélkülözhetetlen eszköze.

És néhány adat:

Hossz: 228 mm

Fej súlya: 390 g

Összsúly: 480 g