mirko vosátka

Nagybörzsöny - Hamuház

2010. július 10. 14:26 - mirko vosátka

Jó ideje nem tudtam kiszakadni a városból, úgyhogy az idei első kétnapos túránkat lazára terveztük, semmi nagy menetelés, inkább sok élvezkedés. Ehhez amúgy a kiindulópontunk, Nagybörzsöny pont ideális terepet nyújtott, hiszen itt tényleg lehet élvezkedni. A kocsmával mondjuk nem vagyok elégedett, ennél manapság már vannak sokkal hangulatosabb kocsmák is a 'falusi kocsma' kategóriájában, lesz is erről még szó. De viszont: Nagybörzsönybe ne is a kocsma miatt menjünk, mert van ott sok más dolog! De előtte még annyit megjegyzek, hogy érdekes volt, hogy a szombati 10-es buszon (szob-nagybörzs) alig voltak emberek, máskor ezen a járaton tömegnyomor szokott lenni.

Előre kinéztem a falu honlapjáról, hogy lehet kapni házi kolbászt és hurkát, úgyhogy úgy is terveztük a kaját, hogy itt töltjük fel a készleteket. Orsik Jánosnál lehet vásárolni ilyesmit, vettünk is házi kolbászt, ami igen jó volt, többet kellett volna venni, de még jövünk erre, akkor pótoljuk. És vettünk egy kiló véreshurkát, ami elég merész ötletnek tűnt 28 fokos melegben, de le volt fagyasztva és valamiért emellett döntöttünk, dacára annak, hogy romlékonyabb, mint a májas. Előre megjegyzem, hogy végül nem lett belőle szívás, nem romlott meg egy gramm sem (pedig egész nap hurcolásztuk). A kiszolgálás kedves volt, az áru pedig tisztességes, finom, nincs kispórolva belőle az anyag, nem kamu, mint sok helyen, nem mócsingparádé, hanem jófajta házi kolbász és hurka. Mindenkinek ajánlom, aki arra jár! A véresben mintha sok lett volna a só, de maga a töltelék ebből sem volt kispórolva, meg aztán lehet, hogy mi szárítottuk ki annyira a tűznél, hogy sósabbnak tűnt. A hurkát ugyanis grilleztük, ami nem biztos, hogy a legjobb elkészítési mód, de hát ilyenekből tanul az ember.

A kolbászostól továbbmentünk a Börzsönyi Kéken Bányapuszta irányába. A faluban több helyen portékákat és látnivalókat tábláztak ki. Nagybörzsönyi lekvárt most nem vettem, abból van otthon még. Az áttört faragásokat sem tudtuk megnézni (van egy ilyen kiállítás itt), mert akkor soha nem értünk volna el a célpontra. Amúgy ezekről az áttört faragásokról az jutott eszembe, hogy Hollókőn lakik Kelemen Feri bácsi, az ilyen faragások mestere, akihez be is lehet térni, és a helyi múzeumban is látni lehet a régebbi alkotásait. Ő egyébként szerepelt a Másfélmillió lépésben is. Szóval ez jutott eszembe, és hogy jó, hogy van egy ilyen fafaragó Nagybörzsönyben is. Ezt sajna most nem tudtuk megnézni, máskorra halasztottuk. De mivel túra előtt kell a szénhidrátfeltöltés, meg amúgy is hívogatóan hangzott a "Házi sütemények" tábla, ezért erre a portára mindenképpen betértünk. Megkóstoltuk a sütiket és tényleg finomak, tényleg házi ízűek voltak és a fogadtatás is rendkívül családias volt, ide érdemes betérni mindig. Amúgy itt tudtuk meg azt is, hogy pár évvel ezelőtt néhány nagybörzsönyi elhatározta, hogy gatyába rázza a falut, ad neki arculatot és helyi termékekre alapozva beindítanak valamiféle virágzást, falusi turizmust. Az eredmény nagyon szimpatikus, nem lehúzós, nem balaton parti, nem gagyi, nem az igénytelenebb turisták zsebére apelláló. Szóval csak így tovább, reméljük, hogy lesz még mindenféle Nagybörzsönyben, és úgy, hogy a hangulata sem veszik el a falunak, és az is jó lenne, ha a többi falu is példát venne ezekről a kezdeményezésekről.

Most már csak pár jó pincészet hiányzik a hegység környéki falvakból, végül is ez régen bortermelő vidék volt.

Ércbánya vadászház:

De térjünk a túrázásra. Elindultunk a Kéken, fölfelé a Magyar-völgyön, mivel rohadt meleg volt, ezért megálltunk egy helyen hűsölni a Börzsöny-patakban, már kezdtem magam tényleg úgy érezni, mint egy gőzkazán, de a patak teljesen jól helyrerázta a közérzetemet. Az Ércbánya vadászháznál megpihentünk, nem csak azért, mert már éhesek voltunk, és itt voltak asztalok, hanem azért is, mert elkezdett dörögni az ég, és itt volt esőbeálló (a ház eresze), úgyhogy úgy gondoltuk, inkább itt érjen minket a vihar, mint út közben az erdőben. De mire ráérősen és kiadósan megkajáltunk, addig a vihar is továbbállt másfelé, elkerült minket.

A következő állomásunk a Bányapusztai kulcsosház volt (aminek történetéről itt írtam régebben). Azt mondanom sem kell, hogy az odavezető út mennyire szép, szeretem ezeket a nyugati völgyeket. Bányapusztánál az volt terv, hogy végre megtaláljuk a Jóska-kutat, amit eddig már kétszer kerestem az évek során, és egyszer sem találtam. Hogy ez hogyan lehetséges, azt én sem értem, mert most egyből megtaláltuk. Lehet, hogy el volt hanyagolva, ezért nem vettem észre korábban? Ugyanis most nagyon szépen föl volt újítva és ki volt csinosítva a forrás is és környéke is. Ez már egyértelműen az EU-s pénzek hatása, és örülünk, hogy tényleg lehet látni a beharangozott felújításokat. Az is marha jó, hogy a források kifolyó részét egy csomó helyen kőből oldották meg, és nem úgy mint régen, vasból. Nem mintha a vassal bármi bajom lett volna, de ez így szép, és lehet látni, hogy van mögötte tervezés, nem csak úgy odabaszták. A forrás vize finom, és lehet egy kicsit pihenni is a forrás mellett.

Innen egy viszonylag nehéz, de nem hosszú emelkedő vezet a Pintér-hegyes és Bánya-tető közötti nyeregig. A nyeregtől nem indultunk el egyből a Hamuház felé, hanem tettünk egy kitérőt az Aklok-rétje mellett nyíló Kék Háromszög felé, ahol - Adamnfl kolléga múltkori posztja szerint - van egy jó kis forrás. A forrást simán megtaláltam, a múltkor meg simán elmentem melllette, mert nem is tudtam, hogy létezik. Ez a forrás is egyértelműen EU-s pénzből lett gatyába rázva. A térképemen nincs neve, de jó hogy felújították, mert egy rendkívűl bővízű forrásról van szó, ilyen kevés van a Börzsönyben ebben a magasságban (600 m kb.). Itt töltöttük föl édesvízkészleteinket, mert sajna a Csarna-völgy környékén nincs rendes forrás.

Kilátás a forrástól a Nyugati-gerinc felé:

Leereszkedtünk a Hamuházhoz a Kéken, a 'Német úton', ez az útszakasz is egyik kedvencem, egy izgalmas árnyas völgy, jobboldalt mélységgel. Mondtam, ezt a túrát nem menetelősre terveztük, úgyhogy a Hamuház környékén táboroztunk le, előtte még hűsöltünk a Csarna-patakban, amiben most jó sok víz volt.

Meggrilleztük a hurkákat, ami nem is volt olyan egyszerű, mert a parázs hőfokát nem mindig tudtuk szabályozni, így néha túl nagy volt a hő, néha meg túl kicsi. Az eredmény kicsit kiszáradt hurkák lettek, az éjszaka pedig a szúnyogokkal való harc jegyében telt. Igaz, vittem magammal moszkitóhálót, de nem tudtam kifeszíteni. De túléltük.

Folyt köv.

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://vosatka.blog.hu/api/trackback/id/tr432142830

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2010.07.10. 22:20:11

A börzsönyi patak medre jól arébb mászott

adamnfl · http://borzsony938m.blog.hu 2010.07.12. 10:54:56

Irigyellek ezekért a többnapois túrákért:) Múlt hét kedden akartam menni túrázni, de viharokat mondtak délutánra (ami be is igazolódott) félnapos túráért meg nem akarok korán kelni. Holnap is akartam menni, de tegnap vidéken úgy összecsípte egy darázs a lábfejemet, hogy nagyon be van dagadva:( Remélem szerda, csütörtök környékén végre eljön az én időm is:D Én úgy emlékszem múltkor jóval több víz volt a forrásban, igaz, akkor esőzések voltak. Remélem a tikkasztó nyári melegben augusztus végén se fog teljesen kiszáradni.

Az a vicces, hogy az Ércbánya vadászháznál életemben egyszer voltam csak, de annak is 5 éve már:D Valahogy mindig nehezebb/hosszabb utat választok Bányapusztától Nagybörzsönyig.

Don't Panic, Stay Calm 2010.07.12. 23:59:11

Ahogy olvasom az írásaidat, mindig mehetnékem támad. Aztán rádöbbenek, hogy Írföldön vagyok és itt csak a kopár legelőkkel borított vulkanikus hegyek vannak, a Robin Hoodból ismert kőfalakkal és mindenfelé birkákkal. Én már a szúnyogokkal is megküzdenék csak végre otthon kiszabadulhatnék egy legalább három naposra!
Várom a folytatást!

mirko vosátka · http://vosatka.blog.hu 2010.07.13. 11:33:06

@adamnfl: azon gondolkoztam én is, hogy lehet, hogy kicsit elhamarkodottam gondoltam, h ez a forrás mindig ilyen bővízű. mert mostanában végül is elég sok eső esett. mindenesetre a musli, természetbarát, meg krozslák forrásnál nagyobb vízhozamúnak tűnik.

hát igen, nem véletlenül ezt az utat választtottuk nagybörzsönytől bányapusztáig :DD mondjuk nem csak az volt benne, h föl voltunk pakolva, hanem hogy minél hamarabb a táborhelyre akartunk érkezni és elkezdeni a sütögetést, mert azzal jól el szokott menni az idő.

mirko vosátka · http://vosatka.blog.hu 2010.07.13. 11:37:34

@Don't Panic, Stay Calm: örülök, hogy ilyen érzéseket váltott ki belőled szerény írásom :)

hát igen, a középeurópai középhegységi erdők szépségét már sokan megénekelték, ilyenkor örülök, h ide születtem. nincs se grizzly, se mérgespók, se skorpió, csak csodálatos erdők meg nyugalom.

adamnfl · http://borzsony938m.blog.hu 2010.07.14. 19:29:55

@mirko vosátka: bizony ez sokszor nekem is eszembe jut, hogy vajon hány ország van még a világon ahol mernék így egyedül túrázni (igaz, nem mindig egyedül megyek) úgy, hogy ilyen időben max. a napszúrástól és a kiszáradástól kell csak félni. Persze kisebb-nagyobb balesetek bármikor előfordulhatnak, de mondjuk attól nem kell tartani hogy valami feldarabolja az embert.

mirko vosátka · http://vosatka.blog.hu 2010.07.14. 21:29:31

@adamnfl: van az a videó, amit fél éve tervezek kirakni a blogra, amin arról beszél egy biológus, hogy de szívesen vennék, ha betelepülne a medve az aggteleki nemzeti parkba! :D azt hittem, megőrülök, még csak az kéne! :) még egy is sok.
süti beállítások módosítása