Viszonylag korán felébredtünk, amúgy tekintettel arra, hogy nemzeti parkban voltunk, az éjszakát természetesen a turistaút felett lebegve töltöttük, ahogy arra Medve11 kolléga a múltkor rámutatott ;-) A reggel baromi szép volt:

Második napunkon továbbra is a Kék-Sárgán, a Kásás-úton haladtunk tovább egészen a Kék-Piros-Sárga kereszteződéséig, itt jön be a Szalajka-völgyből jövő út, és itt lehet végre bebocsátást nyerni a fennsík belsejében. Ugyanis eddigi túránkon még mindig csak a fennsík nyugati szélén túrázgattunk. Érdekes, hogy ha az ember sokat járt már különböző hegységeinkben, akkor egy idő után képes megkülönböztetni a Bükk, a Mátra, a Börzsöny, az Aggteleki-karszt, vagy a Pilis hangulatát, ugyanis mindegyik egy kicsit más. A Bükkben is mindig azt érzem, hogy ha hirtelen valamilyen csoda folytán egy reggel az erdő közepén ébrednék fel, akkor is kábé 10 perc nézelődés után már meg tudnám mondani, hol vagyok. Ez csak arról jutott eszembe, hogy itt már végig a tipikus bükki tájon baktattunk. Szóval a Piroson mentünk tovább egy kellemes emelkedőn, amelynek végén újabb kereszteződés várt minket, itt lehet elfodulni az Őr-kő kulcsosház illetve a Cserepes-kői barlangszállás irányába. Mi nem arra mentünk, hanem folytattuk utunkat a hegység belseje felé, vagyis északnak a Kék+ -on.

Az utat töbrök és rétek szegélyezték, hogy teljes legyen a kép, majd nemsokára megérkeztünk a Kopasz-réti barlanghoz, innen továbbra is a Kék+ -on maradtunk. Ahol az Istállós-kő felé leágazik a Zöld Háromszög, ott van asztal meg pad, tehát ettünk is pár műzliszeletet meg almát.

Töbrök és rétek:

A tervünk az volt, hogy megnézzük a Bükk egyik legfőbb látványosságát, az Őserdőt. Ez az az erdőrész, amelyet több mint 150 éve nem művelnek erdészetileg, ami azt jelenti, hogy nem vágnak és nem telepítenek fákat, minden úgy megy, mint az ősidőkben. A látvány tényleg fantasztikus, hatalmas öreg fák állva hallnak meg, majd ha kidőlnek, akkor az óriási törzseken gombák, mohák, növények burjánzanak, mint valami mesekönyben. Aki figyelmes, azt is észreveszi, hogy ez az erdő nem egykorú fákból áll, mint a telepített, szelektált erdők, hanem a különböző fa-generációk vegyesen nőnek föl.

Na, ez volt az úticél, voltam itt már sokszor, utoljára három évvel ezelőtt. A lényeg, hogy a régi szép időkben az Őserdő szabadon látogatható volt, olyannyira, hogy az Országos Kék is keresztülvezetett rajta. Ezért is tudtam többször is megnézni. Majd pár évvel ezelőtt egyszercsak körbekerítették, és gyakorlatilag lezárták a látogatók elől, csak a szakemberek mehettek be. Igazából nem olvastam arról hírt, hogy mi volt ennek az oka. A vandálok? A motorosok? Vagy egyszerűen csak úgy gondolták, hogy még a turisták se menjenek be? Három évvel ezelőtt viszont azt találtuk, hogy a kerítés a turistaút mindkét végén meg volt bontva. Azt azért lehetett sejteni, hogy valószínűleg nem az erdészek bontogatták meg, de mi azért bementünk, és újból gyönyörködhettünk ebben az őserdőben.

Gombák egy farönkön, nem az Őserdőben:

És hogy végre eláruljam a lényeget: most megint le volt zárva teljesen. Az úttól távolabb mintha láttunk volna bontást, de ennyire azért nem akartunk törvényt sérteni, hogy mindenféle réseken mászunk be. Úgyhogy csalódottan visszafordultunk és bandukoltunk tovább a Kék+ -on az Olasz-kapu felé, miközben Malinowskiról beszélgettünk meg az ő kutatásairól a bennszülöttek szexuális szokásairól. Útközben egyébként egész sok turistával találkoztunk, méghozzá fiatalokkal és nem a kocaturista fajtából. Szemmel láthatóan több napos túrákra jöttek fel. Rizikós megállapítás, de nekem mindig is az volt az érzésem, hogy a Bükköt több turista látogatja a normálisabb fajtából, míg a Börzsönyt mintha jobban elárasztanák hétvégén a kocák. A Bükknek minden részén találkoztunk túrázókkal, a Börzsönyben a Csóványos-NagyHH-Királyrét útvonalra sűrítődik a tömeg. Persze ez nem egy tudományos megállapítás, csak benyomások.

Olasz-kapu:

Na, persze az Olasz-kapunál, a betonúton már belefutottunk egy csomó nem-bakancsos kirándulóba is, naná, hiszen ez a betonút Szilvásváradról jön föl, és a kényelmesek/kisgyerekesek ezt választják.

Olasz-kapu környékén is ízelítőt kapunk a gyönyörű, borókás, töbrös bükki tájból:

Szerencsére hamar magunk mögött hagytuk a sétálgatókat és nyomultunk tovább Hármaskút felé, majd onnan a Csurgókúthoz. Itt is rengeteg ember volt, ugyanis az erdészházat és a mellette lévő kulcsosházat ki lehet bérelni, és ilyenkor háromnapos ünnepeken, meg nyáron ezt sokan meg is teszik. Úgyhogy volt itt egy rakat ember családostul, gyerekestül, autóstul. Ez a kút egy fontos pont a Bükkben, ugyanis a fennsíkon kevés helyen van víz, nos ez az egyik. Itt tölthettük fel tegnap délután óta először a készleteinket és meg is ebédeltünk a kis szivattyúház tövében. A hőmérséklet már sokkal melegebb volt, mint előző nap, kimondottan nyárias meleg volt és erősen sütött a nap, de ezt egyáltalán nem bántuk.

Csurgókúttól természetesen a Bükk másik látványosságát vettük célba: a Nagy-mezőt. A Nagy-mező is tipikusan olyan hely, ahol gyerekkorom óta már húszezerszer voltam, de mégis mindig szívesen jövök vissza, most is nagyon jól esett leülni és gyönyörködni a tájban. A lipicai ménes sajna most nem nyargalászott kint a mezőn, az évek során volt már többször, hogy szembetalálkoztunk velük. Találkoztunk viszont egy kutyás, nordic walkingozó középkorú házaspárral, akik nagyon jó arcok voltak.

A nagy tervünk az volt, hogy még a mai nap megnézzük a Déli oldal híres köveit, vagyis a Három-kőt és Tar-kőt, aztán onnan lemegyünk a Hárs-kúthoz, és ott ér véget második napunk. A dolog viszont úgy alakult, hogy szokás szerint kifutottunk az időből, pedig amúgy tök jó tempóban mentünk egész nap. Valószínűleg ebben benne volt a pár eltévedés, meg a sok üldögélve beszélgetés, így "vesztettünk" időt. Nagy tragédia persze nem történt, csak mivel a pesti ember ritkán jut el a Bükkbe, ezért szerettünk volna minél többet megnézni a Best of-ok közül. Tehát a Nagy-mezőről elindultunk a Zöldön déli irányba, a Kis kőhát-nyergénél konstatáltuk, hogy a régen itt álló, és nagyon hasznos budi föl van borítva, így használni nem tudom. Pedig milyen jól is jön egy budi néha az erdőben! Aztán ahol a Zöld Háromszög leágazik a kövek felé, ott hosszabb tanakodás után úgy döntöttünk, hogy nincs már annyi időnk sötétedésig, hogy elkanyarodjunk a Tar-kő, Három-kő irányába. Így továbbhaladtunk a Zöldön, azaz Török-úton, ami nemsokára délkeletnek fordul.

Ez is marha szép útvonal egyébként, ráadásul kárpótlásul itt is van egy jó kis kilátópont, ha már a Tar-kő kimaradt.

Ez a tábla volt az egyik fára szegezve a kilátópontnál:

Hihetetlen élmény volt, hogy mi minden változott a tájban azóta, amióta utoljára a Bükknek ezen az útvonalán jártam. Az egyik részre egyáltalán nem ismertem rá, sűrű fiatalos szegélyezte az ösvényt. Aztán rájöttem, hogy ezen az úton utoljára 8 éve jártam, és akkor ez a fiatalos még nagyon pici volt, úgyhogy ez a rész teljesen olyan volt, mint egy tisztás, egy irtás. A fák közben megnőttek én meg így mértem le, hogy mennyi kurva sok idő eltelt azóta.

A jó öreg Hárs-kút viszont szerencsére üzemelt, a víze nagyon jó volt, innen töltöttünk föl éjszakára. Itt ért véget második napunk.