A Kéktúra Katalinpuszta-Nógrád szakaszát nem is tudom, hova soroljam. Mondjuk az egész ott kezdődik, hogy mi így szakaszoltuk: Katalinpuszta-Nógrád, mert beleszámoltuk, hogy Lenti úr csárdájában nem kevés időt fogunk eltölteni. Szóval ez a szakasz nem egy látványos szakasz, de azért már nem is reszli. A túra első fele főleg a Keskeny-bükki-patak völgyén vezet keresztül, ami nem rossz hely, különösen akkor szép, ha nincs sár (most volt), de hát nem is tobzódik a látnivalókban. A túra második része  meg a Magas-hegy és a Nagy-Kő-hegy gerincén vezet végig, ez se kiemelkedő, habár a Nagy-Kő-hegyen van az a bizonyos kilátópont, ahonnan rá lehet látni a Börzsöny déli és Északi részére is.

Az egész ott kezdődik, hogy Katalinpusztára busszal lehet eljutni. Volánnal. Mindig röhögök, meg sírok, ha azzal érvelnek a debilek, hogy sebaj, ha megszűnik a vasútvonal, majd a Volán rak a helyére buszjáratot. Persze, ahogyan azt móricka elképzeli. A Volán nem rak sehova semmit, minimálszolgáltatást nyújt, vagy felpréseled magad valahogyan a ritkásan induló járatokra, vagy mész kocsival, a Volán nem egy szolgáltató intézmény, hanem egy minimál intézmény. De most ezt fel is függesztem, majd a poszt végén dühöngök pár bekezdésnyit erről a ratyi Volánról. Szóval a buszon olyan tömegnyomor volt, mint a 7-esen délután négykor, más kérdés, hogy ezzel 50 km-t kell utazni.

Kicsit zavar, hogy Magyarországon turistaházak, menedékházak, vadász- és erdészházak, kulcsosházak mennek tönkre csak úgy, trehányságból, parasztságból és magyaros pazarlásból, úgyhogy utánanéztem kicsit a Nagyszénási és a Zsíroshegyi turistaházak sorsának. Találtam is rengeteg archív fotót, ezért úgy döntöttem, külön posztban megemlékezem ezekről a házakról.

Egyébként mellékesen jegyzem meg, hogy pont a múltkor írtam egy pusztuló vadászkunyhóról, amit a Börzsönyben láttunk. Az valószínűleg még menthető állapotban van, de mivel senki nem foglalkozik vele túlzottan, ezért nyilván 10 éven belül ez is csak rom lesz.

De térjünk rá a turistaházakra. Kezdjük mondjuk a Nagyszénásival, mert az épült előbb, és az is pusztult el hamarabb. A története viszonylag ismert, de azért leírom. A Munkás Testedző Egyesület Turista Szakosztálya létesítette, saját kezükkel építették föl, tulajdonképpen társadalmi munkában. A munkából egyébként nem csak a Turista Szakosztály tagjai, hanem az MTE más szakosztályainak sportolói is kivették a részüket. Érdekes tükre annak a kornak, amelyben nem volt egy életbiztosítás illegális komcsinak, vagy munkásmozgalmi figurának lenni, de azért egy turistaházat fel lehetett építeni, és fönn lehetett tartani évtizedekig. Ugyanis 1926. május 16-án nyitották meg. A keresztségben a Szabó Imre turistaház/menedékház nevet kapta. Szabó Imre a korszak szocdemes képviselője volt, de nemcsak az, hanem 1920-tól a Népszava kiadója, majd '27-től a felelős szerkesztője is. Amiből kiderül az a vicces momentum, hogy már életében turistaházat neveztek el róla. Nem véletlenül, hiszen a MTE elnöke is volt, és a turistaház építésében tevékenyen részt vett. Kíváncsi lennék, hogy ez kétkezi munkát jelentett-e, vagy szervezést.

"A turistaházban élénk egyesületi élet folyt, amelyet a csendőrség is figyelemmel kísért. A munkások politikai szervezkedése miatt Pilisvörös-várról rendszeresen őrjáratokat indítottak a hegyre."

Második reszli túránkat sikerült a legrosszabb időjárásra időzíteni. Habár a régi turista mondás úgy tartja, hogy "Rossz idő ugyan van, na de csúnya..." De ezt most felül kell bírálnom, mert odáig oké, hogy nincs olyan, hogy csúnya idő, de van annyira szar idő, amikor az ember nem tudja meglátni a szarban rejlő szépségeket. Természetesen szar időben azért indul el az ember, mert abban reménykedik, hogy csak kisüt a nap, tegnap is kisütött, de ez nem mindig jön be. De azért jópárszor bejött már.

A lényeg, hogy a Piliscsaba - Hűvösvölgy szakasznak futottunk neki. Reszli ez is, mert sok helyen visz lakott területeken keresztül, meg úgy egyébként is baromi közel van a fővároshoz, meg az agglomerációhoz. Mire leszálltunk a vonatról Piliscsabán, addigra pont elkezdett szemerkélni az eső. Szemerkélésből is többféle van, van olyan, ami már-már kellemes, és van olyan, ami azért lassan de biztosan, de áztatja szépen el az embert és a ruháját. Na, ez a szemerkélés inkább ez utóbbi volt, tetézve öt fokos hideggel. Piliscsabáról kiérve rögtön el is tévedtünk. A hiba ott volt, hogy a Pilis-térképünk picit régebbi, és nem minden volt ott, ahol lennie kellett volna. Szerencsére azért a hegyek és a patakok nem változtak, úgyhogy azok megbízható tájékozódási pontként szolgáltak és rövid tévelygés után korrigálni tudtuk a tévedést. Bár a hideg esőben a rövid tévelygés is hosszú óráknak tűnhet. Megkerültük a Mészáros-hegyet, majd betértünk a Kőris-völgybe. Itt az út nyílegyenesen vezet a Bükkös árok felé, ami enyhe emelkedővel vezet fölfelé. Tök szép lenne ez a táj, ha nem esne az arcunkba az eső. És ezeket a szép szakaszokat meg kell becsülni, mert ez az egyik legurbanizáltabb szakasza a Kéknek.

Pár kanyar után felértünk a Kutya-hegy nyergébe. Itt tudtam csinálni az első fotókat, mert itt már nem esett az eső. Viszont ahogy az eső elállt, elkezdett fújni a szél. Mármint az orkán erejű, mivel pont azon a hétvégén túráztunk, amikor Emma második hulláma elérte az országot. Baromira örültünk neki. A Kutya-hegy nyergétől egy kellemes séta a Nagy-szénás. Illetve kellemes sétának indul, de persze bedurvul. Egyébként marha jól néz ki ez a táj, ezek a kopasz fehér hegybúbok, mintha idehordták volna őket. Valamikor itt a Nagy-szénás hónaljában állt a nagyszénási Szabó Imre menedékház, amelyet a Munkás Testedző Egyesület tagjai építettek saját kezükkel maguknak.

Annyi fényképes anyagot gyűjtöttem össze a Nagy-szénási és a Zsíros-hegyi turistaházról, hogy ezeket inkább külön bejegyzésben közlöm. De annyit itt is elmondhatok, hogy azért durva sorsa volt ennek a nagy-szénási menedékháznak. '26-ban épült föl, majd ugye '75-ben kikerült a Turista Ellátó Vállalat hatásköréből. A Másfélmillió lépés '79-es felvételei idején, ha erősen lepusztult állapotban is, de állt még a ház, a tetők, falak, szobák megvoltak.

Abból is látni, hogy lassú, de biztos léptekkel bedöcög a tavasz, hogy az első gólya után megjelent az első füstifecske is. Ráadásul pont Pesthidegkúton látták, még csak nem is valami vályogviskós faluban. Egyébként a jövőhétre sok esőt mondanak, és a múlt héten is kaptunk egy keveset, úgyhogy a mostani tavasz normálisabban indul, mint a tavalyi, amikor totál szárazság volt.

A fecskés hírt az Indexről copyztam ide: 

"Már február 28-án megérkezett afrikai telelőhelyéről ez első hazai füstifecske, bár ez, a madárfaj szokott vonulási menetrendjéhez képest nagyon korai időpontnak számít. A megfigyelők az ez évben felbukkant legelső példányt Pesthidegkúton látták.

Az első fecskével együtt más költöző madarak is elérték már a Kárpát-medencét: az Alföldön láttak már bíbiceket, aranyliléket, pajzsoscankókat és mezei pacsirtákat is.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület "Tavaszi Madárles" programjához bárki kapcsolódhat, így több madármegfigyelést regisztrálhatnak szerte az országban."

A fatolvajos témáról nem fogunk leszakadni. Merthogy időnként előveszi ezt a témát a média, persze úgy egyébként mindenki leszarja, hogy egész erdőket lehet kiirtogatni illegálisan. Most viszont megtudtuk, hogy kétféle fatolvaj van: vannak nagybani fatolvajok, meg a piti, kisstílű megélhetési fatolvajok. A nagybani maffiózókkal nem kéne szórakozni, nem kell tárgyalás, per, meg ilyesmi. Minek? Ki kell kötni őket egy-egy fához, aztán jól otthagyni, amíg hozzá nem nőnek. A kisstílűeket is utálom, de azokat sajnálja is kicsit az ember. Nyilván ott a pénzbírság, meg büntetés nem segít, az egész kelet-magyarországi nyomort kellene rendberakni.

Kelet-Magyarország a mi Amazóniánk, vagy Afrikánk, csak itt nem az elefántokat, meg az esőerdőt irtják, és a problémát is könnyebb lenne kezelni. De a lényege ugyanaz, ütköznek a természetvédelem és a helyi szegények érdekei, csúnyán ütköznek. Egyébként épp a napokban voltak zavargások Brazíliában is, a kormány be akarja szüntetni az illegális őserdő-kitermelést, de az egyszerű favágóknak akkor nem lesz melójuk, emiatt kicsit idegesek.

És akkor hivatkozzunk tiszta lelkiismerettel globális szempontokra, mikor kenyérgondokról van szó?

Egy jó cikk az Origón a fatolvajokról. És egy videó alább. A dolog érdekessége, hogy ezek Bükk környéki fatolvajok, a Bükk pedig az egyik leginkább védelemre szoruló területe hazánknak. Egyébként a videó arra is remek bizonyíték, hogy a kelet-magyarországi roma populáció nőstény egyedei legalább olyan jól néznek ki, mint az afrikai nők. Nemsokára meg is hirdetem a 'Fogadj örökbe egy jóseggű kelet-magyar csajt!'-mozgalmat.

Nem is az az érdekes, hogy elkezdtük az Országos Kéktúrát, hanem az, hogy eddig nem kezdtük el. Szóval most úgy döntöttünk, belevágunk. És ebben az a legidegesítőbb, hogy ha végignézek cirka tíz év túrázásain, a 8-10 napos túrák útvonalait visszaidézem, akkor azt látom, hogy egy jó részét már megcsináltuk, csak nem pecsételtünk, a másik részét pedig már rég megcsinálhattuk volna, ha belevágunk. Úgyhogy a Kéktúra végigjárása egy igazi turistának csak annyiban jelent változást, hogy nem ötletszerűen megyünk ide-vagy oda, hanem a kijelölt szakaszokat kell felkeresni. Ja, és persze baromira meg kell szervezni az egészet, hol szakítsuk meg, hány kilómétert tervezzünk be egy napra, és így tovább.

A legdurvább az egészben a tömegközlekedés. A Kéktúra (hála az égnek) rengeteg kis falut érint, ahonnan délután 4-5 órakor elhúz az utolsó busz. Vonat nincs mindenhol, ugye. Az azért teljesen más, ha az ember a Börzsönyben, mondjuk Királyréten kési le az utolsó járművet, mintha egy párszáz lelkes kis faluban a Cserhát kellős közepén. Onnan nem lehet átsétálni a vonathoz. Szóval eddig úgy szerveztük a túrákat, hogy olyan helyre érjünk, ahonnan késő este is haza tudunk jutni, most viszont igazodnunk kell a kijelölt útvonalhoz és így az idióta menetrendekhez.

Kékjelzés:

Természetesen a Kéktúrát is tudományos alapon csináljuk, jól kitaláltuk, melyik évszakban hová menjünk. Az ilyen februári, kora-márciusi időben a fák még kopaszok, semmi élet, csak barnaság, meg szürkeség, úgyhogy ilyenkor kell azokat a szakaszokat letudni, ahol a tájnak nincsenek különösebb szépségei. Ezeket neveztük el mi "reszli-szakaszoknak". Egy Balatonfelvidék, egy Hollókő, egy Sirok-Kékes-Mátraháza nyilvánvalóan nem ilyen, viszont mondjuk a Dorog-Piliscsaba szakasz egy jó kis sétának pont megfelelő, de a táj nem fog megragadni egyedülálló szépségeivel, az tuti. Nem is beszélve a Bécsi út-Hűvösvölgy szakaszról... És még van pár ilyen. Amikor meg már kezd kitavaszodni, üvöltöznek a madarak, virágoznak a fák, meg robbannak a rügyek, és hosszabbodnak a nappalok, na, akkor érdemes alacsonyabb hegységeinket végiglátogatni: Cserhát, Vértes, Gerecse, esetleg Pilis, és a Börzsöny alacsonyabb szakaszai (Katalinpuszta-Nógrád, Kisinóc-Nagymaros). Arról nem is beszélve, hogy nyáron kell a magas hegységekbe menni, mert akkor ott jó hűvös van. Persze a legjobb lenne egészben végiggyalogolni az OKT-t, de hát kinek van erre két és fél hónapja?

Az ónos eső csúnya károkat okozhat az erdőben, mert a faágakra ráfagyott víz súlya alatt letöredezhetnek az ágak, de ha ezt megússzák a fák, akkor a sok csapadék azért jót tesz. Főleg, ha hozzávesszük, hogy tavaly télen és tavasszal szinte semmi nem volt. Amikor pár héttel ezelőtt, az ónos eső után kinéztünk a Börzsönybe, akkor a patakok szépen meg voltak áradva, ugyanis már részben olvadozott a jég és az előtte esett hó. Persze egy csomó rész még jégpálya volt, merthogy a Börzsönyben később olvad, hidegebb is van. Amikor most hétvégén terveztünk egy túrát, már nem fenyegetett az a veszély, hogy az utakon feszülő tükörjég miatt nem tudunk haladni, maximum a sártól kellett tartanunk. Úgyhogy a túra első felében elkerültük a turistautakat és egy alig használt erdészeti úton támadtuk meg a Nagy-Hideg-hegyet. Odáig végül nem mentünk el, de mindegy is.

Királyrétről vágtunk neki annak a kőzuzalékos erdészeti útnak, amely a Szén-patak völgyéből indul, aztán átvált a Hárs-patak völgyére, majd megint a Szén-patak völgyére. Ez így hülyén hangzik, de a térkép alapján világos. Hihetetlen, hogy múltkor nem tudtunk átkelni a Szén-patakon, annyira fel volt duzzadva, most meg sok-sok centit apadt, mintha mi sem történt volna pár héttel ezelőtt. Persze reméljük, lesz még itt eső, de amúgy is lehet számítani még egy rohamra, mert a Magas-Börzsönyben még hó és jég van.

Az ilyen kőzuzalékos erdészeti utak egyébként kiválóan megteszik sáros, nyálkás időben, igaz, nem olyan vadregényesek, mint az erdei ösvények, de sárban gyorsan lehet rajtuk haladni, viszont cserébe egy csomó olyan kerülőt és kacskaringót tesznek, amit a normál turistautak levágnak. Szóval ugyanott vagyunk időben, csak a túra kellemesebb, nem sárdagasztás és csúszkálás.

Bolla Zoltán küldte nekünk az alábbi linket:

http://picasaweb.google.hu/zoltan.bolla/Utazas200712Josvafo

A fotókból kiderül, hogy a Szelce-völgy nem csak nyáron, hanem télen is csodaszép.