Ha már ezen a télen nem tudtam megnézni a hóba borult Börzsönyt, akkor belinkelek ide egy remek túrabeszámolót február közepéről, amikor még jó kis hó volt, főleg a Börzsönyben. Recsegősre fagyott Börzsöny, a Minden nap más blogról, katt ide.

Elég szarul jött össze ez az őszöm és telem, túrázni utoljára novemberben voltam, viszont teljesen lemaradtam a szeptember végi négynapos Mátra-túra leírásával, pedig az egyik legjobb többnapos túránk volt, amit eddig csináltunk.

Tehát a Vándor-forrás közelében aludtunk, egy őzbaknak a területén, aki emiatt  éjszaka méltatlankodott is egy sort. Másnap viszont nagyon kellemes időnk volt, sikerült kifogni az ősz legszebb napjait. Mátraszentimre volt az elsődleges úticél, aztán tovább a Csór-réti víztározó felé, amúgy nem terveztünk hosszú túrát aznapra, ami nem is baj, mert úgyse lett volna belőle semmi. A Zöld jelzésen indultunk el, ami érinti a Csörgő-patak völgyének felső folyását is, ami ugye csodaszép hely.

Na, mivel meló van ezerrel, ezért kénytelen voltam elhalasztani több téli túrát is, pedig most van csak igazán jó idő erre. Habár az utóbbi hetekben hétvégére pont havazott, ami túrázás szempontjából nagyon jó, hiszen csodaszép a táj, meg az idő, az utazást viszont nehezíti, mert késnek a vonatok, és fogalmam sincs, megvárja-e őket a buszcsatlakozás. Emiatt is vacilláltam, hogy elinduljak-e, aztán végül amúgysem értem rá soha. Úgyhogy jó kis téli túrákról készült képeket meg beszámolót most nem tudok fölrakni, ellenben már régóta fel szeretnék rakni egy tabános videót. Ez teljesen más téma, köze nincs a télhez (csak annyi, hogy a képek novemberben készültek, és látszik a földön valami kis hó, vagy dér), a túrázáshoz is csak igen lazán, viszont annyira megörültem, hogy végre találtam mozgóképet is erről a kurva jó városrészről, hogy elhatároztam, fölrakom egyszer ide. Eddig csak ugye régi fotókról, akvarellekről, festményekről, grafikákról ismertük a lebontott Tabánt, most itt van kicsit életszerűbben.

Eheti hír, hogy a Sea Shepherd környezetvédő szervezet Ady Gil nevű hajójának nekiment egy japán bálnavadászhajó, szét is törte, és a természedvédők hajója süllyedni kezdett. Az ember első reakciója az, hogy mekkora nagy tahók ezek a japán bálnavadászok, pedig a dolog tulajdonképpen nem is sült el rosszul, ha a környezetvédelem érdekeit nézzük. Megsérülni nemigen sérült meg senki, a környezetvédők nem haltak meg, csak a hajójuk lett totálkáros, de az meg amúgyis munkaeszköz, benne volt a pakliban, hogy tönkremehet a csatában, ezzel nekik is számolni kellett, ha bűzbombákat dobálnak. Ráadásul ajándékba kapták, tehát egy fillérjükbe nem került. Viszont cserébe az egész világon végigfutott ez a hír, az összes híradóban, az összes újságban benne volt, lehetett látni fotókat, filmfelvételeket, ennél nagyobb publicitás nem kell egy olyan ügynek, mint a bálnavadászat visszaszorítása. 

Ugyanis a vicc az egészben az, hogy minden hír nagyjából úgy hozta le a sztorit, hogy elmondták azt is, a japánok tudományos kutatást kamuznak, pedig mindenki tudja, hogy a húsa miatt pusztítják szerencsétlen jószágokat. Ez így minden hírben benne volt, tehát az átlag hírfogyasztó ebből megtudta, hogy mekkora nagy tahóság van itten a háttérben. Bevallom őszintén, én sem tudtam, hogy ezen a héten éppen bálnavadásznak a japánok, hát most megtudtam. Azt is így tudtam meg, hogy tudományos kutatásnak kamuzzák a vadászatot. Ehhez persze az kellett, hogy a süllyedő hajó figyelemfelkeltő hírének ostyájába be lehessen csomagolni a komolyabb infókat is, vagyis a legálisnak kamuzott illegális bálnavadászatot. Persze biztos volt olyan japán újság, ami más előjellel írta meg a hírt, de hát azt meg ki nem szarja le, valljuk be, kevesen olvassuk a japán ⇔⇔⇒⇔⇔⇔⇔ nevű napilapot. 

Szóval a japán kapitány, vagy az, aki a kapitánynak az utasítást adta az ütközésre, jó nagy balfasz volt, ingyenkampányt indított saját országa ellen. Innen is gratula, és csak így tovább.

Múltkor vetítette valamelyik csatorna Az elveszett világot, erről jutott eszembe, hogy én ezt a könyvet mennyire szerettem gyerekkoromban. Az elveszett világot ugye Sir Arthur Conan Doyle írta, az ő regénye alapján készült a film, és a regény annak idején két részben jelent meg a Roburban. Elővettem és most el is olvastam a regényt, elég szórakoztató volt, bár nyilván azt a hatást már nem tudta elérni, mint kiskoromban, amikor tényleg elhittem, hogy van egy ilyen fennsík, ősgyíkokkal. Egyébként ez a téma abszolút illik erre a blogra, hiszen kirándulásról, táborozásról, fehér foltok felfedezéséről van szó. Megjegyzem, a fennsík valóban létezik, ezt nem Conan Doyle találta ki, ő Fawcett ezredes útleírásából emelte ki ezt a számára izgalmas részletet az ezredes hozzájárulásával, ezt maga Fawcett mondja el könyvében. Egyébként hasonló fennsíkok több helyen léteznek Dél-Amerikában. Sőt, valószínűleg a szőrös majomemberek ötletét is Fawcettől vette, ugyanis ő ír több helyen egy ilyen indián legendáról.

Mikor elolvastam a könyvet, eszembe jutott, hogy volt egy Obrucsev-könyv is, az Utazás Plutóniába, annak is hasonló a témája, nosza, olvassuk vissza azt is. Az Obrucsev-könyv viszont felnőtt fejjel visszaolvasva döbbenetes csalódás. Kezdjük ott, hogy a csávó volt annyira hülye, hogy a nemtudomhanyadik kiadás elé írt egy olyan előszót, hogy kedves gyerekek, ezt az egészet nem kell komolyan venni, ez nem megtörtént eset, Plutónia nem létezik, az egészet csak azért találtam ki, hogy elmagyarázzam nektek az őslénytant. Hát elmész te a picsába! Milyen lenne már, ha Csukás István a Keménykalap és krumpliorr elejére odaírta volna, hogy ez az egész csak fikció, Bagaméri Elemér nem is létezik. Hogy lehet valaki olyan szinten hülye, hogy rögtön a regény elején agyonbassza az élvezetet azzal, hogy elmondja, hogy az egész csak kamu. Egyrészt felnőtten már tudjuk, hogy kamu, de hát azért mégiscsak amiatt a varázs miatt olvas az ember kalandregényt, hogy egy picit elhiggye, hogy ez így volt. Másrészt gyerekeknél ez ráadásul százszorosan így van, ők aztán tényleg belemerülnek a regény világába és elhiszik. Hát hogy lehet valaki ilyen köcsög, hogy az elején lehűti őket? Tetejébe azzal a szar dumával, hogy ő oktat. Merthogy azért írta ezt a bevezetőt - mondja ő - az ikszedik kiadáshoz, mert az első kiadásokat elhitték, és neki az oktatás volt a célja elsősorban. Atyaisten, ezt a hülyét! Persze az is lehet, hogy nem önszántából írta a bevezetőt, hiszen javában a Szovjetúnióban vagyunk, ki tudja, hogy az elvtársakat mennyire idegesítette, hogy itt valaki tudományos-fantasztikus fikciókat irogat. Hiszen minden idegesítette őket, és minden kulturális dologgal kapcsolatban volt egy idióta marxista-leninista tézis. Szóval lehet, hogy nem magától volt ilyen hülye Obrucsev.

Jó régen nem voltam túrázni, ráadásul beteg is voltam közben, úgyhogy a kondim nem volt az igazi, ami csak azért fontos, mert úgy döntöttem ezen a hétvégén egy kimondottan laza túrát teszek csak, de azért annyira nem lazát, hogy ne menjek föl a Magas-Börzsönybe, kedvenc részeimre. Túra alatt folyamatosan az volt az érzésem, hogy november van, oké, december 6. a novemberhez még elég közel van, a lényeg, hogy nem igazán volt télies az idő. A Börzsönyben, mint mindig, és főleg a magasabb részeken hűvösebb volt persze, de nap közben egyáltalán nem fagyott (és szerintem éjszaka se, de ez csak tipp), az idő kellemesen langyos volt, öt-hét fok körül, és a nap is jó sokszor kisütött.

Nem a nyolcas vonattal mentem, hanem a tízessel, aminek ugye az az előnye, hogy később kell kelni, többet lehet aludni, viszont mire a busz odaér, addigra már benépesül kirándulókkal Királyrét és környéke. Én ettől már elszoktam, hiszen az utóbbi két évben mindig a nyolcas vonattal megyek, ugyanis megvan a szépsége annak, ahogy az ember a kihalt, ébredező Királyréten nekivág az útnak. Hangoskodó kirándulóknak még ilyenkor se híre se hamva, csak pár igazi turista, meg a biciklisek igyekeznek a Börzsöny felé, minden csendes. Szóval most kifejezetten idegesítettek a kirándulók, elszoktam már tőlük, na.

Szeptember végén tettünk egy remek háromnapos túrát a Mátrában. Háromnaposnak indult, de négy lett belőle, hála a szétcseszett, leépített vidéki tömegközlekedésnek. De erről majd később. Az indulás még problémamentes volt, a Keletiből indult a vonat, Vámosgyörknél kellett átszállni a Tar felé haladó vasútra. Szeretem ezt a kis vonatot, itt nem a szokásos lepattant Bzmot közlekedik (habár annak is megvan a varázsa), hanem egy modernebb változat, amin még a wc is teljesen európai. Taron egyből eltévedtünk egy picit, ugyanis az én térképemen teljesen másfele vitt a turistajelzés, mint a valóságban. A Sárgáról van szó egyébként. De szerencsére a helyiek nagyon rendesek voltak, és mindig útbaigazítottak minket, így hamarosan megtaláltuk a Csevice-kutak felé vezető utat. Sőt, még azt is elmondták, hogy a faluhoz közelebb eső Alsó-csevicéből nem szabad inni, mert szennyezett. A másodiknak, a Felső-csevicének jó a vize.

A Csevice-völgynek a falu felőli részén még állt pár ház, aztán már csak néhány rom. Nemsokára elértük az Alsó-csevicét. Fotót sajnos nem csináltam róla, egy kútszerű mélyedésről van szó, amiben áll a csevicevíz. Erről a kútról egyébként minden túrakalauz azt írja, hogy a vize nem alkalmas a fogyasztásra, ugyanis könnyen szennyeződik a patak vizével. Sőt, már az 1930-as túrakalauzban is ez áll. Ehhez képest a 2000-es készítésű Szt. István vándorlás című filmben Peták István és operatőre ivott belőle. Bajuk nem lett tőle, de valószínűleg csak mázlijuk volt, én nem innék belőle, és másnak sem ajánlom, a helybeliek is óvtak minket ettől.

Felső-csevice:

Hihetetlen élmény egyébként ez a megnyitott filmhíradó archívum. Kezdjük mondjuk ott, hogy hazánk turistaházainak jó része háború előtti, az akkori turistamozgalom annyira aktív volt, hogy egyre-másra épültek a menedékházak, turistaházak. A turistatörténelem után érdeklődő a különböző építkezések megkezdéséről eddig csak az innen-onnan megszerzett, összevásárolt háború előtti turiastamagazinokból olvashatott híreket, eszméletlen, hogy ugyanezek a hírek meg is elevenednek a filmhíradók segítségével. Oké, azért túl sok ilyen híradórészlet nincs az archívumban, de végül is az egyik legismertebb turistaház, a nagy-hideg-hegyi '36-os alapkőletételét megnézhetjük mozgóképen. A táj abszolút felismerhető, autóút akkoriban még nem vezetett a hegyre. Kár, hogy nemigazán becsüljük meg ezeket a turistaemlékeket.