mirko vosátka

Tele van a tökük az autó- és motorversenyekkel

2009. január 21. 20:18 - mirko vosátka

Érdekes MTI hírt olvastam. Az MTI egyébként a Magyar Nemzettől vette át, reméljük, nem kacsa. A mátrai falvaknak is a tökük tele van már motor- és autóversenyekkel.

Én ehhez csak annyit fűznék hozzá, hogy a Mátra Magyarország egyik legjobb helye lehetne, ha nem szelnék keresztül-kasul autóutak, amit az idióta motorosok versenypályának használnak. Nem is lehet igazán nyugisan túrázni a Mátra nyugati felén, mert folyamatosan hallja az ember a motorbőgést (Ne felejtsük el, a motoros olyan szórakozásban leli örömét, ami gyakorlatilag mindenkit zavar. Időnként ráadásul kinyírják magukat, meg egymást. Olyankor lehet menni rokkantan sopánkodni a Mokkába, hogy 'már megbántam.')

A mátrai falvaknak most elegük lett ebből. Illetve, ha jól értem inkább az a problémájuk, hogy annyi hasznuk nincs az egész évben rendezett mindenféle versenyekből, ami felülírhatná a kellemetlenségeket. Ez is szempont, mármint a haszon, és fontos szempont. Főleg, ha egy olyan szórakozásról van szó, amelynek művelői anyagilag jól vannak eleresztve, ezért nem bűn megsápolni őket. Sőt, azt gondolom, hogy a környezetet ennyire extrémen megterhelő szórakozási formáknál kötelező jó nagy árat kérni cserébe.

Ne hallgassuk el azt sem, hogy a hírben a kerékpár- és teljesítménytúrák is meg vannak említve. Nem vagyok elfogult velük kapcsolatban, mert egyik műfajt sem űzöm, úgyhogy objektíven mondhatom, valószínűleg nem ez a két sport az, ami igazán zavaró.

És itt van szó szerint a hír:

Autó- és motorsportok, kerékpárversenyek, teljesítménytúrák nehezítik a Mátrában lakók életét, ezért a települések polgármesterei, a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága, valamint a Mátra Tájvédelmi Körzet vezetői úgy döntöttek, útját állják az emberáradatnak - ismerteti a szerdai Magyar Nemzet.

Fórumot hívott össze a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága, hogy korlátok közé szorítsák a Nógrád és Heves megye térségében mind gyakoribb, füsttel és környezetszennyezéssel járó versenyeket. A múlt héten tartott találkozóra meghívták a Magyar Közút Kht. és a rendőrség illetékeseit is.

Szuromi László, a tájvédelmi körzet vezetője a lapnak elmondta, hogy erre az évre kilenc autó-, négy kerékpárverseny és 11 teljesítménytúra van előjegyezve és a kört bővítik az illegális időmérők. Van amikor száz motoros száll meg egy falut, megkeserítve a helyiek életét.

A versenyek az önkormányzatok bevételeit nem növelik, a települések nem kapnak pénzt a helyszín biztosításáért. De sokszor az útburkolat használatát engedélyező közút kht.-nak sem fizetnek a szervezők - ismerteti a Magyar Nemzet.

9 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://vosatka.blog.hu/api/trackback/id/tr54894238

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dodesz125 2011.06.01. 21:23:58

pff. nem minden motoros barom. nem mind van eleresztve anyagilag. és nagyon is megfizetik az árát annak hogy szórakozzanak (nem igazán van ingyen sem a benzin, sem az üzembentartás..)

o6r6v (törölt) 2011.06.02. 09:45:08

"művelői anyagilag jól vannak eleresztve"
ez baromsag, a motorok 80%a hitelre van, es eleg nagy nyug fenttartani, de ezt ugysem erti meg az, aki nem motorozik, eleterzes.
a matrai falvak lakoi meg oruljenek, hogy van hol lakniuk, en sem kuldhetem el azt a napi 4000+ autost, aki mellettunk kapar el az autouton, erted ....

fokabacsi 2011.06.03. 23:10:28

Füldugóról hallottál-e már? Nem értem a reklamációdat! Ha agorafóbiás vagy költözz el az út mellől. Semmivel sem csinál nagyobb zajt egy motor mint egy autó, főleg nem lakott területen! "Van amikor száz motoros száll meg egy falut, megkeserítve a helyiek életét." Emberek ott vannak 1-2 órát?! Normális vagy Te? Orvos , pszichiáter látogatása időszerű!

fokabacsi 2011.06.03. 23:12:22

"négy kerékpárverseny " B+! Ezek nem normálisak! Vagy ez a fórum hülyeséget állít!

mirko vosátka · http://vosatka.blog.hu 2011.06.04. 10:18:57

@fokabacsi: Fókabácsi, te szerencsétlen fasz, én a füldugóról hallottam már, de te a szövegértelmezésről meg általános iskolai szintű olvasni tudásról vajon hallottál-e?

ez a hír 2009-es, tehát egy 2 évvel ezelőtti híren rugóztok itt b+. másrészt nem én állítom, hanem egy MTI hír, oda van írva világosan, csak ált. isk.-ben nem motorozni kellett volna, barátom, hanem az olvasás órákon odafigyelni.

azt nem értem hogyan szerezhettél te jogosítványt motorra, mikor még az abc-t sem ismered.

fokabacsi 2011.06.05. 11:38:42

"Fókabácsi, te szerencsétlen fasz," Látszik, te jártál iskolába!

bodica 2011.06.05. 22:58:18

Mirko, nagyon igazad van. Most voltunk túrázni a Mátra nyugati felében--a hatórás gyaloglásból ötöt elviselhetetlen motorbőgés zavart meg--miközben azért megyek kirándulni, hogy a tájat meg a csendet élvezzem. A motorosoknak köszönhetően ez itt nem megy--nem is tudom, hogyan bírják a környéken lakók, meg csoda, hogy nem történik több baleset, mert mennek eszetlenül. Annyira bosszantó volt, mondtam is a többieknek, hogy én kamerákat szerelnék fel az út mentén, és mindegyiket megbírságolnám több tízezer/százezer forintra, aztán majd talán meggondolnák.
Mielőtt leszedik a motorosok a fejem: nem vagyok elfogult; édesapám nagy motoros volt, DE! soha nem motorozott ön- és közveszélyesen, természetvédelmi területen vagy annak közelében--ja, és saját pénzből, nem hitelből volt a jól karbantartott, nem megfúrt motorja, mert neki az élményt nem a mások zavarása és a menőzés jelentette a motorozásban.

mirko vosátka · http://vosatka.blog.hu 2011.06.06. 21:10:00

@fokabacsi: figyu, kisöreg, olvasd már vissza az első kommentedet, hogy mivel nyitottál. eszedbe juttatom, mert úgy látom a motor mellé észt nem adnak a benzinkútnál: "Normális vagy Te? Orvos , pszichiáter látogatása időszerű!"

mirko vosátka · http://vosatka.blog.hu 2011.06.06. 21:14:55

@bodica: szia! igen, sajnos ez a mátrában alapélmény. ezért óriási szerencse, hogy a börzsöny belsejébe nem építettek autóutat.

és igen, a motorozásnak ez a fajtája sajnos olyan hobbi, ami gyakorlatilag mindenkit zavar és mindenkinek terhére van.
süti beállítások módosítása