mirko vosátka

Oxigénpalack nélkül a Magas-Börzsönyben

2008. február 07. 17:22 - mirko vosátka

Az ónos eső csúnya károkat okozhat az erdőben, mert a faágakra ráfagyott víz súlya alatt letöredezhetnek az ágak, de ha ezt megússzák a fák, akkor a sok csapadék azért jót tesz. Főleg, ha hozzávesszük, hogy tavaly télen és tavasszal szinte semmi nem volt. Amikor pár héttel ezelőtt, az ónos eső után kinéztünk a Börzsönybe, akkor a patakok szépen meg voltak áradva, ugyanis már részben olvadozott a jég és az előtte esett hó. Persze egy csomó rész még jégpálya volt, merthogy a Börzsönyben később olvad, hidegebb is van. Amikor most hétvégén terveztünk egy túrát, már nem fenyegetett az a veszély, hogy az utakon feszülő tükörjég miatt nem tudunk haladni, maximum a sártól kellett tartanunk. Úgyhogy a túra első felében elkerültük a turistautakat és egy alig használt erdészeti úton támadtuk meg a Nagy-Hideg-hegyet. Odáig végül nem mentünk el, de mindegy is.

Királyrétről vágtunk neki annak a kőzuzalékos erdészeti útnak, amely a Szén-patak völgyéből indul, aztán átvált a Hárs-patak völgyére, majd megint a Szén-patak völgyére. Ez így hülyén hangzik, de a térkép alapján világos. Hihetetlen, hogy múltkor nem tudtunk átkelni a Szén-patakon, annyira fel volt duzzadva, most meg sok-sok centit apadt, mintha mi sem történt volna pár héttel ezelőtt. Persze reméljük, lesz még itt eső, de amúgy is lehet számítani még egy rohamra, mert a Magas-Börzsönyben még hó és jég van.

Az ilyen kőzuzalékos erdészeti utak egyébként kiválóan megteszik sáros, nyálkás időben, igaz, nem olyan vadregényesek, mint az erdei ösvények, de sárban gyorsan lehet rajtuk haladni, viszont cserébe egy csomó olyan kerülőt és kacskaringót tesznek, amit a normál turistautak levágnak. Szóval ugyanott vagyunk időben, csak a túra kellemesebb, nem sárdagasztás és csúszkálás.

Az út a Szentgyörgyi-forrás mellett is elhalad. Ennek a forrásnak a csövén a pár héttel ezelőtti nagy olvadáskor vastag sugárban lövellt ki a víz, ami kicsit zavaros is volt, a foglalás falát alkotó kövek közötti réseken pedig szintén sugarakban folyt a víz. Most ennek már nyoma sem volt. Persze, mint a képeken is látható, azért a vízhozammal semmi gond nincs, sőt. Nagyon kíváncsiak leszünk, hogy a nyári viszonyokat mennyire befolyásolja ez a viszonylag csapadékos tél. Reméljük nem fog úgy kiszáradni minden, mint tavaly.

Egyre magasabbra haladva, 600 méter környékén már egyre gyakrabban találkoztunk befagyott felszínű, keréknyomban csörgedező kis vízfolyásokkal, magyarul: lent még nem volt jég, itt már igen, vagyis egyre hűvösebb lett. Aztán 700 méter körül elértük a "hóhatárt". Ennél a magasságnál állandó, kábé kétcentis hó borította az erdőket, hegyeket. Pár kilómétert mentünk csak fölfelé és egészen más világba kerültünk. Itt tél volt, nem pedig félig tél, félig tavasz, mint odalent.

Mint az alábbi képsorozaton követhető is:

Az első jégfoltok:

A Nagy-Hideg-hegy alatti erdőkben még minden havas volt.

Az út a Csóványos, a Szabó-kövek, a Hangyás-tető aljában visz el, bizonyos pontokról tök jól látni a kilátótornyot. Mivel az utat hó borította, ezért az is látszott, hogy nagyon régen nem járt itt előttünk senki. Valószínűleg előző hétvégén haladhatott el egy, vagy két biciklis. Viszont vadnyomból volt sok. Muflon, szarvas, vaddisznó. Ennek az erdészeti útnak az a trükkje, hogy betorkollik a KO-ba az Égés-bérc aljában. Innentől már nincs messze a Nagy-Hideg-hegy, de ezt most kihagytuk.

Elmentünk azért a Páfrány úton a Kék+ -ig, vagyis a Nagy-Hideg aljáig, de innen inkább lefordultunk a Magas-Tax felé, nem mentünk föl a csúcsra a turistaházhoz. A Magas-tax továbbra is reménytelenül zárva volt, pedig jól esett volna egy kis pihenés, meg valami forró tea, vagy unikum a turistaházban. Úgyhogy folytattuk tovább utunkat Királyrét felé. Úgy döntöttünk, hogy a sár és a sötétség miatt a köves úton kanyargunk lefelé, egészen addig, amíg a köves út nem érinti a Taxi nyiladékban végigfutó Piros jelzésű utat. Ott áttérünk a Pirosra. Igaz, ez sziklás és sáros, de még így is kényelmesebb, mint a Nagy Vasfazék-patak völgyében haladó betonút, amely, mint tudjuk teljesen kikészíti a lábat.

Teljesen rendben el is értük Királyrétet, a túracentrumot, ahol 18:40-kor már minden töküres. Ez még télen nem is olyan idegesítő, hiszen ötkor már tényleg sötétedik, de nyáron ugye kilencig simán világos van, nem értem, hogy egy olyan centrumból, ahonnan egy rakás börzsönyi túraút indul, és érkezik, miért 18:40-kor indul az utolsó busz. Na, de erről egy külön posztban majd értekezem, amit már régen tervezek.

Szén-patak völgyének völgyfője: 

A Három-hárs gerince:

Térképek az útról:

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://vosatka.blog.hu/api/trackback/id/tr95329665

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bagusz · http://blog.truffle.hu/ 2008.02.07. 20:21:29

b+ :) még hogy nem tudsz jó címet adni :))

mirko vosátka · http://vosatka.blog.hu 2008.02.08. 22:07:28

dehát télleg nem volt nálunk oxigénpalack!!

:))
süti beállítások módosítása