mirko vosátka

Laza decemberi túra

2006. december 18. 00:56 - mirko vosátka

Ebben a szutyok decemberi időben is lehet azért túrázni, főleg, ha nem esik előtte annyi eső, mert akkor ugye dagonya. Dagonyázni meg a disznók, és a drogosok szeretnek, mi inkább túrázunk. Mindenesetre nekünk sikerült viszonylag normális időt kifognunk, mondjuk nem sütött hét ágra a nap, de nem is esett az eső. A télben persze az is szar, hogy a korai kelés sokkal nehezbb, mint nyáron, ezért megtörténik, hogy csak a 10:55-ös vonattal tudunk elindulni, ami azért gáz, mert korán sötétedik. Úgyhogy vigyünk magunkkal elemlámpát, nehogy kellemetlen meglepetés érjen úgy 6 körül.

Tehát 10:55-ös indulás, Nyugati pu. Utána leszállás Kismaroson, és aki nem tudná, annak mondom, hogy onnan is indulnak turistautak. Hát nem a legszebb helyekre, nem a legvadregényesebb tájakra, de azért az erdőbe.

Egyébként rögtön ellent is mondok magamnak, mert a Kismarosról induló Sárga jelzés az nem egy csúnya útvonal. Ráadásul végig vízszintes, azt meg így túl a második x-en értékeljük ám nagyon. Két kibaszott szép forrás is van az útvonal mentén. Az első a Testvér-forrás, a második a Riesner-forrás. A Testvér-forrás nagyon szépen kiépített mohalepte, bővízű csobogó, finom vízzel, ne hagyjuk ki semmiképpen. Persze nem is tudnánk kihagyni, mert ott van közvetlenül az út mellett. Kábé 1 km-nyire tőle meg jön a Riesner-forrás. A Riesnert a jó kis pihenőkre tervezték. Nem olyan bővízű, mint a Testvér, viszont vannak kőülőkék, emléktábla*, szóval fasza hely, lehet zabálni, vagy feldobni a főzőre egy kávét, teát, konzervet, közben meg nézni azt az öreg fószert a hegyoldalban, aki egyszerre sétáltat kutyát, és szenved egy nagy faág elcipelésével. Ja, mert a túraútvonalnak ez a része egy nagyon fura üdülőövezetben halad. Azért fura, mert úgy tűnik, hogy az üdülőövezetnek is vannak külterületei, ahol még villany sincs bevezetve, és a telkek óriási hézagokkal sorakoznak egymás mellett, nem egymás hegyére-hátára vannak hányva. Szóval, ha ezt az útvonalat választjuk, akkor úgy számoljunk, hogy a Riesnernél lehet egy nagyobb pihenőt tartani kajálással, és víz is itt lesz utoljára.

Utána gyaloglás, gyaloglás, aztán egy nagy rét, ami gondolom tavasszal, meg nyáron rohadt jól néz ki. Ez az út aztán előbb-utóbb bevezet Kóspallagra, de meg lehet oldani könnyen, hogy erdészeti utakon levágjuk a kitérőt, és egyből ráforduljuk a Kék + -re. Itt egy hülye emelkedő fogad minket, ami annyira meglepi az embert, hogy teljesen ki is fullad, mire felér, egyébként nem lenne egy nagy szám. Ráadásul utána végig lefelé visz az út. Semmi extra, mérsékelt erdei táj tölgyesekkel, egy kis naplemente is becsúszott, ami mindig szép, így decemberben 4 óra körül is.

Aztán kurvára sietnünk kellett, mert kezdett szürkülni, és az erdőből az út a Szokolya környéki szántókra, meg mezőkre visz ki. Ebben az a probléma, hogy tele van ültetve magaslesekkel az erdő széle, és most vadászszezon van, vagyis a buzi vadászok ott ücsörögnek, és várják, hogy az erdőből kiváltson a vad, vagy a turisták, ami jön. Én magát a vadászatot nem utálom, na de pont itt volt ez a múltkori borsodi vadászbaleset. Meg volt mondva az agyatlan buzikámnak, hogy merre NE lőjjön, mert ott áll egy másik vadász, erre a faszfej hát persze, hogy arrafelé lő. Mér, merre lőne? Na, hát az ilyen félvak, félhülye idiótáktól aztán nem lehet elvárni, hogy megkülönböztessék egymástól a vaddisznót, meg a túrázót, arra meg gondolni sem merek, hogy fölfogja a kis agyával, hogy a turista út mellett kuporodott föl a kibaszott magaslesére. Úgyhogy, dobogott a szívünk, és kurjongattunk kifelé az erdőből, hogy köcsög buzi vadász ne lőjjél. Hát vagy ezért, vagy azért, mert nem ült ott egy se, végül életben maradtunk, és szerencsésen elértük a falubeli kocsmát.

És akkor itt számoljunk le egy újabb illúzióval. Télen nem szabad sört inni. Kocsmába' se. Csak töményet.

Egyébként Szokolyán van egy pár kocsma. Ja, mert Szokolya volt a végállomás. Szóval van egy két kocsma, én a Gyöngyöt, meg a Rózsi mamát ismerem. A Gyöngy az elég béna, de vészhelyzetben megteszi. A Rózsi mama kurva jó, de csak nyáron, amikor van kerthelyiség. Télen viszont abban a kicsi szobában épp, hogy a törzsvendégek férnek csak el.

Mi meg nem vagyunk törzsvendégek.

Lábjegyzet:

*Na, ki a fasz volt Riesner, akiről a Riesner forrást elnevezték?

Írják Rieznernek is, z-vel.

"Riesner István kiváló turista, az 1918-as polgári forradalom első áldozata volt. Az ismeretes lánchídi tüntetés alkalmával Budáról kilőtt rendőrgolyó sebezte halálra.

A róla elnevezett forrás szép kőfoglalatát a Budai Természetbarátok Egyesületének csoportja 1920-ban építette, és a Helyipari Természebarát Liga 1959-ben állította helyre."

Szóval elég régi. Ez a Helyipari Természebarát Liga név nekem nagyon teccik, úgyhogy ezennel elkeresztelem túratársaságunkat Helyipari Természetbarát Ligává.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://vosatka.blog.hu/api/trackback/id/tr62335793

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása