Rövid éjszakai túrát tettünk a Budai-hegyekben. Időben sok volt, kilométerben nem igazán. A Hármashatár-hegynél kezdtük, először ide másztunk fel a 137-es megállójától a Zöld + -on. Meglepő, hogy a Hármashatár-hegyen mekkora a forgalom így estefelé, rengetegen jönnek föl ide megnézni a kilátást. Van is mit nézni, habár az első fotóim nem sikerültek túl jól, úgyhogy csak egyet rakok ki.

Innen átmentünk egy kevésbé forgalmas helyre, a Hármashatár-hegy északi, sziklás részére. Innen Máriaremetére, Pesthidegkútra nyílik többek között kilátás, a fotókon is ez látható. Az őzbakok egyébként eléggé beindultak. Fura ugatáshoz hasonló hangot hallatnak, ezért a tapasztalatlanabbalk sokszor azt hiszik, hogy kutya, de valójában őz. (Ráadásul sokan azt se tudják, melyik az őz, és melyik a szarvas, de ez egy másik történet.)

A sziklákon jól esett egy jó órát gyönyörködni a látványban, meg élvezni a hangulatot, de nemsokára útrakeltünk. Mivel ez inkább lődörgés volt, mint túra, ezért nem írom le, hogy hogyan érkeztünk az Árpád-kilátóhoz. Annyi mindenesetre történt velünk, hogy hallottunk a sűrűben motozó és röfögő vaddisznókat, elmenekülni viszont nem nagyon akartak. Tapasztalatom szerint egyébként a süldők szoktak ilyen szinten hülyék lenni, hogy alig van félelemérzetük. Azért ilyenkor elgondolkozik az ember, hogy ennyire elszemtelenedett disznókat azért nem is lenne nehéz kilőni.

Szóval kilátás az Árpád-kilátóból.

Hajnal előtt értünk a Kőtaraj nevű részhez, ami a Felső-Kecskehegynek a nyúlványa. A távolban vihar volt, de szerencsére minket nem ért el. Viszont sikerült lekapnom egy villámot. Alattunk Óbuda látható.

És persze ide is eljutott A Seggfej, a tagelő suttyó, aki pont ezekre a szép sziklákra rakta fel a kézjegyét. Már nagyon várom, hogy találkozzak egy ilyennel az erdőben (merthogy ott is megfordulnak), szerintem hetekig nem fogja tudni leszedni a festéket, amit ráfújok az arcára saját flakonjával.