Ez a bejegyezés abszolút nem illeszkedik e blog tematikájába, de nem bírom magamban tartani. Amúgy meg dehogynem, hogyne illeszkedne, Krúdy Gyula is folyton Magyarországról írt, és én is ezen a blogon.
Ákos hangoskönyvet készített Krúdy Gyula műveiből, ami eleve vicc, hiszen nem színész, csak egy önjelölt felolvasó, aki a nevével el tudja adni a hangoskönyvet, egyébként a viszonya meg pont annyi Gyula bához, mint bármelyik másik olvasónak - de egy viszony önmagában nem elég egy alapvetően színészi munka létrehozásához. A hangoskönyv ennek megfelelően élvezhetetlen is lett. Amitől jobban félek, hogy az Ákos-féle "jobberek", (értsd: kicsit identitászavaros képzelgők) ráfekszenek, ráhemperegnek, rátenyerelnek, kisajátítják Krúdyt. El is hangzott az első mondat, ami után fogtam a fejem, hogy úristen, nagy nehezen a kilencvenes években sikerült kimozdítani a Krúdy-recepciót a kádárizmus, meg az előző évek rögeszmés félreolvasásából, és most megint itt van egy hülye, aki szerencsétlen Krúdyt vissza akarja rángatni a "nosztalgikus", "érzelmes", "visszavágyódó" magyar író úr kategóriájába.
Tehát asszongya Ákos barátunk: "Az viszont nagyon érdekes, hogy egy létező Magyarországról beszél a Krúdy, neki már a XIX-XX. század fordulóján létező Magyarország sem eléggé jó, és a reformkorral nosztalgiázik. Tehát arról beszél, hogy volt itt valaha egy élhető, létező Magyarország, és ez azt az ígéretet hordja magában, hogy lesz is."
Na, az a helyzet, hogy ezzel a hülyeséggel időről időre előjön valamelyik ostoba Krúdy-rajongó, csak jobb esetben nem csinál hangoskönyvet is hozzá. Szóval ez az egész létezőmagyarországos, nosztalgiázós blabla úgy, ahogy van marhaság, mert ez a "nosztalgiázás" Krúdynál főleg poén, és főleg pont az ilyen röhejes gondolatmeneteken és még röhejesebb gazdáikon poénkodik, mint a fenti élhetőmagyarországos gondolatmenet, és gazdája, Ákos. Szóval Ákoskám, rossz hírem van, ha Krúdy ma élne, akkor rajtad röhögne. Teliszájjal. És utána lehúzna a Tabánban két deci jó bort.
