Na, szóval az "erdei motorosok" kontra "a társadalom normális többsége"-vitának van egy-két kegyetlen tanulsága.

1. Ha én holnap kitalálok magamnak egy olyan hobbyt, hogy a Nemzeti Múzeum folyósóin  szeretnénk barátaimmal gördeszkázni, akkor a motorosok "érveléseinek" mintájára a következő érveket hozhatom fel emellett:

a/ hadd szabadjon már ott gördeszkáznom, ahol akarok, nem értem, kit zavarok vele
b/ nem okozok vele semmi kárt, milyen kárt okoznék egy márványfolyósóban, meg néhány régi csontban
c/ a Nemzeti Múzeum üzelmeltetői sokkal több kárt okoznak, mert pl a múltkor is felújították a homlokzatot és emiatt leverték a vakolatot.

2. Na jó, hagyjuk a hülye analógiákat, arra szerettem volna rámutatni, hogy a böfögés nem tekinthető adekvát véleménynek. Attól, hogy ötszáz motoros idejön erre a blogra kurvaanyázni, attól az ő hozzászólásaik csak kurvaanyázások és böfögések maradnak, nem pedig racionális érvelések.
Kezdjük mondjuk az alapoknál, az olvasni tudásnál. Elég világosan leírom a bejegyzésemben, hogy hülyeségnek tartom a csapdák kihelyezését: "Az ösvényre kihelyezett csapda pedig hülyeség, mert bárki belefuthat, nem csak a motoros, meg egyébként sem legyilkolni kell az erdei motorost..." Az azért sokatmondó tény, hogy erre idetámolyog száz értelmi fogyatékos azzal, hogy én meg akarom ölni a motorosokat. Na, ezzel a szellemi köbcentivel miről lehet vitatkozni? Lehetetlen, és nem is szükséges olyan emberekkel a természetvédelmi területekről, a talajerózióról, meg a társadalomról beszélgetni, vitatkozni, akik egyszerű magyar mondatokat képtelenek értelmezni. Egyszerűen nem sorolhatók azon állampolgárok közé, akik ilyenfajta követelésekkel állhatnak elő, hiszen analfabéták. Maximum azt követelhetik, hogy hadd járhassák újra a nyolc általánost. Na azt például követelhetnék.  

Na, most beszélt a tévében a motoros, akinek majdnem leszelte a fejit az útra kifeszített zsinór. Hát persze, hogy fel van háborodva. Meg hogy őket mindig bántják. Sőt, egyszer egy vadász még a puskáját is ráfogta. Hát persze, hogy rádfogta, mert másképp nem lehet az agyadba beleverni, hogy ne motorozzál ott, ahol nem szabad, és ahol mindenkit zavarsz.

Egyébként az is elhangzott, hogy gyakran találkoznak utakra elhelyezett csapdákkal a motorosok. A probléma csak az, hogy egy percig sem gondolkoztak el azon, hogy ezeket a csapdákat miért helyezték ki a helyiek. Persze ez a tipikus forgatókönyv: van egy, vagy több fasz, akiket mindenki utál, és hiába mondják nekik szép szóval, hogy húzzanak el a francba, nem értik. Amikor pedig bedurvul a helyzet, akkor fel vannak háborodva nagyon, mert őket báncsák, és közös megegyezésről nyavalyognak. Persze, amikor még lett volna lehetőség közös megyegyezésre, és nem fejlevágással, meg puskával próbálták megvilágosítani a helyiek az erdei motorosok elméjét, nos, akkor az ilyen motorosok még nem szorgalmazták ennyire buzgón a tárgyalást.

Na jó, faszságokat beszélek. Valójában egyáltalán nem hiszek abban, hogy akár egy vagy több levágott motorosfej is gondolkodásra késztetné ezeket a csávókat. Ha lenne egy szemernyi agyuk, akkor nyilván nem motoroznának illegálisan az erdőben, ahová más a csend, a jó levegő és a nyugalom miatt jár. Nem akarnak ezek tárgyalni, meg megegyezni, csak motorozgatni, amíg le nem esik a fejük.

Szép ember a levágott fejű motoros, ahogy szalad a lejtőn guruló bukósisakos feje után. No, itt a mai hírtermés ránk vonatkozó része. Az erdőben motorozgató debilek egyszerűen mindenkit idegesítenek. Mindenkit. Turistákat, erdészeket, természetvédőket, és az erdőszéli nyaralóövezetek lakóit. Eszméletlen károkat okoznak, hangosak és nincsenek tekintettel senkire. Két ellenszer létezik ellenük, a fokozott ellenőrzés, és az ösvényekre kihelyezett különféle csapdák. Az a baj, hogy egyik sem működik. Ellenőrizni nem ellenőriz senki, mert nincs rá pénz, nincs rá ember. Az ösvényre kihelyezett csapda pedig hülyeség, mert bárki belefuthat, nem csak a motoros, meg egyébként sem legyilkolni kell az erdei motorost, hanem beleverni abba a szűk agyába, hogy az erdő nem játszótér.

Most megtörtént az, amire régóta számítani lehetett, valaki kezébe vette az ügyet, és zsineget feszített ki az ösvényen, nyakmagasságban, és kihegyezett karót szúrt a földbe. Kemény. A motorosnak az volt a mázlija, hogy éppen állt a motoron, így nem a fejét vágta le a zsineg, csak a válla sérült, de nem hiszem, hogy tanult az esetből, most nyilván meg van sértődve, hogy valaki az életére tört.

Megtekinthetjük a TV2 oldalán a videókat, ha ide kattintunk. 

Az időjárásjelentők jól beijesztettek mindenkit, hogy így az eső, meg úgy a viharos szél. Ehhez képest szombaton délelőtt már pár kilóméterre Budapesttől hét ágra sütött a nap, sőt egyre melegebb lett. Zebegényben még viszonylag hűvös volt. A Mókus sörözőben bedobtunk egy kávét. Jó ez a söröző, mert rendesen kicsinosították, viszont megmaradt a kocsma-jelleg, és a falusi kocsma-árak. És ez fontos.

A következő állomás a Rétesház volt. Kossuth utca 33. Nem lehet eltéveszteni, a Kossuth utca ugyanis a turistaúton van. Itt adják a világ egyik legjobb rétesét és tök jó áron. Szóval, ha Zebegény, akkor a Rétesházat nem szabad kihagyni! Mondta szegény eladócsaj, hogy nem számít ma nagy forgalomra, mert az emberek azt hiszik, hogy szar idő lesz, és nem jönnek Zebegénybe. Innen a Malom-völgy felé vettük az irányt a Zöldön. Érdekes, hogy a falu széléről eltűnt a szürkemarha gulya. Mire a Malom-völgybe beértünk, már kezdett nagyon meleg lenni, de ez az a hőség, amiben még el lehet kirándulgatni alacsonyabb fekvésű tájakon. Kánikulában is lehet túrázni, de akkor válasszuk a Magas-Börzsönyt, a Mátrát, a Bükköt, az Aggteleki-karsztot. Lehet, hogy már írtam, de nem baj, a Malom-völgy ilyenkor késő tavasszal a legszebb. A patak menti réteken virágok nyílnak, a madarak énekelnek, a fák zöldelnek, minden együtt van. Csak a cserkészlányok hiányoztak.

Beértünk a kis halastóig, majd a Fehér-forrás-csoporthoz, ahol föltöltöttük a vizespalackokat. Erre a forrás-csoportra mindig biztosan lehet számítani, ha vízre van szükség, jól kiépített, karbantartott és viszonylag bővízű források ezek, jó vízzel. Plusz vannak padok a közelben és az egész környezet nagyon szép. Eddig a Zöldön mentünk, innen a Piroson-Zöldön haladtunk tovább. Vigyázzunk, amikor a piros elválik a zöldtől, mert nehezen észrevehető, ugyanis nekünk a Piroson kell tovább menni a Toronyaljai horgásztó, illetve Kóspallag irányába. De most jó fej leszek és elárulom, hogy az aszfaltútról nyílik balra egy út, ami abban a pillanatban el is ágazik, na, a jobb ágon kell továbhaladni, egy nagy réten. Jelzést 200 méterig nem fogunk látni, de ez az út az, nem kamuzok. A táj csodálatos, ráadásul van a közelben egy kis halastó is, érdemes letérni a turista útról, és arra is vetni egy pillantást.

Aki nem tudná, egy patakvölgyben haladunk, de sem a völgynek, sem a pataknak nincs neve a térképen, úgyhogy nem tudom elmondani, hogy melyik völgy az, ahol a Piros jelzés egy szürkemarha telepbe vezet bele. Lehet, hogy az újabb térképeken már jelölve van a változás, de az enyém sem olyan régi. Viszont ez a telep egészen új. Szóval itt megszakad a piros, de nincs gond, mert észak felé halad egy szekérút, amely megkerüli a telepet, és ezen az úton szépen vissza tudunk jutni a Pirosra, de legalábbis a közeli autóútra mindenképpen kijutunk, onnan meg már gyerekjáték visszatalálni a Pirosra. Szóval annyira nem könnyű eltévedni. Közvetlenül a gulya mellett haladtunk el, a szürkemarhákat csak egy kifeszített műanyag zsinór választotta el tőlünk, meg is fejhettük volna őket egyenként, olyan közel voltak, és úgy tűnik, hogy ugyanolyan jámbor jószágok ezek is, mint a rendes marha. Nemsokára elérjük az autóutat és a toronyaljai horgásztavat. A Piros elég hülye irányba kerüli meg a Toronyaljai horgásztavat: jobbról, az autóúton egy elég nagy kerülővel. Mi úgy döntöttünk, nem bohóckodunk az autóúton, hanem letérünk a jelzésről és a tó mellett balról kerülünk. Simán vissza is tudtunk térni a Kis Hanta-patak völgyébe, amelyben a piros halad. Egyébként a Kis Hanta patak táplálja a horgásztót.

Szóval Kis Hanta, és ez is egy szép patakvölgy. Ez egy olyan túraútvonal, ahol csupa patakvölgyön halad az ember (Malom, X, Kis Hanta, Csömöle). Éppen ezért nagyon meleg, párás időben nem ajánlom. Most pont elviselhető volt, sőt! A Kis Hanta Kóspallag felől folyik, viszont mi nem követjük odáig, lefordulunk jobbra a Sárgán, feloldalazunk a Boglya-kőre, ahol valami miatt iszonyatos fülledt hőség volt. Nemsokára egy hatalmas mezőhöz érünk, itt nyugodtan megpihenhetünk, kajálhatunk, habár Kismaros már nincs messze. Innentől ez a szokásos túra a Csömöle-völgyben, amit már sokszor leírtam.

Kismaros határában természetesen betértünk a Vadászhoz, ahol két sör, meg egy-egy pörkölt azért lecsúszott hazaindulás előtt. Ja, és a vicc az volt, hogy a kocsmában ülve jött egy kiadós záporeső. Pont megúsztuk.

Szép, keretes kirándulás volt, a világ egyik legjobb rétesével nyitottunk, és a világ egyik legjobb pörköltjével zártunk.

A Vértesbe rendesen bele lehet szeretni, ugyanis közel van Pesthez, nincsenek durva emelkedők, de mégis vannak bükkösök, szóval van hangulata a hegységnek. Ezúttal egy elég hülye túraútvonalat választottunk. Az eleje meg a vége nagyon beteg volt, de a közepe csodaszép. Nem véletlen, hiszen a közepe volt a tulajdonképpeni Vértes.

Oroszlányból indultunk, és lehetett előre tudni, hogy először végig kell bandukolni a városon, aztán keresztül kell szenvedni magunkat a várost környező senkiföldjén, meg bányatelep-maradványokon. Klassz túra. De arra nem számítottunk, hogy rögtön el is lehet tévedni, mert a jelzések bénán, meg össze-vissza vannak felfestve. A Sárgán indultunk el, sikerült is eltévedni, de aztán megtaláltuk saját magunkat a térképen, úgyhogy visszacsatlakoztunk a helyes útra. A senkiföldje után az út egy elég semmitmondó erdőn vezet keresztül. Nem tudom, kik festették a jelzéseket, de nagyon amatőrök voltak. A jelzések egészen frissek voltak, de csak a fák egyik oldalára festették föl őket, pont úgy, hogy ha a másik irányból jön az ember, akkor ne nagyon vegye észre. Aztán beértünk egy fenyvesbe, a talpunk alatt pedig homokos volt a talaj, mintha valahol az Alföldön lennénk. Sokszor el lehetett tévedni, mert idétlenül festették föl a jelzéseket, úgyhogy nagyon sok időt vesztettünk. Végül elértünk a gesztesi várig.

Onnan a Kék+ -en haladtunk tovább. Láttuk a nagyon vicces síkölcsönzőt, amelynek a kerítése sílécekből volt rakva. Egy hosszú, de nem túl meredek emelkedő következett, majd felértünk egy széles hegyhátra, na ez már az a Vértes volt, amelyet szeretünk, akarunk. Hűvös bükkösök, fennsíkszerű hegyhátak. A kereszt becsatlakozott a Zöldbe, ezen folytattuk az utat a Szép Ilonka forrásig. A forrásnál megpihentünk, feltöltöttük az édesvíz készleteket, aztán visszamentünk a Piros + -re és elindultunk Szár felé. Ekkor már 18 óra volt, és ha belegondoltunk, hogy az idő jó része ilyen béna erdőkkel, senkiföldjével, meg Oroszlánnyal, meg eltévedésekkel telt el, akkor elég idegesek lettünk. Na, nem baj, a Piros + is csodaszép útvonal, hatalmas tisztásokkal, vagy tarvágásokkal, amelyeken rengeteg virág nyílik. Ja, egyébként a Szépilonkának nagyon finom a vize!!!

A Piros + egy aszfaltútba fut, ami nem tesz jót az amúgyis fáradt bokáknak, de szerencsére lekanyarodik jobbra és megint egy tök szép erdőben visz. Ekkor már kezdett alkonyodni, de azt szeretjük nagyon. Végül szántóföldekre érkeztünk, majd lassan elértük Szárt.

Na, innen jött egy újabb beteg szakasz, ami miatt biztos, hogy nem lesz újból Szár a célállomás. A turistaút ugyanis kívül a falun, egy teljsen kihalt autóuton éri el az vasútállomást, sehol egy kocsma vagy valami. De ez semmi. A szári vonatállomásnál gusztustalanabb dolgot még életemben nem láttam. Egy teljesen kihalt állomás, épületek, meg bakterház nélkül, mindenhol beton, és egy hihetetlenül undorító váróhodály, amiben se székek, se semmi. Szár, mint a neve is mutatja, szar hely, cseppet sem vendégmarasztaló, sőt, a világ leundorítóbb helye.

Soha ne tervezzünk túrát úgy, hogy éjszakára érünk a szári vasútállomásra, úgy, hogy egy órát még várni is kell a vonatra!

Hmm, a cserkészek között vannak jó csajok is! Ezt a vonaton tapasztaltam, ugyanis cserkészekkel utaztunk együtt. Remélem, mentek forrást pucolni :DD

A standard 9:55-össel indultunk a Nyugatiból, aztán Kismaros, onnan Királyrét. A Nagy-Hideg-hegy volt a cél, ha belefér, akkor még a Csóványos. Királyréten egy kávé bedob a Faházas büfében. Aztán irány a K , ami a Vasfazék-völgyben halad végig a Magas-Taxig, és nem győzöm hangsúlyozni, hogy az első szakasza mennyire szép. Ugyanis ez egy szűk patakvölgy, és a turistaösvény a patak mellett kanyarog. És mint minden patakvölgyben itt is a szokásos kalandokkal lehet számolni: kidőlt fák, sziklák, patakon átkelés. A völgy felső szaksza is szép, de az már meredek is, úgyhogy kevésbé figyelünk a szépségekre. Egyébként az idő eszméletlen jó volt, tiszta kék ég, és tűző nap. A lentebbi részeken egyre zavaróbb volt a meleg, de ahogy följebb értünk kellemesebbé, hűvösebbé vált a klíma, na ezért jó nagy hegyeket mászni.

A nagy melegekben az van, hogy a víz nagyon hamar kifogy, ezért be kell tervezni forrásokat, vagy egyéb víznyerő helyeket is. Mi a Nagy-Hideg-hegyi turistaházba ugrottunk be vízért, hiszen tovább akartunk menni a Csóványosig. Csakhogy itt hívom fel mindenkinek a figyelmét, hogy a Nagy-Hideg-hegyen annyira szét volt csapva klórral a víz, hogy szinte ihatatlan volt. Nem hiszem, hogy mindig ilyen, de ez most kegyetlen élmény volt. Úgyhogy mindenképpen be kellett nézni a Csóványos felé útközben a Természetbarát-forráshoz. Ez egy kedves kiépített forrás, a Kék O-n lehet elérni, amely a Kékről kanyarodik le balra. Az erdő, amelyen keresztül vezet az út, különleges, a bükkfák úgy néznek ki, mintha rengeteg acélcső lenne leszurkálva a földbe, eszméletlen.

A Természetbarát-forrás nem túl bővízű, viszont nagyon finom íze van. Nem tudom, kik építették, de 1966-ban már létezett. Ha minden igaz, akkor ezt hívták az ötvenes években Partizán-forrásnak. Azóta töretlenül üzemel. Ki is tisztítottuk, meg heverésztük egy kicsit, és itt csesztük el, mert a kitérő, meg a heverészés miatt már nem jutott idő a Csóványosra. Úgy döntöttünk, hogy a Szabó-kövekig azért elmászunk.

A Hangyás-bérc két csúcsát a Piros háromszögön megkerültük. Ez nem csak a mászás megspórolása miatt jó, hanem azért is, mert egy roppant szép útvonal. Sajna a Spartacus-forrás már nem nagyon működik. Mintha lett volna benne egy kevés víz, de az inkább csak poshadozott ott magányosan. A foglalatot a Spartacus Újpesti Természetbarát Egyesület építette (nem tom, mikor), a neve azelőtt Cserép-kút volt. A forrást a mostani térképek már időszakos forrásnak jelölik, de '82-ben még biztosan működött. A '99-es útikönyv azt írja, hogy a Spartacus-forrás tisztogatásra szorul, és hogy merítős forrás. Amiből arra következtetek, hogy már '99-ben sem lehetett túl jó állapotban. Az a kevés víz, ami meg csordogál bele, az el is akad a gyűjtőmedencében.

Egyébként a '66-os útikönyv szerint a Spartacus mellett nem sokkal volt egy foglalatlan forrás is, de szerintem annak már se híre, se hamva.

Szóval megérkeztünk a Szabó-kövekig. Ez az a hely, amivel sosem lehet betelni, akárhányszor jár erre az ember. Eszméletlen kilátás a keleti gerincre, és a Drinó-patak völgyére.

Elindultunk visszafelé, most nem tettünk kerülőt, megmásztuk a Hangyás-bércet, ami azután, hogy a Csóványos, vagy a Nagy-Hideg-hegy már kikészítette a combizmainkat, elég kegyetlen tréfája a természetnek. Na, de a Hangyástól már végig lefelé visz az út, néha már unja is az ember, a boka fárad rendesen az állandó fékezéstől. Mi a Kék O-t választottuk, ez egy nagyon szép túraút a Magas-Börzsöny déli oldalán, napsütötte tölgyeseken vezet az Égés-bérc gerincén. Az Újpest-forrásra nem jutott idő, habár sejtem, az is ramaty állapotban van. Amikor legutóbb láttam, tele volt ebihallal az egész.

Elég hamar leértünk Királyrétre, a Bajdázó előtt még megnéztük a Petőfi-forrást is, ami úgy tűnt, működik rendesen. Bár elég büdös iszapszag volt a környékén. Kérdés, hogy a vízgyűjtőből jött, vagy a vizesárokból, ahová kifolyik a forrásvíz. Gondolom, erre is ráférne egy alapos tisztítás.

A 18:40-es busszal húztuk el a csíkot királyrétről. Megjegyzem, az elég cinkes, hogy egy ilyen közkedvelt turistacentrumból ez az utolsó busz, pedig nyáron 8-ig, 9-ig is eltúrázgat az ember, amíg világos van, és amíg a kullancsok nyugovóra nem térnek.

A busszal természetesen nem a vonatállomásra mentünk. 18:40-kor haza? Nem vagyunk hülyék. Még beugrottunk a Kismaros határában lévő kisvendéglőbe, ami tényleg kicsi, viszont elég olcsó, és iszonyatosan jó, házias konyhája van. Csak ajánlani tudom. De vigyázzunk, mert 8-kor bezár.

Ciki, nem ciki, de én életemben először voltam a Vértesben. El is fogott a röhögőgörcs, amikor először megláttam messziről a hegységet. Mondtam is a többieknek, hogy milyen kis szar ez a Vértes. Tényleg rohadt alacsony, és úgy általában, széltében, hosszában, átabotában: parányi. Semmi brutálkodás, mint a Mátra, Börzsöny, semmi vulkanikus mogorvaság, 800 fölé törő elitkedés. Semmi megközelíthetetlenség, mint a Bükk. A Bükk az ugye úgy viselkedik, mint egy nagyon jó csaj, aki tisztában van az árfolyamával, és nem adja olcsón magát. Meg kell küzdeni érte keményen, de ha már fent vagy...

Az Aggteleki-karsztra is biztos illik valami hasonlat, de most nem jut eszembe egy sem.

Szóval a Vértes az egy külön kategória. Kicsi, de nagyon kedves, aranyos, és persze izgalmas, változatos is. Van minden, várromok, sziklák, szurdokvölgyek, nyírfások, fenyvesek, bükkösök, és szép számmal források. A szélén még borvidék is van, a móri. Mindez mészkő témában. Ja, és baromi alacsonyan.

Tehát könnyű terep, habár vannak emelkedők, amik kellemesen megdolgoztatják a combizmokat, de aztán gyorsan vége az emelkedőnek és jó ideig szent a béke.

Mi a Kéken léptünk be a Vértesbe, Szárligetnél. Elmentünk a Turistaház mellett, ami iszonyatos pöcegödör bűzt árasztott, és beértünk a Mária-szakadékba. Na, hát ilyen látványosságokkal ajándékoz meg minket a Vértes, mint ez a szakadék. Igazából nem szakadék ez, nem tudom, miért ez a neve, inkább egy sziklás szurdokvölgy. Nem veszélyes, nem mély, de azért nagyon vadregényes. A következő látványosság az erdei temető volt, ahová a közeli, ma már régesrég elpusztult falvak lakóit temették. Hát ennek is volt egy hangulata, ősrégi sírkövek, gót betűs feliratokkal.

A Kék és Kék+ talákozásánál érdekes felfedezést teszünk, itt van egy forrás. Ez azért felfedezés, mert a térképünk nemhogy kiépített forrást, de semmilyen forrást nem jelölt. De ki van táblázva, meg jelzések fölfestve, ahogy kell, szóval meglátogattuk. Hát ilyet még életemben nem láttam. Van egy baszom nagy cső, aminek a vége le van zárva ilyen nagy csavarokkal, és egy kis lukon csurog ki a víz. Teljesen úgy nézett ki, mintha a közeli házak csatornázása lenne így megoldva, de persze jó víz volt. Mondjuk a mi térképünk 2000-es volt, de azért, csak volt ott valami 2000-ben is. Furcsa.

A Kéken továbbmentünk Vitányvárhoz. Jól néz ki ez a rom, egész sok megmaradt a várból, ráadásul én nagy rajongója vagyok a mészkőből emelt váraknak, mert olyan szép fehérek.

Innen tovább a Kék-Zöldön, elhaladtunk a Rockenbauer Pál emlékfa mellet, majd elérkeztünk ahhoz az elágazáshoz, ahol a Zöldnek és a Kéknek ketté kellett volna ágaznia. De nem volt Zöld. Vagy a mi térképünk régi, és már megszüntették, vagy a közeli tarvágás miatt nem voltak már meg a fák, végül is mindegy, hiányzott a Zöld. Úgyhogy elmentünk a Szarvas-kút felé, ami szintén egy kiépített, de nem túl bővízű forrás. Itt nem nagyon álltunk meg, sietni kellett, mert fogytán volt az idő.

Legközelebbi említésre érdemes állomás a Szépilonka forrás. Az eredeti forrásfoglalat vmiért teljesen szét volt baszva, de működött tőle pár méternyire egy másik forrás. Hihetetlen, hogy minden tiszta szemét volt. Igazából ez a 22-es csapdája. A kiépített pihenőhelyek, forrással, erdei bútorokkal, esőbeállókkal, tűzrakóhellyel, tokkal, vonóval jól esnek a turistának is, akármilyen igénytelenek vagyunk. Főleg télen jobban szeret az ember ilyen erdei faasztalnál enni, mint a földre ülni. Csakhogy ennek az a hátulütője, hogy az ilyen pihenőhelyek vonzzák az agyament, tukkó, baromállat köcsögöket is, akik kirándulás címén teleszemetelnek mindent sörösdobozzal, meg zacskókkal. Nem teszem föl megint a kérdést, hogy miért nem lehet a 0,1 gramm súlyú nejlonzacskókat szépen hazavinni, meg hogy miért nem zavarja őket, hogy undorítóan néz ki minden. Fölösleges.

A Szépilonkától egy keménykedő, de nem túl komoly emelkedőn vitt fel a Kék+, sziklák között, egy fennsíkra. A fennsíkon csodaszép nyírfás. Komolyan mondom, a Vértes olyan, mintha valami tájépítész mindenfélét bezsúfolt volna ide, hogy sose unjuk meg a gyaloglást.

A Kék+ egy fenyőerdő közelében sunyi módon egyeszrcsak balra kanyarodik, alig lehet észre venni. És ha ezen végigmegyünk, már vissza is kunkorodtunk a Kékhez, a Béla-forráshoz, és innen már csak egy köpés a Kéken visszafelé Szárliget.

Szárligeti kocsmák: inkább nem mondok semmit. Kettőben voltunk, felejtős volt mindkettő.

Bemonták a rádióba, hogy igazi kirándulóidő lesz múlt hétvégén, úgyhogy egyértelmű volt, hogy össze kell rántani egy túrát. Mivel előző este nem volt buli (a múltkor egy ilyen buli-baleset miatt csak délutánra tudtuk összeszedni magunkat és elindulni), viszonylag korán fel tudtunk kelni és elhúzni a 9:55-össel. Ehhez van buszcsatlakozás Királyrétig. Királyréten persze rohadt sokan voltak, de valahogy mégis mindig eloszlik a tömeg az erdőben, úgyhogy a turistaúton már alig találkoztunk emberekkel. A Kék + en indultunk el, az azért jó, mert egy hosszú szakaszon tök lapos részen visz az út, aztán csak később durvul be. Ráadásul a Vasfazék-völgy csodaszép. Egyébként a Vasfazék-patakról kapta a nevét, ami hóolvadáskor baromira felduzzad és hihetetlenül látványos lesz. Na kíváncsi leszek, hogy most tavasszal hogyan fog festeni. Ha egyáltalán tavasznak lehet nevezni a követlező évszakot egy ilyen tél után.

Elérjük ugye a völgy végén a parkolót, onnantól még a nagyon hülyék is eltalálnak a Nagy-Hideg-hegyre, mert minden út oda vezet. Mi sem egy turistaúton mentünk, hanem össze-vissza váltogattuk az utakat. Eredetileg csak a Magas-taxig akartunk menni, de két okból továbbmentünk a hideghegyre. Egyrészt a Magas-taxot felújítják, úgyhogy nem lehet bemenni. Másrészt belefért az időnkbe bőven egy csúcstámadás. Úgyhogy felmásztunk a nagyhidegre.

 A nagyhideghegyi turistaházat már felújították, sokkal kellemesebb lett. Bedobtunk egy teát, meg egy kis pálinkát, aztán mentünk vissza Királyrétre. Az étlap árai elég ijesztőek voltak, szarnak ezek magasról arra, hogy ide turisták térnek be. A Nagy-Hideg-hegyen egyébként tényleg hideg volt, viszont nem volt hó. Durva, hogy azon a helyen is elolvadt a múltkori kevés kis hó, ahol egyébként még márciusban, áprilisban is szoktak maradni hófoltok - tisztességes tél után. Mondjuk nagyon kicsi hófoltok most is voltak, de azok annyira kicsik voltak, hogy nem számítanak.

A visszaút gyors volt és laza, a nagyon pihentető Pirost választottuk, hogy mégse ugyanazon menjünk vissza, amin jöttünk. Ha legközelebb erre jövünk, akkor átruccanunk a Csóványosra is, mert úgy az igazi, és ott van ám csak kurva hideg 900 m fölött.

Királyréten addig baszakodtunk a kocsma kiválasztásával, amíg elment a busz. Ez persze azért volt idegesítő, mert rájöttünk, hogy az átbaszós nevű "Fáradt vándor" nevű hely nem is kocsma, hanem egy étterem. És a Trófeásban is emelték az árakat. Szóval rájöttünk, hogy amit eddig kocsmának hittünk, az egy kajálda, nem túl drága, de azért nem is olcsó árakkal, hangulatosnak meg nem nevezném, habár nem is vendégriogató. És persze a sör is éttermi áron volt. Benyomtunk ezt-azt, nem rossz konyha, de azért legközelebb mégis elhúzunk szépen Királyrétről, ha ilyen hidegben jövünk, és Kismaros határában beugrunk inkább a Vadászhoz. A sör is olcsóbb, a hely is barátságosabb, az étlap is szimpatikusabb és persze az árak is. Nyáron meg ugye minden normális ember a királyréti Büfét választja a csapolt Zlaty Bazanttal, főtt virslivel és a kedélyes tulaj úrral.