Jó ideje nem tudtam kiszakadni a városból, úgyhogy az idei első kétnapos túránkat lazára terveztük, semmi nagy menetelés, inkább sok élvezkedés. Ehhez amúgy a kiindulópontunk, Nagybörzsöny pont ideális terepet nyújtott, hiszen itt tényleg lehet élvezkedni. A kocsmával mondjuk nem vagyok elégedett, ennél manapság már vannak sokkal hangulatosabb kocsmák is a 'falusi kocsma' kategóriájában, lesz is erről még szó. De viszont: Nagybörzsönybe ne is a kocsma miatt menjünk, mert van ott sok más dolog! De előtte még annyit megjegyzek, hogy érdekes volt, hogy a szombati 10-es buszon (szob-nagybörzs) alig voltak emberek, máskor ezen a járaton tömegnyomor szokott lenni.

Előre kinéztem a falu honlapjáról, hogy lehet kapni házi kolbászt és hurkát, úgyhogy úgy is terveztük a kaját, hogy itt töltjük fel a készleteket. Orsik Jánosnál lehet vásárolni ilyesmit, vettünk is házi kolbászt, ami igen jó volt, többet kellett volna venni, de még jövünk erre, akkor pótoljuk. És vettünk egy kiló véreshurkát, ami elég merész ötletnek tűnt 28 fokos melegben, de le volt fagyasztva és valamiért emellett döntöttünk, dacára annak, hogy romlékonyabb, mint a májas. Előre megjegyzem, hogy végül nem lett belőle szívás, nem romlott meg egy gramm sem (pedig egész nap hurcolásztuk). A kiszolgálás kedves volt, az áru pedig tisztességes, finom, nincs kispórolva belőle az anyag, nem kamu, mint sok helyen, nem mócsingparádé, hanem jófajta házi kolbász és hurka. Mindenkinek ajánlom, aki arra jár! A véresben mintha sok lett volna a só, de maga a töltelék ebből sem volt kispórolva, meg aztán lehet, hogy mi szárítottuk ki annyira a tűznél, hogy sósabbnak tűnt. A hurkát ugyanis grilleztük, ami nem biztos, hogy a legjobb elkészítési mód, de hát ilyenekből tanul az ember.

A kolbászostól továbbmentünk a Börzsönyi Kéken Bányapuszta irányába. A faluban több helyen portékákat és látnivalókat tábláztak ki. Nagybörzsönyi lekvárt most nem vettem, abból van otthon még. Az áttört faragásokat sem tudtuk megnézni (van egy ilyen kiállítás itt), mert akkor soha nem értünk volna el a célpontra. Amúgy ezekről az áttört faragásokról az jutott eszembe, hogy Hollókőn lakik Kelemen Feri bácsi, az ilyen faragások mestere, akihez be is lehet térni, és a helyi múzeumban is látni lehet a régebbi alkotásait. Ő egyébként szerepelt a Másfélmillió lépésben is. Szóval ez jutott eszembe, és hogy jó, hogy van egy ilyen fafaragó Nagybörzsönyben is. Ezt sajna most nem tudtuk megnézni, máskorra halasztottuk. De mivel túra előtt kell a szénhidrátfeltöltés, meg amúgy is hívogatóan hangzott a "Házi sütemények" tábla, ezért erre a portára mindenképpen betértünk. Megkóstoltuk a sütiket és tényleg finomak, tényleg házi ízűek voltak és a fogadtatás is rendkívül családias volt, ide érdemes betérni mindig. Amúgy itt tudtuk meg azt is, hogy pár évvel ezelőtt néhány nagybörzsönyi elhatározta, hogy gatyába rázza a falut, ad neki arculatot és helyi termékekre alapozva beindítanak valamiféle virágzást, falusi turizmust. Az eredmény nagyon szimpatikus, nem lehúzós, nem balaton parti, nem gagyi, nem az igénytelenebb turisták zsebére apelláló. Szóval csak így tovább, reméljük, hogy lesz még mindenféle Nagybörzsönyben, és úgy, hogy a hangulata sem veszik el a falunak, és az is jó lenne, ha a többi falu is példát venne ezekről a kezdeményezésekről.

Most már csak pár jó pincészet hiányzik a hegység környéki falvakból, végül is ez régen bortermelő vidék volt.

Ércbánya vadászház:

De térjünk a túrázásra. Elindultunk a Kéken, fölfelé a Magyar-völgyön, mivel rohadt meleg volt, ezért megálltunk egy helyen hűsölni a Börzsöny-patakban, már kezdtem magam tényleg úgy érezni, mint egy gőzkazán, de a patak teljesen jól helyrerázta a közérzetemet. Az Ércbánya vadászháznál megpihentünk, nem csak azért, mert már éhesek voltunk, és itt voltak asztalok, hanem azért is, mert elkezdett dörögni az ég, és itt volt esőbeálló (a ház eresze), úgyhogy úgy gondoltuk, inkább itt érjen minket a vihar, mint út közben az erdőben. De mire ráérősen és kiadósan megkajáltunk, addig a vihar is továbbállt másfelé, elkerült minket.

A következő állomásunk a Bányapusztai kulcsosház volt (aminek történetéről itt írtam régebben). Azt mondanom sem kell, hogy az odavezető út mennyire szép, szeretem ezeket a nyugati völgyeket. Bányapusztánál az volt terv, hogy végre megtaláljuk a Jóska-kutat, amit eddig már kétszer kerestem az évek során, és egyszer sem találtam. Hogy ez hogyan lehetséges, azt én sem értem, mert most egyből megtaláltuk. Lehet, hogy el volt hanyagolva, ezért nem vettem észre korábban? Ugyanis most nagyon szépen föl volt újítva és ki volt csinosítva a forrás is és környéke is. Ez már egyértelműen az EU-s pénzek hatása, és örülünk, hogy tényleg lehet látni a beharangozott felújításokat. Az is marha jó, hogy a források kifolyó részét egy csomó helyen kőből oldották meg, és nem úgy mint régen, vasból. Nem mintha a vassal bármi bajom lett volna, de ez így szép, és lehet látni, hogy van mögötte tervezés, nem csak úgy odabaszták. A forrás vize finom, és lehet egy kicsit pihenni is a forrás mellett.

Innen egy viszonylag nehéz, de nem hosszú emelkedő vezet a Pintér-hegyes és Bánya-tető közötti nyeregig. A nyeregtől nem indultunk el egyből a Hamuház felé, hanem tettünk egy kitérőt az Aklok-rétje mellett nyíló Kék Háromszög felé, ahol - Adamnfl kolléga múltkori posztja szerint - van egy jó kis forrás. A forrást simán megtaláltam, a múltkor meg simán elmentem melllette, mert nem is tudtam, hogy létezik. Ez a forrás is egyértelműen EU-s pénzből lett gatyába rázva. A térképemen nincs neve, de jó hogy felújították, mert egy rendkívűl bővízű forrásról van szó, ilyen kevés van a Börzsönyben ebben a magasságban (600 m kb.). Itt töltöttük föl édesvízkészleteinket, mert sajna a Csarna-völgy környékén nincs rendes forrás.

Kilátás a forrástól a Nyugati-gerinc felé:

Leereszkedtünk a Hamuházhoz a Kéken, a 'Német úton', ez az útszakasz is egyik kedvencem, egy izgalmas árnyas völgy, jobboldalt mélységgel. Mondtam, ezt a túrát nem menetelősre terveztük, úgyhogy a Hamuház környékén táboroztunk le, előtte még hűsöltünk a Csarna-patakban, amiben most jó sok víz volt.

Meggrilleztük a hurkákat, ami nem is volt olyan egyszerű, mert a parázs hőfokát nem mindig tudtuk szabályozni, így néha túl nagy volt a hő, néha meg túl kicsi. Az eredmény kicsit kiszáradt hurkák lettek, az éjszaka pedig a szúnyogokkal való harc jegyében telt. Igaz, vittem magammal moszkitóhálót, de nem tudtam kifeszíteni. De túléltük.

Folyt köv.