mirko vosátka

Kóspallag - Kemence kétnapos

2008. november 25. 10:54 - mirko vosátka

Továbbra is próbálom behozni a lemaradásomat, ami majdnem egy hónapos. Kábé egy hónappal ezelőtt voltunk egy kétnaposon a Börzsöny legszebb, és megkockáztatom, legeldugottabb helyein. Október eleje volt, és az időjárás úgy alakult, hogy volt egy hosszabb vénasszonyok nyara, napközben 20 fok körüli hőmérséklettel. Egyébként azt hittük, hogy az éjszaka húzósabb lesz, eleve az október miatt, no meg a Börzsönyben azért mindig hűvösebb van pár fokkal. Ehhez képest az éjszaka kifejezetten enyhe volt, néha melegem is volt. De ne szaladjunk előre.

A 8-as vonattal indultunk, legnagyobb döbbenetünkre tömve volt, de olyan szinten, amit én még Budapest-Szob vonalon nem láttam. Biztos a szeptemberi lehűlés után hirtelen visszatérő szép idő, az októberi vénasszonyok nyara kirobbantotta az embereket otthonukból.

Száraz-fa-bérc:

A Börzsöny nyugati részét eddig mindig úgy közelítettük meg, hogy Szobig mentünk vonattal, aztán Szobtól busszal föl Nagybörzsönyig, vagy Perőcsényig. Most úgy döntöttünk, nem buszozunk Szobtól, mert fárasztóbb, mint maga a túra, és hosszú is. Kismaroson szálltunk le, és Kóspallagig mentünk. Eszméletlen tömeg volt ezen a járaton is, ami egyébként máskor üres szokott lenni. De lehet, hogy azért, mert eddig mindig vasárnap mentünk errefelé? Mindegy, a lényeg, hogy leszálltunk Kóspallagon, vettünk ezt-azt a kisboltban, aztán fölmentünk Kisinócra. Az Inóci-vágás aljában, a padoknál szokás szerint kajáltunk egy nagyot, éhesen nem túrázunk, aztán nekivágtunk mostmár tényleg a kétnaposnak. A Sárga négyzeten indultunk el Nagyirtáspuszta felé, ez a jelzés később Sárgába megy át. Az Érsek-tisztás előtt még meg akartuk keresni az Érsek-forrást, amit jelöl is a térkép, de sehogyse találtuk. Az Érsek-tisztásnál aztán nem is folyattuk az utat Nagyirtáspuszta felé, hanem elkanyarodtunk Kisirtáspuszta irányába, vagyis folytattuk utunkat a Sárgán. Az Érsek-tisztásig és Kisirtáspusztáig egyébként nagyon kényelmes az út, nagyobb emelkedők nélkül.

Kisirtáspusztán aztán megint kajáltunk, mert voltak padok, és azt ki kell használni, és itt ért minket az első kellemetlen meglepetés, ugyanis a nyomós kút, amely régebben mindig működött, most nem adott vízet.

Diós-kút:

Innentől jött a túra igazán izgalmas része. Ugyanis nekivágtunk a Kollár-völgyön felfelé először a Sárga + -nek, aztán a Kollár-völgytöl balra föl a Sárga négyzetnek. Eredetileg a Sárga négyzeten akartunk eljutni a Vasedény kulcsosházig, de kicsit elkavarodtunk, és a Diós-kúthoz lyukadtunk ki. Ez egyébként egyáltalán nem volt baj, mert így legalább megnéztük, milyen állapotban van. Hát csúnyán néz ki, sajnos. Tipikus esete, amikor a térkép működőnek jelöl egy forrást, de az már nem igazán működik. Mintha az lenne ráírva, hogy 1930-ban foglalták, de nem vagyok benne biztos. Ráadásul kiderült, hogy hülyeségből rossz elemet vettem a fényképezőgépembe, ami egyből lemerült, így nem tudtam elég fotót készíteni. Ha az ember várt egy fél órát, akkor egy-egy fotót el tudott lőni, de többet nem.

A Diós-kútnál volt egy Kék háromszög jelzés, ami az én térképemen nem is volt rajta, de rövid tájolgatás után belőttük a pozíciónkat, rájöttünk, hogy a Diós-kúttól pont levezet a Kék háromszög a Kereszt-völgyig, ami meg a Vasedény kulcsosházig visz. A Kereszt-völgy csodaszép hely, ez az a része a Börzsönynek, ahol még soha sem, vagy csak nagyon régen jártam. A Kereszt-völgy is azok közé a nyugati völgyek közé tartozik, amely a Magas-Börzsönyre futnak fel. Van ezeknek egy sajátos hangulatuk szerintem, más mint a déli, vagy akár keleti rész. Az ötvenes években föl is hozták idáig a kisvasutat, ugyanis a Nagyinóci-nyereg 130-150 éves bükkfáit termelték ki akkoriban, és a szállításhoz a kisvasutat tartották a legalkalmasabbnak.

Vasedény kulcsosház:

Végül megérkeztünk a Vasedény kulcsosházhoz, amely egy sajátos mikroklímával rendelkező hely. Értsd: kurva hideg van. Vagy legalábbis hűvös. Máshol tök jó langyos levegő volt, itt kifejezetten hűvös. Viszont maga a hely kulcsosházastul, forrásostul varázslatos. A víz íze remek, és a forrásból kifolyó víz egy kis tavacskában gyűlik össze, a kulcsosház pedig pont olyan, amilyennek az ember egy ilyen mézeskalácsházat elképzel.

János-forrás (Fagyos-kút):

Megpróbáltam utánakeresni a Vasedény kulcsosház történetének, mikor építhették, és kik. De rendkívül kevés az adat. Az ötvenes, és hatvanas évekbeli kalauzokban emlegetnek errefelé egy István kunyhó nevezetű objektumot, de pl a Fagyos-kútról, azaz János-forrásról nincs említés a túraleírásokban, és nem is jelöltek itt forrást a térképek sem. A '82-es útikalauzban még mindig István kunyhóként szerepel, ami csak azért érdekes, mert a '83-as térképen már hopp, Vasedény kulcsosház lesz belőle, és hirtelen egy forrás is fakadt mellette, a János-forrás. Ami azért is különös, mert mintha a forrásra az lenne vésve, hogy 1930. Sajna a helyszínen nem néztem meg jobban, mert azt hitem, a fotóról úgyis látszik majd, de tévedtem, nem látszik tisztán. Az internet meg nem dob ki semmit, de ezen nem is csodálkozom.

Kis tó:

Közelben állt még a Bőrös kulcsosház is, most nem mentünk el arra, azt például az ötvenes évek óta használták munkásszállásként, aztán kulcsosházzá alakították, végül kábé 10 éve leégett. Pedig elég jól nézett ki, rönkökből épített igazi erdei házikó volt.

A Vasedény kulcsosházban egyébként pont laktak, amikor ott voltunk, egy nagyon kedves házaspárral beszélgettünk, épp a Hideghegy megmászásból tértek haza. De most sem tudtuk kideríteni, hogy hol lehet kibérelni a kulcsosházat, mert a dolgot a túravezetőjük intézte, ő meg még nem jött meg, amíg mi ott voltunk. Nagyon régen kiszemeltük már ezt a szállást, és évek óta nem sikerül kideríteni, kitől lehet bérelni.

A Kék + -en indultunk tovább, ami egy rövid emelkedő utána levisz minket a Kovács-patak völgyébe. Itt megint benéztük az utat, de megint nem bántuk meg egy cseppet sem. Ugyanis a Kék + keresztezi a völgyet, majd felfut a Kis-Pogány-hegy és a Nagy-Pogány-hegy nyergébe. Mi viszont nem figyeltünk, és elindultunk lefelé a Kovács-patak mentén. Jócskán túljöttünk, mire megnéztük a térképet és észbe kaptunk. Mivel már amúgyis túljöttünk, rájöttünk, hogy egyszerűbb megkerülni a Kis-Pogány-hegyet. Elmentünk tehát szépen az Ércbánya vadászházig, ott pedig becsatlakoztunk a Kékbe, ami a Bánya-patak mentén Bányapusztára visz fel. Meg lehet figyelni, hogy mennyi minden utal az egykori bányászatra (Ércbánya vh, Bányapuszta, Bánya-patak, Altáró). Meg hát ez a völgy ugye a másik irányba Nagybörzsönybe fut be, ahol ugye a bányász templom is található.

Egyébként azt is megfigyeltük ezen a túrán, hogy jó pár egészen fiatal turista sráccal találkoztunk. 16-17 évesekkel. Mi is ekkoriban kezdtük a bandában túrázást, amikor már nem a szüleinkkel, hanem a haverokkal szabadultunk ki a hegyekbe, úgyhogy remélem, ezek a srácok is maradnak ennél a hobbinál.

És az is jó felfedezés volt, hogy az Ércbánya vadászháznál foglaltak egy forrást. Az én térképem, ami ugyan jó néhány éves, de azért annyira még nem régi, nem is jelöl itt forrást. Na, mostmár van, Katalin-forrásnak hívják.

Tehát elindultunk felfelé a Bánya-patak völgyén Bányapuszta felé. Ezt a részt is igencsak élveztem, ugyanis még soha nem jártam erre. Útközben még egy lovasszekérrel is találkoztunk, ami fát szállított. Ezen az enyhén emelkedő völgyön értünk el végül Bányapusztáig, ahol jól esett megpihenni. Itt éreztük igazán, hogy kezdünk eléggé elfáradni, de szerencsére már nem sok volt hátra. A forrással egyébként itt sem volt szerencsénk valamiért. Ahogy az Érsek-forrást sem találtuk meg, ahogy a Kisirtáspusztai kút is cserbenhagyott minket, és ahogy a Diós-kút sem működött, úgy itt sem találtuk meg a Jóska-kutat, ami pedig még a Másfélmillió lépésben is benne volt. Valószínű, hogy teljesen rossz helyen kerestük, vagy jó helyen keresgéltük, csak már nem volt türelmünk teljesen megkeresni, mindenesetre feladtuk, mert fáradtak voltunk, és még világosban el akartunk érni a táborhelyhez. Márpedig októberben már rövidebbek a nappalok, mint szeptemberben, mi pedig a nyári és koraőszi kinnalvósokhoz vagyunk szokva, tehát figyelni kellett, mert 6-kor már sötétedik.

Bányapuszta 2008-ban:

Bányapusztán egyébként régen több épület volt, meg hát erdészház is állt itt, ami eredetileg kétszintes volt. Az elmúlt két évszázadban "virágzó erdész-vadász település" élte itt az életét. A Huszár család birtoka volt ez a terület, és a '82-es kalauz szerint az Oszvald-erdészdinasztia fészke volt. Az ötvenes években az egykori erdészház (vagy egy másik épület?) már munkásszállásként üzemelt, de turistáknak is adtak szállást, előzetes engedélyt kellett kérni az erdészettől.

Bányapuszta 1930-ban:

A Bányapusztai kulcsosháztól egy kemény emelkedő visz fel minket a Piros + és a Kék kereszteződéséig, ami egy nyeregszerű hely. Az emelkedőn benyomtunk egy citromot, az ilyenkor eszméletlenül jól tud esni, és tényleg fel is frissített. Végül is maga az emelkedő nem hosszú, de elég meredek, és túra végén, mikor már fáradtabb az ember, sok cuccal, egy merényletnek tűnik. Szóval felértünk ehhez a nyeregszerű helyhez, és onnan a Kéken folytattuk tovább utunkat, amely egy szintén eldugottnak nevezhető helyen visz, mégpedig Pintér-patak völgye fölött. A Pintér-patak egy meredek falú völgy mélyén, jó mélyen folyik, és a mélységek és távolságok lenyűgözik az embert. Igazi Börzsönyi hangulat.

Ennek az (erdészeti) útnak egy szakaszát, vagy az egészet hívják Németi útnak, lassan leértünk a Csarna-völgybe, a Hamuházhoz. Innen nem messze kerestünk táborhelyet.

A másnap viszont durva volt, kicsit elszúrtuk. Odáig rendben volt, hogy tök korán felkeltünk. Az is rendben volt, hogy éjszaka nem fagytunk szét, sőt, igen kellemes idő volt. És telihold. Az már viszont marhára nem tetszett, hogy reggel a tisztáson megjelent először csak kettő, aztán négy, aztán hat, aztán vagy két tucat lódarázs. Bármerre néztem, mindenhol lódarazsak repkedtek, én még ilyet életmeben nem láttam. Le kellett volna fényképezni, de eszembe sem jutott még a fényképezőgéppel is szarakodni. Megpróbáltam óvatos mozdulatokkal, de gyorsan összepakolni. Folyamatosan a fejünk körül repkedtek, néha kettesével is, nem akartam felmérgesíteni őket. Bár itthon azt olvastam a neten, hogy annyira nem aggresszívak, ha nem fészek közelében vannak. De megnyugodva olvastam, hogy még Schmidt Egon sem volt halál nyugodt, amikor közelről ismerkedett vele egy lódarázs. Ráadásul, ha nyakon csíp, akkor tényleg halálos is lehet, egyébként nem.

A Magas-Börzsöny hajnalban:

Nem tudom, hogy mi volt ez egyébként, valami rajzásféle, vagy a tisztáson gyűltek össze, mert ott felmelegítette a levegőt a napfény? De más tisztásokon nem voltak lódarazsak, egy se, úgyhogy nem tudni.

A Magas-Börzsöny egyik eldugott völgye:

Akárhogy is siettünk, elment reggel az idő mégis, és mi meg azt a hülye döntést hoztuk valamiért, hogy nem a Nagy-Hideg-hegy felé megyünk haza, hanem bemegyünk Kemencére. Itthon már hülyeségnek tartottam ezt, de akkor ott úgy gondoltuk, hogy kisvasutazunk egy jót. Persze kiderült, hogy mivel már nincs idény, ezért a kisvasút csak igény szerint közlekedik, de onnan már nem tudtunk visszafordulni, kénytelenek voltunk továbbmenni Kemence felé.

Tavaly voltunk utoljára Kemencén és rossz tapasztalataink voltak a Csarnavölgyi sörözővel, úgyhogy a falu központjában álló kocsma felé vettük az irányt. Útközben azért még beugrottunk a kürtős kalácsoshoz, ahol egyébként olyan finom kürtős kalácsot csinálnak, amilyet sehol. A buszmegállóval szembeni kocsma viszont igen szar volt. Úgyhogy pánikszerű gyorsasággal megittuk söreinket és menekültünk át a Csarnavölgyibe, amibe most visszaszerettem.

Kábé az utolsó busszal mentünk el innen. Közben rájöttünk, hogy kéne valamit kajálni. Ezt a kalandunkat még elmesélem. Szobon megkérdeztük a restiben, hogy hol lehet kajálni. A csajszi rendes volt, beküldött minket a városközpontba, ahol van egy pizzázó. Megtaláltuk a pizzériát, egy magyar kisvárosban, közel a szlovák határhoz mi legyen más, mint pizzéria. (Ja, és Kemencén is az van.) A hely vicces volt, tipikus kisvárosi felső kategóriás kocsma. Tele diákokkal, akik - vasárnap lévén - nagy hátizsákokkal mentek a koleszba. Akartunk rendelni kaját, de a kiscsaj nem jött ki. Kezdtünk begőzölni, aztán sporttársam megunta a dolgot, és odament a pulthoz rendelni. Én meg nem mozdultam volna, egyrészt lustaságból, másrészt reménykedtem, csak kijön a pultoscsaj. Aztán jött a második menet. Több mint 15 percet várakoztunk arra kurva pizzára. Folyamatosan azon gondolkodtunk, hogy lehet, hogy nem kéne megvárni, hanem el kéne húzni innen, úgyse venné észre a csaj. De valamiért mindig ülve maradtunk. Aztán addig halogattuk a dolgot, míg a kiscsaj kihozta a kaját. Tök normális, kedves pultoslány volt, most látszott, hogy nem bunkóságból szívatott minket, hanem nyilván a hely tulaja költségminimalizálásból csak egy alkalmazottat tart, aki a pultban is van, és fel is szolgál. Úgyhogy nem mászkálhat ki a pultból felvenni a rendeléseket. A pizza egyébként nem volt rossz, nyilván nem eredeti olasz, de Szobon ez 100%-osan jól esett.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://vosatka.blog.hu/api/trackback/id/tr37783232

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2008.11.25. 13:14:25

Vasedény kulcsosház tulaját én a neten találtam meg 1 éve, de sajnos nem tudtam összehozni az ottalvást. A'szem Café (reklámügynökség) egyik embere az.

mirko vosátka · http://vosatka.blog.hu 2008.11.25. 18:51:53

Kösz! Most újból rákerestem, és meg is találtam a címet.
süti beállítások módosítása