mirko vosátka

Áll még a Tabán és őrzi a régi jó idők hangulatát

2010. február 07. 12:32 - mirko vosátka

Na, mivel meló van ezerrel, ezért kénytelen voltam elhalasztani több téli túrát is, pedig most van csak igazán jó idő erre. Habár az utóbbi hetekben hétvégére pont havazott, ami túrázás szempontjából nagyon jó, hiszen csodaszép a táj, meg az idő, az utazást viszont nehezíti, mert késnek a vonatok, és fogalmam sincs, megvárja-e őket a buszcsatlakozás. Emiatt is vacilláltam, hogy elinduljak-e, aztán végül amúgysem értem rá soha. Úgyhogy jó kis téli túrákról készült képeket meg beszámolót most nem tudok fölrakni, ellenben már régóta fel szeretnék rakni egy tabános videót. Ez teljesen más téma, köze nincs a télhez (csak annyi, hogy a képek novemberben készültek, és látszik a földön valami kis hó, vagy dér), a túrázáshoz is csak igen lazán, viszont annyira megörültem, hogy végre találtam mozgóképet is erről a kurva jó városrészről, hogy elhatároztam, fölrakom egyszer ide. Eddig csak ugye régi fotókról, akvarellekről, festményekről, grafikákról ismertük a lebontott Tabánt, most itt van kicsit életszerűbben.

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://vosatka.blog.hu/api/trackback/id/tr851736140

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fruttipapir 2010.02.18. 11:02:59

Németh László : A másik mester c könyvébe a Tabánban játszódik. Kiválóan felismerhető benne mindne hely..de nem csak ezért érdemes.
:)

pitzilany 2010.03.26. 23:21:23

Bóvica vagyok amúgy. Háát, igen Krúdy.

A Szindbádban is van ott játszódó rész.

(egyébként teljesen meghatódtam, hogy válaszoltál..mostanában nem szoktál :( )
süti beállítások módosítása