Emléktáblát avattak a Rám-szakadéknál az augusztus 8-i műegyetemi tűzben hősi halált halt tűzoltók emlékére. A három férfi ugyanis tagja volt a tűzoltókból álló, a Magyar Turista Egyesület keretein belül alakult Szent Flórián osztálynak, s a csapat első komoly feladata a Rám-szakadéknak és környékének rendbetétele volt a nagy viharok után.

Szóval ezek a srácok turisták is voltak, mint mi, úgyhogy kétszeres a gyász. És persze megint meggyőződhettünk annak a közhelynek a könyörtelen igazságáról, hogy a normális emberek halnak meg, a tetvek pedig életben maradnak. Pl az olaszliszkai izéknek sem sikerült az öngyilkosság, még ha nyilván nem is volt komoly a céljuk.

Tehát a Saji-kúttól tovább. Ez egyébként a Kék jelzés. Elég húzós emelkedő a Foltán-keresztig, de azért ne rinyáljunk, láttunk már durvábbat is, a Bükk-fennsíkhoz képest, ez semmi, ez lófasz. Ráadásul az egyik legszebb ösvény, ami fölvezet a Magas-Börzsönybe. Az út közepétől már érezhető a klíma változása, ezért is jók a 600 méter fölötti túrák, főleg nyáron, mikor odalent 40 fok van. Ez az út ugye a Foltán-keresztig vezet, aztán onnan mehetünk tovább a Csóványosra, ha akarunk. A Foltán-kereszt egyébként szép hely lenne, erdei bútorokkal, meg a kereszttel, csak persze ez is tele van szeméttel.

Mi inkább a kék kockán mentünk tovább a Krozslák-forrásig, amit egy diósjenői uradalmi erdészről neveztek el. Na, a Krozslák az működik rendületlenül, valaha ki is építették csinosan, de mondjuk az aljzat tisztítva itt sincs, ezért figyelni kell, hogy ne ússzanak be a pillepalackunkba mindenféle aranyos állatkák, akik aztán szaporodni kezdenek a gyomorban és átalakulnak alienné. Az azért mennyire jellemző, hogy emellett az aranyos kis, kiépített forrás mellett volt egy alkalmi tűzrakóhely. Szóval másnak is megtetszett a környék, letelepedett, tüzet rakott, sütött valami finomat, tán még itt is aludt, és mindezekután bazmeg otthagyott egy nejlonkesztyűt. Egy olyat, ami a hajfestékhez van mellékelve. Ilyenkor tényleg elgondolkodom, hogy épelméjűek-e a magyarok. Felmászik valaki a világ tetejére, és magával visz egy nejonkesztyűt! Minek? És persze otthagyja. (lásd "tetvek" címke) Ez a másik fele a dolognak, hogy bazmeg otthagyja az erdő közepén egy forrás mellett az idióta.

Aztán csodálkoznak a polgárok, ha gumilövedékkel szemenlövik őket. Pedig ez a legkevesebb, és az erdészeknek, meg természetvédelmi őröknek is be kellene vezetni. Innentől a történet átfordul szigorúan titkosba, letértünk az ösvényről, és tüzet raktunk. Azért kellett tüzet rakni, mert meg kellett sütni a pácolt húst, ami a hátizsákunkban volt. Volt, aki virslit, meg kolbászt sütött, nagy szomorúságom, hogy bor nem volt, de előző nap átgondoltam a dolgot, és rájöttem, hogy a faszom fogja cipelni. A másik nagy szomorúságom, hogy nem sikerült felgyújtani az erdőt. Nem baj, majd legközelebb.

Szerintem mindannyiunknak teli a rézveretes tarsolya (bár az jobban hangzik, hogy rézveretes fasza) a politikával, ezért most mutatok egy békés fotót az 1930. november 15dikei Turistaság Alpinizmus-ból.   Ez egyébként egy elég érdekes lap volt, illetve inkább közlöny. Rögtön az első oldalon mindegyik számban van egy művészi fotó, aztán egy nagyon elszállt posztromantikus novella, vallomás, anyámkínja (az egyik például úgy végződik, hogy a faszi, az elbeszélő én megérkezik egy fakereszthez, és ott térdre borul és imádkozik - alpinizmus, turistaság -, haha, manapság úgy végződik egy túra, hogy megérkezünk egy kocsmába, aztán ott mindenféle történik, még akár térdre borulás is.)

De nem csak emiatt izgalmas ez a közlöny, hanem a korabeli menedékház-fotók, hírek miatt, meg az akkori reklámok miatt, amit szintén ki fogok majd rakni. Majd.

Na szóval az alábbi fotóról megláthatjuk, hogyan is nézett ki a Kemence-patak völgye a harmincas években.

(Egyébként ugyanúgy, mint most.)