Most olvastam Adam kolléga blogján, hogy újjáépítik a Musli barakkot, pontosabban a helyén épül valami. Erről eszembe jutott egy csomó dolog, amit először kommentben akartam elmondani, de aztán rájöttem, hogy kommentnek egy kicsit hosszú lenne, úgyhogy írok róla ide egy bejegyzést.

Először is örülök neki, hogy valami épül az omladozó fakunyhó helyén. A legszomorúbbak a hazai erdőkben ugyanis pont az ilyen rohadó régi építmények, amiket amúgy szívesen használna az ember menedéknek például nagyobb viharban, de amúgy is: sajnálja az ember azt, hogy mások munkája pusztul.

Másrészt van bennem egy kis félsz is. Milyen célra készül? Kiknek? Kiket akarnak oda vinni? És mivel??? Autóval? Én már azt is túlzásnak érzem, hogy a NagyHH-ra turistabusszal viszik fel az embereket. Eddigi tapasztalataim szerint a Musli-forrás környéke, azaz a Kemence-patak forrásvidékének környéke egy csendes része a Börzsönynek, nem sok emberrel találkoztam, mikor errefelé túrázgattam, és szeretném, ha ez így is maradna.

Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy ilyen kis vadászházikók, munkásbarakkok régen is szervesen hozzá tartoztak a börzsönyi tájhoz, és még most is áll pár darab, szóval ha ilyen célra használnák, akkor azzal semmi gáz nem lenne. Sőt az ötvenes-hatvanas (illetve a háború előtti) években ezekbe az erdészlakokba, pásztorkunyhókba, favágó barakkokba be is lehetett kéredzkedni, és szállást kérni éjjelre, erről számos feljegyzés árulkodik.

A Kun-forrás a Börzsöny keleti részében a Kun-rét aljában található, jó állapotban lévő, viszonylag bővízű forrás. Első említését az 1956-os kalauzban találtam, tehát akkor már biztos létezett. 1966-ban pedig már mint kőfoglalatú forrást emlegetik, tehát az is biztos, hogy ekkoriban már foglalt volt (simán lehet, hogy előtte mindig is, de ekkoriban már biztos). Ha a Kámor környékén túrázgatunk, akkor remek vízszerzési lehetőség.

Ha nem figyelünk, akkor nem könnyű megtalálni, segítség lehet ez a jelzőfa az út szélén:

Még sok-sok születésnapot, Juhász Árpád! (A videó kéthetes, kicsit elcsúsztam vele, de jobb későn, mint soha!)

Első bevezetés: Az a helyzet, hogy Budapesten nem igazán létezik olyasmi, hogy túrabakancs javítás. Legalábbis nekem nem sikerült találni. A Mister Minitben nem vállalják, a hegymászóboltokban meg a Maunához küldenek. Na most a Maunáról azt kell tudni, hogy egy nagymarosi vállalkozás, és talán egyetlen az országban, aki ezzel foglalkozik.

Ez egyébként azért felháborító, mert 20 rugónál kezdődik egy túrabaki, a felső határ pedig a csillagos ég, ehhez képest a javításuk "nem megoldott", vagy kidobod, vagy zötyöghetsz le Nagymarosra. Ha esetleg közben megtudnék valami szívderítőbb infót, akkor helyesbítek.

Ennek az egésznek annyi köze van legutóbbi túrámhoz, hogy a bakancsomat sarkaltatni kell, mostani állapotában alkalmatlan a túrázásra, annyira elkopott. Ezért mindenféle pótcipőkkel túrázgatok, múltkor egy 10 éves kínai futócipővel, most meg egy klasszik magyar (katonai) surranóval, ami ráadásul egy számmal nagyobb :))) Úgyhogy kábé a túra közepére 130 %-osan szétcseszte a lábam.

Második bevezetés: Az 1957-es Börzsöny-monográfiában azt írta Antallffy Gyula, hogy a Nagy-völgy a Börzsöny egyik legcsodálatosabb völgye, olyan, mintha vadvirágok hullámain járnánk, a völgyben egymást váltják a tisztások, melyeken küldönböző vadvirágok tengere hullámzik. Már tervezem egy ideje, hogy ezt megnézem, megvan-e még. A június eleji időpont megfelelőnek tűnt, bár tudtam, hogy '57 óta rengeteg idő telt el és sok minden megváltozott, de reményre adott okott, hogy a '82-es útikönyv is ugyanezt írta. Úgyhogy fő célom az volt, hogy a völgyet mihamarabb elérjem, a túra első szakasza csak sallang volt.

Diósjenőről indultam (ez a túra júni 12-i). Kezdem megszeretni ezt a falut. Az utat csodálatos illatú hársfák és pirosló gyümölcsű cseresznyefák szegélyezték. Felmásztam az Závoz-nyereghez, majd egy kellemes úton a Kámor felé vettem az irányt.

Az egyik legkedvesebb dolgom a júniusi erdőben nem más, mint a szamóca. Amerre a hétvégén voltam, az út mellett mindenfelé piroslott és nagyon finom volt. Amúgy igazán nagy szamócázó helyet nem ismerek a Börzsönyben, egyszer viszont a Mátrában belefutottam egy bazi nagy összefüggő szamócásba. Lehet, hogy a Börzsönyben is meg kellene keresni a Nagy Szamócást? :)

Igazából még májusi túrámról sem tettem föl a túrabeszámolót. De nem akarok teljesen lemaradni magamtól, úgyhogy most írok egy gyorsposztot a most hétvégi, június 5-i túraféléről.

A vihar félbeszakította az egészet. Az eső nem nagyon érdekel, mert van esőkabátom, de a villámoktól a hegyek között eléggé tartok, nem is ok nélkül, hiszen csak a hét elején két embert csapott meg a villám, akik szabadban tartózkodtak. Szóval egy fiatalos erdőbe húzódva vártam meg a vihar végét. Szerencsére csak a zivatar széle érintett, nem volt nagy eső, sem szélvész, dörgés-villámlás az volt, de az időveszteség miatt vissza kellett fordulnom, mert féltem, hogy Bernecabarátiban már nem érném el az utolsó buszt. Amúgy Királyrétről indultam, Bernecebarátiig szerettem volna menni a Nagy-völgyön keresztül, de csak a Wenckheim útig jutottam, onnan lementem Diósjenőre. Hétvégén újból nekifutok, ha minden jól megy.

Életkép az eső alatti üldögélésből, látszik a szar sportcipőm, amit most először és utoljára vettem föl túrához (azt hittem jó ötlet):

Már egy régebbi túrámon kerestem egyszer, de nem sikerült megtalálnom az Érsek-forrást. Most két hete végre sikerült, nem is volt olyan nehéz. Magát a forrást fentről észrevettem, de azt csak később láttam meg, hogy festettek hozzá jelzést is. Ez pár évvel ezelőtt, amikor kerestem, szerintem még nem volt kifestve.

Szemmel láthatólag ezt a forrást is felújította az Ipolyerdő. Azt viszont nem tudom, hogy mikor épülhetett, mert a túrakalauzok nem emlegetik, viszont a '83-as térképen már rajta van.

Arra gondoltam, külön bejegyzésben rakom ki ezeket a fotókat. Múlt heti túrám virágai, a beszámolót még nem írtam meg, de majd jön az is.

Kankalin: