Az a helyzet, hogy nekem mindenről a túrázás jut eszembe, úgyhogy erről az új szerkezetről is. Leginkább a segway és egy lánctalpas ötvözetének mondható, a technikai részleteket mindenki megtalálja a honlapjukon. Engem leginkább az foglalkoztat, hogy a krosszmotorozás és a quadozás mellett egy újabb zajos és káros szabadidős forma szabadul-e az erdőkre?

Ezekkel a hobbykkal semmi bajom, ha elkülönített területen űzik őket, de amikor nemzeti parkok kellős közepén motoroznak egyesek, az semmilyen szempontból nincs rendben. Mások kikapcsolódását is zavarja, ráadásul a környezetre is elég káros. Aki már látott krosszmotorosok által szétdúrt domboldalt, az tudja miről beszélek.

Én magam soha nem vettem részt a Kinizsi 100-ason, és sokáig nem is vonzott különösebben, mert úgy gondoltam, hogy én a saját elképzeléseim szerint szeretek túrázni, és úgy, hogy ott állok meg gyönyörködni a természetben, ahol akarok, és akkor, amikor akarok. És persze elsősorban a természetért megyek ki, nem pedig azért, hogy x idő alatt legyalogoljak minél nagyobb távot. De szerintem mindannyian ismerjük ezeket az érveket... Persze bennem is ott volt mindig a kisördög, hogy kipróbálnám magam, mennyit bírnék, és mostanában egyre többször jut eszembe, hogy egyszer be kéne nevezni. Persze megfelelő rákészülés után.

Ami miatt szóba hozom most ezt, az az, hogy az Index kirakott erről a teljesítménytúráról egy igazán jól sikerült videót. A "hétköznapi", max 30 km-es túrázók számára (mint én) is több tanulsága van a dolognak:

1. Egyrészt marha fontos, hogy akik nem saját tempójukban mentek, azok csapatostul estek ki. Vagyis nem az történt, hogy a húzóember, aki az élen loholt, felspannolta és végigvitte az egész csapatot, hanem a teljes csapat kidőlt (talán a húzóember is). Mindig vegyük fel saját ritmusunkat a túra elején, akár rövid túrán is, és így folyamatosan be tudjuk osztani az energiánkat. Ne akarjunk többet, mint ami adott kondíciónkban benne van, és főleg ne hagyjuk húzatni magunkat mások által. Mondjuk ehhez nagyon fontos lenne, hogy érzékeljük saját testünk jelzéseit.

2. Szintén a testünk jelzéseiről szól az evés és az ivás is. Dont Panic kolléga és én is szinte mániákusan ismételgetjük, hogy fontos a megfelelő táplálék és vízbevitel túrák alatt. Természetesen vannak jó genetikájú emberek, akik szívósabbak (kevesebbet izzadnak pl és nehezebben dehidratálódnak), és triatlonosoktól azt is hallottam, hogy a glikogén rendszert (röviden: ez is felelős az energia mobilizálásért fizikai igénybevétel közben) is lehet edzeni. De ettől függetlenül a kaja és a víz túra közben nagyon fontos. Itt a videóban is elhangzik, hogy a srác kicsit későbbre tolja a kajálást, amit nem vesz jó néven a szervezete. És elhangzik az is, hogy a szokásos ájulások megvoltak a nem-evés, nem-ivás miatt. Azért, ha belegondolunk, elég durva hülyeségre vall, hogy valaki a legkeményebb teljesítménytúrát vállalja be úgy, hogy közben aztán nem eszik, mert azt minek (ezt nem az indexes riporterre értem természetesen, hanem az ájulókra). 

Ezek a dolgok rövidebb (20-30 km-es) túrákon is okozhatnak nehézséget, kinek-kinek edzettségétől függően, de például egy többnapos túrán, nagy hátizsákokkal már abszolút oda kell figyelni a kajára, vízre. No ennyi. A videó meg marha jó!

Visszajöttem. Én és a blog. Blogbejegyzés már olyan régen volt, hogy utána sem merek számolni, de a valóságban voltam párszor túrázni, persze közel sem annyiszor, mint 4-5 évvel ezelőtt, amikor 2-3 hetente el tudtam szabadulni. Szerencsére-sajnos a mostani munkám miatt, plusz az edzések mellett, sokszor már csak arra jut energiám, hogy elvánszorogjak az ágyig és aludjak. Ráadásul a közlekedési árak egyre húzósabbak, és van úgy, hogy az ember azon a 2-3 ezer forinton spórol, ami egy túra költsége lenne. Mindegy, ilyen kort élünk, örülünk, ha egyáltalán dolgozunk. A blogírással sajna lemaradtam, és a blogolvasással is. De ígérem, bepótolok mindent.

Nagymaros egyik kedvenc Dunaparti kisvárosom. Tulajdonképpen kedvenc dunakanyari településeimnek - Zebegény, Nagymaros, Verőce - mind-mind megvan a maga szép múltja, és mindegyik különleges a maga módján. Nagyon kevesen tudják, hogy Verőce például egy építészeti különlegesség. Persze azért tudják ezt kevesen, mert a régi fény a szocializmus évtizedei alatt megkopott, a rendszerváltás utáni rohadásban pedig kevés város tudta újraéleszteni saját arculatát. Én úgy látom, hogy minden pozitív törekvés ellenére ezek a kisvárosok-települések csendes szunnyadásban vannak, nem igazán találták meg régi önmagukat.

Volt már vitám néhányakkal arról, hogy "de miért kéne ezekből a kedves helyekből Siófokot, vagy Balatonfüredetet csinálni, hiszen pont az a jó bennük, hogy nem lepik el őket a zajos és kártékony turisták, akikkel együtt megérkezik az őket kiszolgáló gagyiáradat is - mind szórakozóhelyek, mind vendéglátóhelyek tekintetében". De én nem gondolom, hogy feltétlenül ennek a forgatókönyvnek kell érvényesülnie pusztán attól, hogy egy üdülőhelyet gatyába rázunk.

Nyugat-Európában vannak tök jó példák arra, hogy egy üdülőhely is lehet kulturált, (relatíve) nyugis, kedves, vendégszerető, úgy, hogy a tradíciók is megmaradnak. Mi magyarok mindig végletekben gondolkodunk, nem érzékeljük, hogy a paletta széles, sokszínű, és hogy van választási lehetőség. Ráadásul ne feledjük el, hogy ezekre a helyekre anno olyanok jártak pihenni, mint Móricz, Kosztolányi, Ady, Kodály, Kodolányi, Karinthy Frigyes. És olyanok laktak a Dunakanyarban, mint Kittenberger, Gorka Géza, Gorka Lívia, Szőnyi István, Kórusz József. Ybl Miklós és Kós Károly terveztek errefelé épületeket. Valószínűleg nem a ricsaj és a gagyi vonzotta őket ide, mégis pezsgő üdülőélet folyt errefelé. Szóval ne legyünk kishitűek, lehet kulturáltan is felvirágoztatni pihenőhelyeket. Talán csak annyi a fontos, hogy a Börzsöny háborítatlan erdőségeit viszont mindenképpen meg kell óvni a turistaáradattól. Szerencsére a Börzsöny földrajzi adottságainak köszönhetően amúgysem a kocaturisták kedvence, ezért is van az, hogy a Királyrét-NHH-Csóványos útvonalon kívül alig találkozni valakivel. (És érdekes, hogy ezt a jelenséget még a túramozgalom hőskorszakában is leírták a könyvek.)

Az egész csak erről a videóról jutott eszembe :)

Utoljára két éve voltunk a Mátrában többnaposon (tavaly a Bükkben). Szeretem ezt a hegységet is, de tény, hogy nem az a hely, ahol igazán el lehetne vonulni a civilizációtól, hiszen tele van falvakkal, üdülőtelepekkel és a hegységen keresztülhúzódó autóút sem éppen a pihenés záloga. Ennek ellenére szeretek itt túrázni, mert eszméletlenül szép helyek vannak azokon a részeken, ahol kevésbé érzékelhető az emberi jelenlét.

Ugyanúgy, ahogy 2 éve, most is Tarról mentünk fel első napon Ágasvár felé. Azért nem kerestünk másik útvonalat, mert az itteni csevicébe szerelmesek lettünk, ráadásul az Ágasvár alatti Vándor-forrást egy megbízható víznyerőhelynek találtuk, ezért a táborhelyet oda terveztük, úgyhogy az elsőnapi útvonal ugyanaz lett, mint múltkor. Azért nem egészen, mert azóta a Tarról fölfelő vezető Sárga útvonalat néhol másfelé vezették, úgyhogy volt egy kis változatosság. Egy első napi túrának remek ez az útvonal, az első nap az, amikor az ember még félig benne van a heti pörgésben, épp hogy kivette a szabit, épp hogy maga mögött hagyta a melót, ilyenkor van még a legtöbb cucc a zsákban, úgyhogy ilyenkor szerintem mindig egy laza gyaloglást kell tervezni.

Halmozódnak halmozódnak a megíratlan túraleírásaim, a Mátra négynapos leírásába már belekezdtem, de még nem sikerült befejezni, közben pedig tegnap voltam egy jót túrázni a Börzsönyben. Ezen a túrán gondolkoztam el pár dolgon, amit még a túraleírás kiposztolása előtt megosztok gyorsan. 

Az idő eszméletlenül finom volt, végig sütött a nap, az ég gyönyörű kék, a hőmérséklet kifejezetten kellemes és maga a túra is tök jól sikerült, mégis sikerült felhúznom magam, amikor a Salgóvár környékén kurjongató turistákat hallottam. Ekkor kezdtem el filozofálni néhány dolgon.

Minden írott és iratlan természetjáró szabályzatban benne van, hogy az erdőben ne hangoskodjunk, nem is vitatkozik ezzel senki szerintem. Mégis egy pillanatra elbizonytalanodtam ott az erdő közepén: nem bennem van a hiba, hogy ennyire idegesítenek a hangoskodók? Lehet, hogy nem is hangoskodnak, csak a nagy csendben tűnik annak - gondoltam akkor. Aztán rájöttem, hogy miért idegesít annyira. A Börzsöny közismerten az egyik legfeltáratlanabb erdőségünk, ami annyit jelent, hogy a belső részeibe valóban csak a bakancsosok jutnak be (eltekintve az erdészektől és a köcsög motorosoktól). Ezt a jellegzetességét a hegységnek a legtöbb túrakönyv kiemeli, hozzátéve, hogy a Börzsöny-imádók pont emiatt vadregényesség miatt szeretnek bele a hegységbe. Ehhez hozzátartozik az is - amit szintén emlegetnek a sok-sok évtizeddel ezelőtti túrakönyvek is már: a csönd. Az egyik könyv például egyenesen "végtelen és megfogalmazhatatlan nyugalomról és békéről" beszél (Zsolt Róbert: Kirándulók könyve), kiemelve, hogy pont ettől más a Börzsöny, mint Pilis vagy a Budai-hg.

Magyarul baszki: ezért megyünk oda, ez vonz minket többek között. Persze jó a hegymászás, is, a természet ezer csodája, de ezt az egészet ez a nyugalom és a béke teszi teljessé. Amikor az ember az egész napi túra során ráhangolódik erre a csöndre, akkor baromira idegesítő tud lenni néhány baromarcú kiáltozása. Emiatt kerülöm el egyébként mindig a Cseresznyefa parkoló-NHH-Csóványos vonalat, mert azt hétvégenkét megszállják a kocaturisták.

Ami meg a kiabálást illeti. Nem én mondtam, hanem nálam okosabbak, hogy az egésznek van egy pszichés háttere: aki nem jár erdőbe, az idegennek érzi magát ebben a közegben és ezt a szorongást megpróbálja valahogy kompenzálni. Itt van a baj szerintem, ezért kurjongatnak sokan az erdőben és nem pedig azért, mert olyan marha felszabadultak.

Amúgy két adalék: 1. A Hanák-rét felé menet hallottam, hogy valaki folyamatosan kiabál. Megfordult a fejemben, hogy talán bajban van, segíteni kell neki, de aztán abbamaradt. A NagyHH-hoz közel nem meglepő az ordibálás, csak az lesz a gáz, ha valaki tényleg bajban van, mert akkor legyintve másik irányba fordulunk.

2. Ahogy a Hanák-réten ücsörögtem csöndben, egész közel jöttek a szarvasok, mert nem vettek észre. Na, az ilyen élmények miatt érdemes kussban lenni :)

Hát ezek jutottak eszembe, úgyhogy az erdőben hangoskódokra haragudni: menő :) 

Legjobb alatt nem azt értem, hogy a legfinomabb, mert abban egyértelműen a vörösboros marhapörkölt nyerne bográcsban elkészítve, hanem a legtáplálóbb túrakajákat.

Volt idő, amikor egy kiló kenyérrel meg 40 deka szalonnával vágtam neki egy-egy többnapos túrának. És habár nem vitatom, hogy biztos valaki így is hihetelen teljesítményeket képes kihozni magából, nekem az a tapasztalaotm, hogy a kaja, az egyik kulcsdolog a többnapos túrán, ott dől el minden. Nem akarom túldimenzionálni a dolgot, mert végül is nem a Csomolungmát hódítjuk meg, de végül is fel kell venni másnap is azt a rohadt hátizsákot (a négynapi cuccal), és másnap is el kell jutni A-ból B-be, miközben még hugyozni is egy 18 kilós zsákkal mész, úgyhogy az ilyen középhegységi túráknál is oda kell figyelni a részletekre.

Arra már korábbi túráimon rájöttem, hogy ha nem viszek be elég kalóriát, akkor annak jó vége nem lesz. Így elkezdtem törni a fejem és lassanként, évről évre kialakítani azt a túrakaját, ami nekem a legtöbb energiát adja. Arra is rájöttem, hogy a mai kenyerektől egyszerűen nem lakok jól, úgyhogy nem szabad minden étkezésnél csak kenyérből bevinni a szénhidrátot, mert fél óra múlva úgyis éhes leszek. Asszem, ezen a mostani Mátra túrán sikerült az alakítgatás a legjobbra, most tényleg úgy éreztem végig, hogy van honnan energiát meríteni az újabb és újabb emelkedőkhöz.

Most jöttem haza a négynapos mátrai túrából, 200%-osan feltöltött, életem egyik legjobb kinnalvós-többnapos túrája volt. Lassan csepegtetem erről a posztokat, a teljes sztorival meg úgyis csúszni fogok. De addig apró élmények.

Például az Ágasvárra mászás közben folyamatosan ez a Rammstein szám szólt a fülemben:

A Kékes-mászás közben meg ez dübörgött az agyamban a pulzusommal együtt: 

Bazi hosszú cikk az indexen a lódarázsinvázóról. Katt ide. A cikkben főleg a főváros környéki erdőkről van szó. Remélem, a Börzsönyt nem érinti a dolog, mert akkor elég érdekes lesz kirándulni. (Habár jövő héten már nem lesz kánikula.)