Az ember (pontosabban a túrázó) mindig irigykedve néz vissza az átkosba, illetve a háború előtti évtizedekbe, amikor még hazánkban létezett túramozgalom és rengeteg turistaegyesület működött. Ezekben az időkben forrásokat foglaltak, és azokat rendszeresen karban is tartották, kilátókat építettek (na jó ezt ritkábban), turista pihenőket, esőbeállókat eszkábáltak. Persze a Kádár-rendszerben sem volt minden fenékig tejfel, hiszen rengeteg turistaházat, menedékházat hagytak szétrohadni, de azok a források és túraútvonalak, amiket én is szoktam emlegetni itt a blogban, jó részben akkor születtek meg, a bejegyzéseimben le is szoktam írni a születési dátumokat.
A múlt hét végi Ma Reggelben volt egy blokk az erdei tavaszi nagytakarításról, Peták Istvánt is meghívták, aki annak idején a Másfélmillió lépés stábtagjaként végiggyalogolta Magyarországot. És a meghívottak között volt egy cserkészvezető is. Nem viccből, és nem ironikusan mondom, hogy dicséretes, amiről beszámoltak: szeméttakarítás, faültetés, renoválás. De kevés. Tudom, hogy rosszindulatúnak tűnik, meg a pálya széléről bekiabálásnak, de sajnos így van. És most nem Peták Istvánra, meg az Oszoly Környezetvédő Egyesületre gondolok, hanem a cserkészekre. Srácok, ez kevés. Komolyan azzal dicsekedtek, hogy ti mennyit táboroztok ("A cserkészetnek a természet a játszótere."), és hogy milyen közel álltok a természethez? Én ennek semmi nyomát nem látom. A szeméttakarítás szép dolog, hasznos dolog, de ennél azért tovább kéne lépni. Ha nem látjátok, hogy mit kéne csinálnotok, akkor kamu, hogy ti közel álltok a természethez. Aki gyakran kirándul, valóban a hegyekben, és nyitott szemmel, annak rögtön szemet szúr, hogy miket lehetne itt még csinálni a szemétszedésen kívül. Például forrást tisztítani, foglalni, túrautakat karban tartani.
Ja igen, a pálya széléről kiabálok, miért nem megyek én forrást tisztítani - mondhatná erre bárki. Nagyon egyszerű. Az én baráti köröm nem csupa turista, egyszer akartam forrástisztító túrát szervezni, abból sem lett semmi, mert soha senki nem ért rá. Magyarul: én nem tudok tíz-húsz embert gombnyomásra mozgósítani, a cserkészek meg igen, hiszen az egésznek ez a lényege, a csapat. Azért kérem én ezt számon pont a cserkészeken, mert ők azok, akik folyamatosan a természetközeliségről papolnak, ugyanakkor fiatalok, sokan vannak (6000-en), elkötelezettek, lelkesek, mozgósíthatók, összetrombitálhatók.
Azzal viszont nagyon egyetértek, ami a beszélgetésben elhangzott, hogy nem minél több szemetes kihelyezésével kell megoldani a szemétkérdést (mármint az erdőben), hanem bele kell verni a sok paréj fejébe, hogy ha felvisznek egy rakat kóláspalackot meg csipszet, akkor a zacskót, meg a pillepalackot tessék szépen lehozni. Ez mentalitás kérdése, itt nem az erdészetnek kell minden fa mellé szemetest állítani, és sajnos mi magyarok ebben nagyon bunkók vagyunk. Hiszen elég durva, ha valakinek nem tűnik föl, hogy az a kurva csipszeszacskó kurvára nem lesz jó helyen, ha a Csóványos tetején dobálom szét. És hogy nem jut eszébe, hogy itt nem jön hétfőn a kukáskocsi, és nem jut eszébe, hogy a Foltán-keresztnél nem baszom tele a tűzrakóhelyet szeméttel, mert más is szeretne szalonnát sütni, és nem az én nájlonzacskóimon. Remélem, ez az antiszociális, korlátolt viselkedés változik azért idővel.