Ez a túra még ősz eleji, pontosabban szeptember közepi, de nem volt időm megírni és beposztolni. Most pótolom. Emlékezzünk a napsütésre.

A Szob-Kemence buszjárat is úgy van megoldva, hogy minél később jusson el az ember a Börzsöny észak-nyugati felére. Nem is véletlen, hogy ezt a részt főleg kétnaposra vállalja be a halandó. 13 óra körülre érkeztünk Perőcsénybe, ez szokott lenni a kiindulópont, mert innen lehet leggyorsabban elérni a Börzsöny nyugati gerincét, illetve a mögötte húzódó titokzatos völgyeket. Ahhoz képest, hogy mennyi ideje járjuk a Börzsönyt, és hogy szinte minden zeg-zugát ismerjük, a nyugati gerinc mégis mindig kimaradt. Pedig ez az egyik legszebb útvonala a hegységnek, ráadásul nehéznek sem nevezhető. Laza hatszázas csúcsok (na jó, közelebb a hétszázhoz) a kilátás mégis vetekszik a 860-as Nagy-Hideg-hegyével, vagy a 930-as Csóványoséval.

Perőcsényből a Piroson indultunk el, jó kis bemelegítő szakasz egészen addig, ahol az út rákanyarodik a Jancsi-hegy gerincére. Nagy bosszúságunkra az erdő az ösvény mentén tele volt nagy őzlábbal és molyhos tinórúval, de nem szedhettünk, mert a legközelebbi gombavizsgálótól még másfél napi túra választott el bennünket, ennyi időt pedig nem nagyon bír ki a gomba. Azért a legnagyobb őzlábat nem volt szívünk otthagyni, úgyhogy azt az egyet leszedtük és belefőztük az esti kajába.

Jancsi-hegy:

A Piros út főnyeremény. Mivel végig egy különálló gerincen halad (nyugati gerinc), amelynek minden csúcsán tisztás van, és ezekről remek a kilátás kele felé, vagyis a Magas-Börzsöny, a Csóványos, Magosfa, stb felé. Először a Jancsi-hegyre érkezünk meg. Aranyos, füves tisztás van itt, ahová le lehet heveredni, aztán gyönyörködni a kilátásban. Aztán egy eszméletlenül izgalmas kőfolyásos, sziklás rész következik. Nem is emlékszem, hogy hasonlót láttam-e már Magyarországon, habár a Mátrában vannak durva kőfolyásos részek.

Nyáron volt bennem utoljára kullancs, de az akkora volt és annyira undorító, hogy azóta is attól parázok, hogy belém ürített valami gusztustalan fertőzést. Most is éppen ráparáztam a dologra, úgyhogy elkezdtem keresgélni a neten a Lyme-kór tüneteit. Kiderült, hogy tulajdonképpen a kullancsfertőzés tök hasznos dolog. Az antibiotikumos kezelés nem más, mint a szervezet resetelése, lenullázása, aztán újra lehet programozni a rendszert, meg ilyesmi, tiszta újjászületés. Egy jó kis Lyme-kór, és az antibiotikumos kezelés annyira gajjra vágja a szervezetet, hogy utána újra lehet építeni sokkal jobban.  

Olvassuk csak, mit mond a doki:

A hosszú gyógykezelés és a bőséges vitamin/nyomelem adagolás kedvező lehetőséget ad a szervezet teljes áthangolásához: HASZNÁLJUK KI! Bioaktív bélflóra kialakításához bőségesen fogyasszuk az élőbaktériumos natúr joghurtot! Ne ijedjünk meg, ha átmeneti rosszabbodást észlelünk, a kezelés után két-három héten belül gyakori.

A doki tanácsai teljes terjedelmükben egyébként itten találhatók.

Fújj baszki, most megnéztem, hogyan néz ki a poszt és megfogadtam, hogy mégegyszer nem fogom ennyire gusztustalan képekkel telepakolni a blogomat. Inkább rohadó fatolvaj-hullákról rakok ki fotókat, mint kullancsokról.

Úgy látszik, ahogy megírtam, hogy mennyire vadregényes az Eger-Putnok vasútvonal, egyből meg is akarják szüntetni. Persze nem azért, mert olvassák ezt a blogot, az összefüggéseket máshol kell keresni. Az összefüggéseket ott leljük, hogy ezen a blogon Magyarország jó helyeiről írunk. Ahová érdemes elmenni túrázni, pihenni, kirándulgatni, körülnézni, kajálni, piálni. Csakhogy az ilyesmit hazánkban nem tekintik igazán értéknek. Az, hogy van egy Tokaji borvidékünk, az hazánkban nem egy nagy szám. Persze, duma szintjén az, duma szintjén borivó nemzet, stb, de tettek szintjén kannás bor. Duma szintjén "a világörökség része", de a gyakorlatban szét lehet nyugodtan baszni a világon egyedülálló borvidéket.

Ugyanígy van ez a kisebb természeti szépségekkel is, és itt most rá is térünk Szilvásváradra, meg a vasútra. Aki nem ismeri ezt a vidéket, annak elmondom, hogy baromi forgalmas túracentrumnak számít. Szilvásváradon rengeteg panziót, több tucat éttermet képes eltartani az a turistaforgalom, ami nem csak papíron van meg, hanem a valóságban is. Szóval valóság, meg ilyenek. Szilvásváradig és a faluból nyíló Szalajka-völgyig még a leglustábbak is eljutnak, de elég sokan mennek föl a fennsíkra is. Fent a Bükkben egy kellemes hétvégén rengetegen túráznak, amivel csak azt szeretném érzékeltetni, hogy ez nem egy isten háta mögötti hely, ahová évenként egy turista vetődik, az is csak azért mert eltévedt.

A Tokaji borvidék szertekúrása tök fölösleges faszom szalmaerőművel című történetet már mindenhol részletesen taglalták, kívülről fújjuk az egészet, de közben a dózerek vígan pöfögnek, tesznek az aszúra, meg a világörökségre.

Most itt van egy másik ügy, egy másik természeti érték, a kristálybarlang, aminek bejáratát a jó fej vállalkozó elvtárs sittel borította be. Persze necces a helyzet mert a vállalkozó pont oda akart építeni valamit, és közben fedezték föl a barlangot, szóval elvileg ő előbb volt ott, mint a barlangászok. De a barlang meg viszont előbb volt ott, mint a vállalkozó. Amúgy meg őszintén, ki nem szarja le a vállalkozót? Van egy kristálybarlangunk, világszenzáció, ki nem szarja le magasról a vállalkozót? Majd épít máshová, vagy sírdogál a sarokban, ilyen az élet.

A kérdésem tulajdonképpen az, hogy miért van az, hogy Magyarországon minden természeti értékhez tartozik egy vállalkozó. Mindig van ott pont egy vállalkozó, aki pont szétbassza a természeti értéket. Ja, és a vállalkozóhoz mindig tartozik egy korrupt, vagy legalábbis töketlen önkormányzat. Mondjuk egy egész borvidéket tönkretenni az már nem semmi.  

Közben a borászok írtak egy levelet Gyurcsánynak.

Haha, beszarok! A Cigány Önkormányzat nevű paródia-brigád máris közleményt adott ki fatolvaj-ügyben. Bővebben itt, de azért röviden összefoglalom. Ez egy szokásos politikai játék, ebben az esetben lehetne akár egy MSZP-s érvelés is, mintha csak Lendvai Ildikót, vagy Nyakó Istvánt hallanánk, az egész balhét gyorsan rá kell kenni a jobboldalra, így be lehet kasszírozni (elvileg) a politikai nyereséget. Arról van szó, hogy a természetvédelmi őr nem azért lőtt, mert (az ő verziója szerint) egy buzi fatolvaj rátámadt baltával, hanem azért mert a Magyar Gárda szellemisége megfertőzte az agyát. Már a természetvédelmi őrök is. És ha egy gárdistává változott természetvédelmi őr valakit megharap, akkor az is gárdistává változik, és cigányokat lövöldöz. Még szerencse, hogy nem megharapta, hanem lelőtte a cigányt.

Na, félre a hülyéskedést. Ez egy szokásos és nagyon gusztustalan gondolatmenet, előfordul mindkét politikai oldalon, bármi történik, gyorsan az ellenkező oldalt kell okolni érte. Az a probléma ezzel, hogy a fatolvaj halála eredetileg nem politikai ügy, de hála az Országos Cigány Önkormányzatnak máris az lett belőle. Hát gratula, ti aztán kurva jól képviselitek a cigányság érdekeit csávókáim. Ettől aztán tényleg nem mindenki rajtatok fog röhögni, hanem menekül majd a rasszizmus az országból. A másik probléma meg ugye az, hogy még mielőtt a szélsőjobb cigányügyet kreált volna az egészből, a ÖCO gyorsabb volt, és hamarabb bedobta ezt a faszságot. Szóval melyik oldalon is álltok ti cigányönkormányzatos testvéreink? Hmm? Kinek a malmára is hajtjátok ti a vizet az ostobaságaitokkal? Csak nem a rasszistákéra és szélsőjobbos lúzerekére?

Ja, és most megmagyarázom a bejegyzés címét. Az olaszliszkai eset után megjelent asszem a Népszabiban, vagy a Népszavában egy jegyzet, hogy az olaszliszkai agyonverés mögött tulajdonképpen az van, hogy Orbán Viktor elszabadította az erőszakot az országban. Szóról szóra ugyanez az elmebeteg érvelés volt, hogy a közhangulat, meg az erőszak, satöbbi.  Röhej volt ez a cikk, hetekig röhögtem volna rajta, ha nem lenne ez az egész annyira kártékony. Tulajdonképpen az OV a hibás azért is, ha cigányok vernek agyon valakit?? Nagyon káros az ilyen hozzáállás, mert szépen eltereli az egész probléma valódi okairól a figyelmet. A magyar vidék és Kelet-Magyarország helyzetéről, a szociális és kulturális problémákról, szóval mindenről. Marad a jobboldal, meg OV, akik mindenért felelősek.

Nem csodálom, hogy ez az egész cigány-probléma nam akar megoldódni, hiszen nem is nagyon akarja senki megoldani. A Cigány Önkormányzat most is félreterelte a szociális problémákról a szót a vulgárpolitizálás felé. És akkor se sokkal jobban igyekeznek átlátni, megérteni a helyzetet, amikor néhány olcsó közhellyel a szociális problémákra hivatkoznak. Nem akar a cigányönkormányzat segíteni a cigányoknak, és közvetíteni sem akar a különböző nézőpontok között, így ne csodálkozzunk, ha csak durvulni fog a helyzet.

Az igazi turistánál még akkor is van bakkancs és turistatérkép, ha alapvetően nem kirándulni megy. Mi is teljesen más okból mentünk a hétvégén Aggtelek környékére, de ha már arra jártunk bepakoltunk térképet, bakkancsot és olyan ruhába mentünk, amiben lehet túrázni, hátha futja az időnkből. Na jó, nem volt ez igazi túra, csak amolyan séta, hiszen időnk végül nem volt sok.

Aki nem ismeri ezt a vidéket, az nem tudja, hogy az Aggteleki-karszt, a Galyaság, a Rudabányai-hegység, a Cserehát, a Borsodi-dombság nem csak természeti szépségei miatt az ország egyik legizgalmasabb területe, hanem az archaikus életforma, az élő skanzenszerűsége miatt is. Mára már nyilván félig kihalt az a falusi kultúra, ami akár még 20 évvel ezelőtt is élő és szerves volt, de a nyomai még annyira szilárdan jelen vannak, hogy teljesen olyan, mintha még mindig élne. Persze vannak, akik gazdálkodnak, állatokat tartanak, dehát ez már rég nem az, mint amikor még mindenki ezzel foglalkozott, amikor ez volt az életük. Mindensetre gyönyörű utcaképeket, 100 éves, vagy annál is régebbi tornácos parasztházakat, archaikus parasztudvarokat láthatunk szép számmal.

Mi Jósvafő környékén kirándulgattunk egyet, remek pihenő- és túrázóhely. Szalonna felől közelítettük meg a falut és már az odafelé vezető úton is rengeteg apró szépség dönti földre az embert. Nem túl magas, de azért látványos hegyek, a már említett skanzenszerű falvak, aranyos kis patakok. És mint mindenütt a nagy Palócföldön, itt is nagyon jó fejek az emberek. Érdekes helyzet ez. Néhány "elmaradott" régió pont annak köszönheti egyediségét és izgalmasságát, hogy "elmaradott" maradt. Persze az elmaradottság következményei is vidékenként változnak, úgyhogy ez önmagában nem nagy erény, de néha jól sülhet el.

Jósvafő egy kis utcájában parkoltunk le, megnéztem az egyik baromfiudvarban kapirgáló tyúkokat, volt két kakas is, aztán elindultunk a Kék-Sárgán a Tohonya-völgyben a Szelce-völgy felé. Ez egy gyönyörű hely. És népszerű kirándulóhely lehetne, nem is tudom, hogy szerencse-e, hogy nem fedezték még fel, vagy pedig szomorú. Persze azért találkoztunk turistákkal, de nem annyival, mint mondjuk a Szalajka-völgyben. A Tohonya-völgy egy vegyes erdőn vezet keresztül, legalább ötféle fafajt számoltunk össze, az ilyen típusú erdő viszonylag ritka manapság. Errefelé talán nem annyira. A patakvölgy meredek hegyoldalak között vezet, fehér sziklák állnak ki a földből, ahogy az már karsztvidékekekn szokás. A völgy egy szakaszon szurdokszerűvé szigorodik, ez az egyik legszebb szakasza a Tohonya-völgynek, az a neve, hogy Tohonya-szurdok.

Majd a völgy kiszélesedik, füves lesz és nemsokára meg is érkezünk a Kossuth-barlangból kiömlő Tohonya-forráshoz (ez látható a képen). Sajnos a rövid túrára való tekintettel nem vittem magammal vizespalackot, pedig jó lett volna feltölteni a jó kis forrásvízzel, és hazahozni. A Kék-Sárga a Tohonya-völgy és a Lófej-völgy elágazásánál a jobboldali ágat választja, de nem megy be mélyen a völgybe, mert hirtelen egy kaptatón felkanyarodik a Köves-bércre. Innen pár tíz méter után csodálatos látványban lesz részünk, előttünk húzódik ugyanis a Zomboly, Ducsmány, Kurszilán nevekkel jelölt terület töbrökkel, bokros foltokkal tarkított nagy füves térsége. Eszméletlen látvány, minden időjárási viszonyok között érdemes ide kilátogatni, olyasmi ez, mint a Bükkben a Nagymező, csak nem kell érte 800 méterre felmászni. Ha tovább folytatjuk az utunkat ezen a gyönyörű tájon, akkor kábé 1-1,5 kilométer után megérkezünk a Szelce-völgy bejáratához. Egyébként ezen a részen, szóval a Tohonya-völgyben, a Kurszlánon, vagy a Szelce-völgyben szokott rohangálni a hucul ménes. Ebben is hasonlít a hely a Nagymezőre. Mi most a Szelce-völgyben értük utol a ménest, de bárhol találkozhatunk vele ezen az útvonalon.

Friss, ropogós a hír, Fony község mellett a természetvédelmi őrök lelőttek egy fatolvajt. És a fatolvaj bele is halt a sérülésbe. Embert ölni a mi kultúránkban nem szép dolog, de a fatolvaj ritka gusztustalan állatfajta. Ezért is tartozik ennek a blognak a témájához. Túrázgatás közben gyakran látunk illegálisan megritkított erdőket és nem szép látvány. Na jó, azért ne lőjük le a tolvajt, elég ha elhajtjuk a picsába. De mi van akkor, ha a fatolvaj baltával támad, mert szerinte a természetvédelmi őr ne ugasson bele. Hát akkor esetleg lelövődik.

Itt hihetetlen károkról és hatalmas bunkóságról van szó - még mielőtt valaki azt hinné, hogy pár korhadt tuskó kiráncigálását jelenti a "fatolvajlást" -, például az Aggteleki Nemzeti Park szélén majdnem egy egész hársast vágtak ki a - majdnem azt mondtam, falubeliek, de mondjuk ezek inkább a helyi kisebbséghez tartoztak. Egyébként tök mindegy, hogy kikhez tartoznak, nem az a lényeg, hanem hogy ilyenkor szokott jönni a szokásos blabla a szegénységről, munkanélküliségről, stb. Csak ez az érvelés több ponton is vérzik. Egy. Azért mert szegény vagyok, nem kéne szétbasznom mindent. Ez vonatkozik a színesfémtolvajokra is például. Merthogy ezek az emberek nem egyszerű gyűjtögetők, akik gyógynövényt, gombát, rőzsét, egyebet szednek össze, nem, ezek borzasztó károkat okoznak. A bódvaszilasi hársast azért vágták ki a cigányok, mert hársfavirágot gyűjtenek, azt adják el. De rohadt jellemző a helyzetre, hogy ennek a gyűjtögetésnek is a legbrutálisabb, legkártékonyabb és legtörvénysértőbb módját agyalták ki. Arról nem is beszélve, hogy annyi eszük nincs, hogy belegondoljanak, mit fognak gyűjteni, ha kivágják az összes hársat. Merthogy ennek a módszernek pont ez a szépsége: rá vannak szorulva a hársgyűjtésre, mert szegények, de úgy teszik, hogy ez hosszú távon ne jelenthessen pénzforrást. Szó szerint maguk alatt vágják a fát. Ezt nem lehet annyival elintézni, hogy "hát igen, a szegénység."

Visszatérve a fatolvajlásra. A másik dolog, hogy az erdőből simán lehet anélkül is fát gyűjteni, hogy kivágnám a fél domboldalt. Csak ahhoz, gondolom, többet kell mászkálni, ez meg arra utal, milyen gyakran jár kéz a kézben a szegénység és a lustaság. Szóval ez meg a lustaságról szól.

Aztán végül: ha már bazmeg fatolvaj köcsög vagyok, akkor se kéne baltával támadni a természetvédelmi őrre. Nem csak azért, mert esetleg kiluggatja a bőrömet, hanem úgy egyébként se. Ha fatolvaj vagyok, akkor nehogy már az legyen, hogy a természetvédelmi őr legyen kussba'. Ez sem a szegénységről szól, hanem arról, hogy Magyarországon a "szegények" bizonyos rétegei kicsit túlmennek a napi megélhetésért elkövetett stikliken, apróbb kihágásokon, életbenmaradási taktikákon. Magyarországon a "szegények" bizonyos rétegei azt gondolják, hogy nekik mindenfélét szabad, és ha valaki pofázni mer, akkor leverem az agyát baltával.

És a magyar valóság - lehetne az alcím.

A Szalajka-völgy és Szilvásvárad még a legutolsó, leggagyibb útikönyben is benne van. Extrém látnivalókban szűkölködő hazánkban az ilyen kis Fátyol-vízesésekre, kisvasutas völgyekre, teleszemetelt ősemberbarlangokra, Lipicai ménesre, Lovas múzeumra, meg pisztrángtelepre és Szikla-forrásokra is büszkék vagyunk. Megjegyzem, joggal. Viszont az ilyen helyek turisztikai kihasználása általában odáig terjed csak, hogy csinálunk egy bazársort, meg lehúzós kisvendéglőket, ahol 30 dekásnak adják el a 20 dekás pisztrángot, plusz a szokásos panziók, és a szalonnasütő helyek a szétbarmolt erdőkben.

Nos, ez az a kiemelt turistahely, ahonnan vasárnap este 7 után nem lehet elmenni. Az utolsó vonat 19:16-kor elhúz, amely nyáron igazán vicces, amikor még 9-kor javában világos van, az ember meg szeretne egy egész napot eltölteni a Bükkben. Na, oké, akkor legyünk jó fiúk és igazodjunk az elmebeteg magyar menetrendekhez, és Szilvásváradról húzzunk el negyed nyolckor. Hozzáteszem, ez azt jelenti, hogy ha 6-ig kirándulgatunk a Bükkben, akkor hazafelé még be se tudunk ülni pisztrángozni egy helyi vendéglőbe. De ez legyen a vendéglősök baja.

A mi bajunk inkább az, hogy ha Bánkútról jön le az ember a Dédes-vár felé, akkor Nagyvisnyóra érkezik. Nagyvisnyó kemény egy (azaz 1) megállónyira, autóval 5-10 percnyire van Szilvásváradtól. Az már távolság, nem? Tiszta Szibéria.

Kemény egy megállónyi táv:

Az Eger-Putnok vasútvonal teljes és rendkívül tetszetős térképe megtalálható ezen az oldalon.

Szóval Nagyvisnyó nincs messze Szilvásváradtól, ugyanúgy a turisták által látogatott terület, és mégis, az utolsó vasárnapi vonat 17:33-kor döcög ki az egyébként teljesen elhagyatott, kissé romos állomásról. Az állomás annyira rossz állapotban van, hogy még menetrend sincs kirakva (egyes hírek szerint évtizedek óta hozzá sem nyúltak az épülethez).