És van még egy harmadik neve is: Partizán-forrás. Így az ötvenes években hívták, de nem sokáig, a '66-os térképen már Természetbarát-forrás olvasható, és az ugyanebben az évben készült túrakalauz is megemlíti. (Az 1931-es kalauz nem tesz róla említést, angyalos térképem meg továbbra sincs, de ha megtudok valami újat, frissítem a bejegyzést.)

Ami miatt külön posztot érdemelt ez a jó kis forrás, az az, hogy az Ipolyerdő ezt is nagyon szépen fölújította. Amit viszont nem értek, hogy miért kapta a Kettős-forrás nevet? 

Most álljon itt egy két évvel ezelőtti kép erről a kedvenc forrásomról:

És nézzük meg, hogy nézett ki októberben - amikor utoljára arra jártam - a felújítás után:

Készítettek hozzá egy nagyon jó kifolyót, ennek nagyon örülök, mert így könnyebb lesz vizet venni belőle. De abban nem vagyok biztos, hogy aszályosabb időszakban is megfelelő kifolyást biztosít-e. Ez csak azért baj, mert nagy melegben könnyen bepálik az egész, míg a régi verziónál mindig valamennyire mozgásban volt a víz. Most októberben, az esős nyár után ömlött a forrásból a víz, ilyet nagyon ritkán láttam a Természetbarát-forrásnál, hiszen alapvetően ez nem egy bővízű forrás (habár nyáron nemigen szárad ki).

Ez a kifolyó közelről:

Úgy döntöttem, hogy a forrásokról ezek után külön posztban fogok mindig írni. Ennek több oka van. Egyrészt így nem nyúlnak olyan hosszúra a túraleírások :) Másrészt így könnyebben visszakereshetők az infók. Mert igyekszem ilyenkor egy-egy forrás történetét is leírni. Mondjuk a most bemutatott Hanák-kút pont kivétel, mert régi fotóim nincsenek róla (róluk), és a régi túrakaluzokban sem találtam sok infót. A '83-as térkép már jelöli, az angyalos sajna nekem nincs meg, úgyhogy nem tudom, hogy a háború előtti térképek jelölték-e.

Hanák-kútból rögtön kettő is van, egymás alatt fakadnak pár méterrel. Ha jól látom, mostanában mindkettőt felújították egy kicsit, sajna előző állapotában nem láttam őket, mert nem is tudtam létezésükről. 

Az első fotó a lentebb fakadó forrást mutatja messziről. A forrásból kifolyó víz egy eresz csövön keresztül egy műanyag hordóba folyik. Szerintem a forrásból kell inni, a hordóban összegyűlő víz meg kiváló kézmosásra, tábortűz eloltására stb. Amikor ott voltam, a hordóból kiszedegettem az avart, de azóta biztos megint került bele. 

Így néz ki ez a forrás közelről. Lehet látni a friss malternyomokat és a az új ajtót. Az ajtó mögül lehet ivóvizet venni.

Ez pedig a följebb, az úthoz közelebb fakadó Hanák-kút, ha az ember nem figyel, simán elmegy mellette. Ezen is új az ajtó! 

Ez pedig maga a Hanák-rét, ezúttal a keleti csücskéből fényképezve, a másik végében nyíló erdészeti úton kell haladni 100-200 métert a forrásokig. Talán nem is kell mondani: erről a rétről kapta nevét a két forrás.

Itt a blogon már rengetegszer szóba került ez a téma. Azt is megírtam, hogy turisztikai célokra ki kellene használni ezt a vonalat, mert az ország egyik legszebb vasútvonaláról van szó. Azt is megírtam, hogy csapnivaló ott a közlekedés, emiatt elpártolnak az emberek a vasúttól, és erre hivatkozva fogják bezárni. Még azt is megírtam, hogy halállistára került, majd azt is, hogy lehet, hogy újra megnyitják.

Most Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára tett erre ígéretet. Eddig csak az akadályozta meg a megynitást, hogy a tavaszi árvizek szétmosták a pályát. Videó ugrás után.

Megszokhattuk, hogy a különböző hírportálok időről időre forgatnak videót a fatolvajokról. Most a hvg.hu jött ki eggyel. Nagyon tanulságos, érdemes megnézni: Katt ide. Szívderítőbb témákkal akartam jönni, de most ez megelőzte őket, mert az előbb találtam meg, frissiben ki akartam rakni.

A krosszmotorosokról gyakorlatilag minden héten írhatnék egy bejegyzést, sajnos elég sokat találkozni velük túra közben. A leginkább akkor nyílik ki a bicska az ember zsebében, amikor a legvédettebb nemzeti parki részekre mennek be. Ehhez tudni kell, hogy a krosszmotor nagyon hangos, hangosabb, mint a favágok motorosfűrésze, kilométerekről hallani, ráadásul általában csapatban mászkálnak, így még nagyobb a zajszennyezés. Szerintem nincs értelme méricskélni, hogy pontosan mekkora és milyen károkat okoznak, ugyanis a lényeg az, hogy egyszerűen nincs az erdőben (védett területeken) helyük és pont. A Nemzeti Múzeum termeiben sem lehet gördeszkázni, ennyi. Ezt nem kell tovább ragozni.

A témát most azért vettem elő, mert október elején ezeket a nyomokat fotóztam a Nagy-Hideg-hegy alatti Rakodónál. Szinte biztos, hogy motorosok voltak, mert hallottam is őket. Elmennek már tényleg a picsába a buzikáim.

Most egy október 3-i túra leírása következik, nem is csúsztam vele olyan sokat. Augusztus 20-a körül voltunk utoljára túrázni, akkor legalább ki tudtuk használni a jó időt és három napra hagytuk itt a várost. Nem sokkal rá beköszöntött a folyamatos esőzés, hűvösebb is lett, és valahogy a hétvégékre általában úgy alakult, hogy nem igazán volt érdemes elindulni túrázni, habár ez az időjárás a gombászoknak biztos kedvezett. Október 3-án végre úgy tűnt, hogy nem fog esni az eső, és talán még a nap is kisüt, úgyhogy elővettem régi tervemet, a Kisinóc - Nagy-Hideg-hegy - Kis-Hideghegy - Bányapuszta - Vasedény kulcsosház - Kammerhof - Nagyhideghegy túraútvonalat. Nevettem is magamban a túra végén, hogy tulajdonképpen ma kétszer másztam meg a Nagy-Hideg-hegyet.

Nyár elején Adamnfl blogbejegyzéséből láthattuk, hogy az Aklokréti-kutat nagyon szépen felújították Eu-s pénzből. Nem sokkal később én is meglátogattam ezt a csinos és jóvízű forrást. Új fejlemény, hogy kikerült a forrás foglalatára egy szép fatábla is, és a forrás mellé pedig egy eu-s tábla. Azt viszont nagyon sajnálom, hogy a teljes felújítás előtt nem tudtam lefotózni, pedig jártam is arra, csak nem is tudtam ennek a forrásnak a létezérésről, ugyanis az én térképem nem jelöli.

Az előző bükki bejegyzésemből kimaradt egy szép kép. Kornistárnics a Nagy-mezőn:

Második napunk a Hárs-kút közelében ért véget, tehát harmadik napunk itt is kezdődött. A Bükk déli oldalán voltunk, itt már melegebb volt a klíma, az éjszaka első részében baromi melegünk volt, aztán jött a hajnali hideg, amikor az ember minél jobban behúzza magát a hálózsákba. Az utolsó túranapot amúgy nem szeretem, ilyenkor már nem fér bele túl sok minden az időbe, ráadásul bármennyire fáradt is az ember, még maradna szívesen. Nem is véletlen, hogy a három nap alatt folyamatosan arról beszélgettünk, hogy milyen jó volt anno, hogy el tudtunk menni 8-9 napos túrákra.