Ilyenkor azért érdemes túrázni, mert iszonyatosan szép időjárást kifoghat az ember. Oké, most persze globális felmelegedés van, ezért olyan, mintha tavasz lenne, de akkor is. Már később sötétedik, nem négykor, az egész erdő olyan késő őszies (mivel nincs hó), de azért érezni, hogy ez már tavasz. Na persze kurva nagy sár van. Ez is a tavasz. Most jut eszembe, nem a mai időről beszélek, mert most éppen esik az eső, hanem a hétvégeiről, amikor eszméletlenül kellemes, napsütéses meleg volt. Sőt, marha meleg volt. Meg is szívtam a télikabátban, úgy rám izzadt, hogy csavarni lehetett belőle a vizet. Ez persze azért is volt, mert a börzsöny alacsonyka déli részein kirándulgattunk. Nagy távot most sem tettünk meg, köszönhetően a hosszas kajálásoknak és kávézásoknak, de végül is öregek vagyunk mi már a rohanáshoz :DDDD

A túrát kismaroson kezdtük, és az eleje meg is egyezett a múltkori túra első felével. Vagyis a Kismarosról Szokolya felé evező autóútról fordultunk le balra a Sárgán. Persze semmi sem ilyen egyszerű, úgyhogy el is mondok néhány tippet és trükköt. Először is, útközben van egy kisvendéglő-kocsma, mi Vadásznak hívjuk, nem tudom, mi az igazi neve. A vasútállomástól lehet egy olyan 500 méterre a bal oldalon. No, ott érdemes kajálással kísérletezni, mert úgy néz ki, korrekt, olcsó, házias a konyha, de ez még további kutatást igényel.

A másik dolog, hogy tulajdonképpen mi a Zöld túrán mentünk volna végig egészen Zebegényig, szóval a Zöld Kismarostól Zebegényig visz - egy eléggé izgalmas útvonal. Mi ezt még izgalmasabbá tettük azzal, hogy az út első részét a Sárgán tettük meg, így érinthettük a Testvér és a Riezner forrásokat, utóbbinál pihenni is lehet, de erről már írtam a múltkor. Valamint a Csömöle-völgyön mehetünk végig, ami tök aranyos, és néhol már-már szurdok-szerű. Kis túlzással. Ha az ember végigmegy a Sárgán, akkor a végén egy nagy mezőre érkezik, no, itt kell balra, délre lefordulni egy jelzetlen szekérúton. (Erre mondta egy totál debil ismerősöm, hogy az nem szekérút, mert nincsenek már szekerek. Eszméletlen, mekkora faszfejek vannak!) A mezőről nagyon szép kilátás nyílik, ha jól emlékszem. Szóval itt a jelzetlen útnál kell figyelni, itt térünk le a sárgáról, és megyünk vissza a zöldre, ahol szabály szerint mennünk kellett volna.

Nem kell sokat gyalogolni, máris megérkezünk a Zöldre. A Zöld egy kerítés mellett halad, meg az erdőben, nem csúnya szakasz, de nem is olyan szép így tavasszal. Aztán keresztül haladva egy autóúton, egy újabb mezőre érünk, de ezt most nem részletezem, az a lényeg, hogy mindig a Zöldön kell menni ahhoz, hogy beérjünk a Török-mező környéki erdőkbe.

Két dolgot kell tudni Török-mezőről. Egyrészt az autóút melletti erdők iszonyatosan mocskosak, szemetesek. Most pl egy csomó nejlon légpárna volt széthajigálva, hihetelen mekkora tahók vannak. A másik, amit tudni kell, az hogy a túristaház egy nagy szar, két mísz picsával. De erről majd egyszer bővebben írok.

De a túristaházhoz amúgyse kell bemenni. Tök jó, hogy lovak legelésznek a közelben, és nem túl nehéz megtalálni a Fehér forrás csoportot se, ami szintén csodaszép hely, kiépített források, erdei asztalok, és finom víz. Innen tovább a Zöldön. Egy rohadt aranyos kis tóhoz érkezünk, szóval ezen a túrán van minden, ami kell. Tiszta vadregény. A tótól már a Malom-völgyben haladunk tovább, ami az ország egyik legszebb, de szerencsére nem nagyon ismert túrahelye. Itt már kezdett sötétedni, de még egy szalonnázás simán belefért.

 Aztán megérkeztünk Zebegénybe, és helyet foglaltunk a Mókus nevezetű kocsmában, ami igen jó falusi kocsma, csak ide jöjjünk, ha erre járunk! Le is gurult pár sör ezúttal is.

Lassan kiderül megint, hogy a tiszai ciánszennyezés egy nagy kamu volt, és az egészet a rohadt környezetvédők találták ki, azért, hogy szegény románoknak ne legyen munkájuk. Az a néhány lófasz, akiknek a nevéhez annak idején a verespataki bányából kiömló cián kötődött, már akkor is azt állította, hogy túl van ez pörgetve, nincs is semmiféle ciánszennyezés, meg halpusztulás.

Most készült egy hihetetlenül gusztustalan kampányfilm, amelynek a lényege, hogy a Greenpeace hatalmas károkat okoz azzal, hogy tiltakozik a verespataki bánya megnyitása ellen. Méghozzá úgy okoz károkat, hogy az ott élő embereknek a bánya munkát adna, és akkor nekik kurva jó lenne. De mivel a Greenpeace itt akadékoskodik, ezért nekik nincs munkájuk, és kurva szar nekik.

Ja, a videó megtekinthető itten. Vagy itt.

Ez a "szegény térségek fellendítése" persze jó duma. Mik a problémák a filmmel? Még ha igazuk is lenne, gyűlölöm az ilyen hatásvadász, demagóg, röhejesen kicentizett, kiméricskélt marketing szart. Olyan, mint egy kibaszott szar biztosítóreklám.

Másodszor. Mi a szarért mutogatják a budikat? Hát ez vicc! Idióta nyugatiak kiakadnak a budin! Ebben látszik, hogy ez egy demagóg szar. Budikat mutogatnak mint a fejletlenség mutatóját. Elmondanám, hogy van egy csomó hely a világon, ahol vízöblítéses klotyó van, mégis szarul érzik magukat az emberek.

Harmadszor. A bányával nyilván nem egyszerűen az a baj, hogy van, hanem az, hogy ezek a köcsög nyugatiak, akik a budikat mutogatják ott a filmen, ezt a bányát a lehető legkevesebb költséggel szeretnék majd üzemeltetni. Gyatrábban lesznek megcsinálva ezek a bányák, mint az a deszkákból összetákolt budi. Van rá egy fogadásom, hogy azokból a budikból ritkábban ömlik ki a szar, mint a ciános lé a verespataki zagytárolóból.

Negyedszer. Lehet, hogy kapnak munkát néhányan a bányában a helyiek közül is, de azért valószínűleg ezekben a bányákban - amiket a filmen mutogatnak - épp csak annyit lehet keresni, hogy ne dögölj éhen. Persze ez is jobb, mint az éhendöglés, csak ne pofázzunk már fejlődésről.

Ebben a szutyok decemberi időben is lehet azért túrázni, főleg, ha nem esik előtte annyi eső, mert akkor ugye dagonya. Dagonyázni meg a disznók, és a drogosok szeretnek, mi inkább túrázunk. Mindenesetre nekünk sikerült viszonylag normális időt kifognunk, mondjuk nem sütött hét ágra a nap, de nem is esett az eső. A télben persze az is szar, hogy a korai kelés sokkal nehezbb, mint nyáron, ezért megtörténik, hogy csak a 10:55-ös vonattal tudunk elindulni, ami azért gáz, mert korán sötétedik. Úgyhogy vigyünk magunkkal elemlámpát, nehogy kellemetlen meglepetés érjen úgy 6 körül.

Tehát 10:55-ös indulás, Nyugati pu. Utána leszállás Kismaroson, és aki nem tudná, annak mondom, hogy onnan is indulnak turistautak. Hát nem a legszebb helyekre, nem a legvadregényesebb tájakra, de azért az erdőbe.

Egyébként rögtön ellent is mondok magamnak, mert a Kismarosról induló Sárga jelzés az nem egy csúnya útvonal. Ráadásul végig vízszintes, azt meg így túl a második x-en értékeljük ám nagyon. Két kibaszott szép forrás is van az útvonal mentén. Az első a Testvér-forrás, a második a Riesner-forrás. A Testvér-forrás nagyon szépen kiépített mohalepte, bővízű csobogó, finom vízzel, ne hagyjuk ki semmiképpen. Persze nem is tudnánk kihagyni, mert ott van közvetlenül az út mellett. Kábé 1 km-nyire tőle meg jön a Riesner-forrás. A Riesnert a jó kis pihenőkre tervezték. Nem olyan bővízű, mint a Testvér, viszont vannak kőülőkék, emléktábla*, szóval fasza hely, lehet zabálni, vagy feldobni a főzőre egy kávét, teát, konzervet, közben meg nézni azt az öreg fószert a hegyoldalban, aki egyszerre sétáltat kutyát, és szenved egy nagy faág elcipelésével. Ja, mert a túraútvonalnak ez a része egy nagyon fura üdülőövezetben halad. Azért fura, mert úgy tűnik, hogy az üdülőövezetnek is vannak külterületei, ahol még villany sincs bevezetve, és a telkek óriási hézagokkal sorakoznak egymás mellett, nem egymás hegyére-hátára vannak hányva. Szóval, ha ezt az útvonalat választjuk, akkor úgy számoljunk, hogy a Riesnernél lehet egy nagyobb pihenőt tartani kajálással, és víz is itt lesz utoljára.

Megnyugtató érzés, hogy vannak hozzánk hasonló őrültek a világban, akik a hobbijukért élnek. Most találtam egy honlapot, egy fotós srác honlapját. Egyrészt nagyon jók a fotók, másrészt mindenki tekintse meg a Fotógalérián belül a Werk című oldalakat, mert ott lehet látni, hogy a csávó teljesen megszállott, eszméletelen energiákat fordít arra, hogy tökéletes képek szülessenek. (Máté Bence oldala megtalálható itten)

A mesterséges itató, lesüllyeszett fotóbunkerral, az úszó lesállás, ahonnan vízszint magasságból lehet tüzelni, meg a jeges vízben nyakig elmerülve fotózni: basszameg, ezekért érdemes élni!

Mondjuk felvetődnek itt művészetelméleti kérdések. Pl azt én tökéletesen értem, hogy ha valaki rá van kattanva a fotózásra, akkor minél tökéletesebb képekre törekszik, és ennek érdekében nem riad vissza semmitől, bármilyen találmányt kiagyal. Ez rendben van, mindannyian ilyenek vagyunk (aki nem ilyen, arról jobb nem beszélni, élőhalottakkal és puhapöcsű szobagyerekekkel ezen a blogon nem foglalkozunk). De mondjuk jön a kérdés, hogy ha valaki készít egy ilyen tökéletes itatót, bunkerrel egybeépítve, ahonnan olyan fotókat lehet készíteni, amilyeneket egy rendes itatónál soha, akkor ez természetfotózás-e. Művészetnek művészet az biztos, illetve ez az, ami biztos, hiszen egyre jobban kiküszöbőlődik belőle a természet tökéletlensége ---- arra gondolok, hogy a fotós szempontjából tökéletlen megoldás az, hogy a természetben valójában lehetetlen vízszintmagasságban fotózni egy itatónál, olyan közelről, mint Máté Bence és társai teszik. Szóval természetfotózás-e ez?

Ettől függetlenül a fotók kurvajók, minden elismerésem Bencéé. A fenti elméleti faszságot meg csak az érti meg, aki megnézegeti a honlapot.

egy kurva gyors bejegyzés, úgyis a képek a lényeg. találtam fotókat a Szelce-völgyről. ez a völgy három dologról híres: 1. nagyon szép 2. majdnem teljesen ismeretlen a turisták előtt    

Az ágrólszarás nyomai József Attila költészetben A bizonyítékok megdönthetetlenek. József Attila valószínűleg tagja volt annak az illegális kommunista turistakörnek, amelynek tagjai előszeretettel szartak ágról folyókba. Vessük csak össze Mirko Vosátka alapművében, a Természetjárók enciklopédiájában a Latrina címszó alatt található szöveget és képeket azzal a Józsefi sorral, hogy "a semmi ágán ül szívem, kis teste hangtalan vacog".  Vosátka a következő módszert ajánlja azoknak a táborozóknak, akik kis létszámban, folyó mellett szeretnének szarni.

  

Vosátka utasításai világosak: a a víz fölé mélyen benyúló ágakra kell kikapaszkodnunk, ez egyértelműen megfeleltethető a "semmi ágának". Ilyenkor a szaró valóban úgy érezheti magát, mint aki a semmiben ül, ráadásul az ürülékét is gyorsan elsodorja a víz, így igen hamar egyedül találja magát.

Vessünk csak egy pillantást az alábbi képmellékletekre: 

Valószínűleg előfordulhatott, hogy így a semmi közepén kapaszkodva, Józsefet rajtakapták a vadevezősök, erre vezetem vissza a "Köréje gyűlnek szelíden, S nézik, nézik a csillagok."-sort. Esetleg a halakra utalhat, akik lent összegyűltek az égből pottyant ízes falatokra.

Persze alapos filológusi munkával ki lehetne deríteni, hogy József Attila és Mirko Vosátka találkozhattak a mozgalomban, és valószínűleg Vosátka átadta az ágrólszarással kapcsolatos nézeteit József Attilának. József Attila a költészet enigmatikus nyelvén fogalmazta meg azt, amelyet később Mirko a maga száraz, rendszerező, tudományos nyelvezetével. Olyasmi ez, mint a Heidegger és Bergson hatás József költészetében, azokat se szóról szóra idézte bazmeg.

Át tudom érezni szegény Ádám apánk helyzetét. Elvolt a Paradicsomban, mint a befőtt, lógatta a faszát, mert szabadott, kúrta Évát egész nap, semmire sem volt gondja. Aztán elhajtatott a bús picsába. Így vagyok én ezzel a konzerv-dologgal is. Jóemberek belekészítik előre egy dobozba, előtte elmennek megvásárolni az alapanyagot, megtisztítják, megfőzik, összekeverik, megfűszerezik, beöntik a dobozba, nekem csak fel kell melegítenem, még tányér sem kell. Aztán az ember végül homokos, szomorú síkra ér, úgy érzi magát, mint alvó szeg a jéghideg homokban, ráadásul valami fasz nyitva hagyta a folyósón a villanyt, nekem kell kimenni alsógatyában lekapcsolni.

Szóval a semmi ágán ücsörögve döbbenünk rá, hogy nincs tovább. Hogy ki kell lépni a gyermekkorból, bizony nekünk kell lemenni a piacra, megvenni a hagymát, paprikát, paradicsomot (immár kis betűvel), és persze a húst. Ez nem kis felelősség, mert figyelni kell az árakat, a minőséget, jópár sétát tesz az ember föl-alá a piacon, míg kiválasztja az legszebbet és árban is megfelelőt. Aztán figyelni kell a hentesre, hogy ne csaljon, hogy friss húst adjon.

Aztán a főzés. Valakinek ugye cipelnie kell a bográcsot több napig. Mer most többnapos túlélőtúrákról beszélünk. Aztán meg kell főzni úgy, hogy kurva jó legyen, ne kozmáljon oda (odafog!), viszonylag kevés pernye, éji bogár és falevél kerüljön bele, fűszer viszont sok.

Persze az ember hamar megszokja az új életet.

Egyébként a "semmi ágán"-ról jut eszembe, hogy van a Mirko Vosátka könyvében a szarós rész, szóval a Latrina címszó. És ott van az a villás ág, ami a folyó fölé nyúlik, és amiről a folyóba lehet szarni. Na, hát ez is egy József Attila-értelmezés.

A kaja nagyon fontos a túrán, mert szükségünk van szénhidrátra és fehérjére, ne fakírkodjunk, álljunk meg minél gyakrabban és zabáljunk, ha nem akarjuk, hogy szomorú izombontás legyen a hülyeségünk eredménye. Az a tapasztalatom, hogy durvább emelkedők előtt érdemes enni, mert egy csomószor előfordult már, hogy ha régen kajáltam és nekivágtam egy igazán kemény emelkedőnek, akkor leesett a vércukrom. Ez egyébként azért van, mert ilyenkor leürülnek a test glikogénraktárai, de ez mindegy, a lényeg, hogy kajáljunk, vagy igyunk glutaminos italt, ami föltölti a glikogénraktárakat.

Kezdő turisták mindig el szokták hülyéskedni a kaját. Túl keveset visznek, és hülyeségeket. Velünk is előfordult kezdő túlélőtúrázó korunkban, hogy harmadik nap elejére elfogyott minden értelmes kaja. Csak erős paprika maradt, úgyhogy azt rágcsáltuk. Először az ember mindig szendvicsezik, aztán rájön, hogy jobb a szalonna, meg a kolbász. (Habár a szalonnában sok a zsír... De egyéb füstölthúsok is szóba jöhetnek, mert azok nem annyira romlékonyak. Füstölt oldalas, füstölt comb. Esetleg lesütött csirkecomb, csirkemell ami egészségesebb és kis helyen is elfér.) A többnapos túrákon este maximum konzervet főztünk a kezdet kezdetén, aztán kezdtünk ráébredni, hogy az szar, és hogy azért van a tábortűz, hogy használjuk. De az ember nehezen szakad el a megszokottól, nem szeretünk fejest ugrani a bizonytalanba biztosító kötél nélkül, ezért a fejlődés következő stádiuma a konzervfeljavítás korszaka. Pl lecsós alapra rá lehet borítani a legtöbb konzervkaját, de pl a pörköltes zöldbabkonzervből krumpli, víz, hagyma, sok fűszer, stb hozzáadásával palócleves-utánérzést hozhatunk létre.

Amikor az ember elérkezik a konzervföljavító létmódba, akkor már csak egy lépésnyire van a normál kajától, amit bográcsban főz meg. Persze leginkább a pörköltes témák jönnek szóba, mert egyszerűek és gyorsak, de néha létrejönnek érdekes kombinációk, például a tonhalas tészta. Mondom, itt most többnapos túrákról van szó, nem halászléfőző versenyről, meg kerty partyról.

Ott hagytam abba, hogy pácolt hús. Ez nálam általában pulykacomb szokott lenni. Szaftosabb, mint a csirke- és pulykamell, viszont hosszabb ideig sül. Persze a sütési időt lerövidíthetjük a pácolással. A páclevekkel lehet kísérletezni a végtelenségig, én a következőt használtam legutóbb:

Fogtam a pulykacombot, és levágtam belőle néhány csíkot. Csináltam egy citromos, olajos, fűszeres (kakukkfű, bazsalikom, rozmaring) páclevet, abba megforgatom a csíkokat, és benne hagyom egy-két napra. Persze hűtőben tartom.