Ez egy nagyon laza kis túra volt még október végén, csak nem volt időm azóta megírni. Szokás szerint elszámoltuk magunkat nehézség és kilóméterek dolgában. Általában alá szoktunk számolni, és jóval sötétedés utánra nyúlik a túra és 5-10 km-rel hosszabb, mint számoltuk (persze túlzás az ilyemit számolásnak nevezni, ilyenkor pont abból van a galiba, hogy nem számolunk, hanem csak gyorsan megsaccoljuk a térkép alapján, hogy mennyi km és mennyi idő. Ha kiszámolnánk pontosan, nyilván nincs szopás. Na de túrázók vagyunk, nem matematikusok, inkább szopunk, mint számolunk, hiszen az egésznek ez a lényege).

Na szóval most nem alá számoltunk, hanem egy picit fölé, jóval hosszabbnak gondoltuk a túrát időben és kilóméterben is, aztán egyszercsak azt vettük észre, hogy még 16 óra sincs és már vége van. Most tudtam meg, hogy ennek a túrafajtának a neve: peremhegyi túra. Nem érint magasabb csúcsokat, nincsenek nagy szintkülönbségek, szóval nagyon kellemes. Ilyen túrát lehetőleg ne októberre válasszunk, hanem télre, nagy hóba, amikor amúgy is lassabban megyünk, és nagyon korán sötétedik. (Habár vannak, akik hóban is keményen nyomni tudják a tempót.)

Kiráyrét fölötti kaptató:

Szóval a túra: Királyrét, (Nógrádot kikerültük), Ráchegy, Fekete-víz, Keskeny-bükki-völgy, Magyarkút, Verőce.

Királyréten kajáltunk egyet a Faházas büfében, ahogy az szokás, aztán irány a Zöld jelzés, amely egy rövid kaptató után egy lapályos részre visz föl. Az időnk csodaszép volt, sütött a nap és szerintem a hőmérséklet simán fölment 18-19 fokig is. A Zöld előszőr erdőben halad északnak, aztán keletnek fordul és kiér a Széles-mezőre. Aztán egy erdőbe érkezünk, itt kellett nagyon figyelni, mert nem akartunk Nógrádba bemenni, le akartuk vágni az utat. Vezet ugyanis Nógrádból a Rác-hegy felé egy betonút, erre akartunk becsatlakozni a Zöldről, és így elérni a Ráchegyet. Ez így leírva zavaros, de csak vessünk egy pillantást a térképre és világos lesz.

Rét:

A térkép szerint nehezen igazodtunk el az erdészeti utak, meg szekérutak szövevényében, de aztán a megérzéseinkre hagyatkozva fogtuk magunkat és egyszercsak lefordultunk a Zöldről jobbra egy szekérúton, és nemsokkal később tényleg a betonúton találtuk magunkat. Ezen egy ideig Nógrád felé mentünk, az út mellett hétvégi házak találhatók, és valami titokzatos épület: a Társadalmi Klub. Kiknek készülhetett ez? Kik jártak ide? A hétvégi házak lakói? Nyilvánvaló, hogy ez az előző rendszer emléke, az egész épület stílusa, és környezete (pl a pléh kukák) mind ezt tükrözik.

Társadalmi Klub:

Ha Nógrád felé menetelünk, akkor a betonútból jobbra nyílik a Piros + . Először szőlők, málnások között visz az út, aztán ezeket elhagyjuk és marad az erdő. Aranyos kis hegy a Ráchegy, nagyon szeretem, bár nem valami vadregényes. A Piros + nemsokára leér egy széles völgybe, talán Feketevíz völgyének hívják ezt. Itt balra kanyarodtunk, leválltunk a Piros + - ről, mert a Kék + - on akartunk továbbmenni Magyarkút felé. Tehát ha a völgybe leérkezve a Piros + -ről balra kanyarodunk, akkor nemsokára egy széles tisztásra érkezünk, amely a patak mellett terül el. A közelben egy kis híd vezet át a patakon, a híd az már a KÉK jelzés. Itt pihentünk egy picit, ki kellett élvezni a napsütést. Furcsa módon a patak majdnem teljesen ki volt száradva. Nyilván nem áll annyi adat a rendelkezésemre, de azt figyeltem meg, hogy az utóbbi években a börzsönyi patakok, források egyre jobban száradnak ki. Nagyon nagyon remélem, hogy csak én látom rosszul a dolgot és ez nem egy tendencia. Mindenesetre emlékeim szerint ebben a patakban nyáron is csörgedezett mindig a víz, most meg ősszel, kiadós esők után se volt benne semmi, csak maradványpocsolyák. Ezekben a pocsolyákban viszont fekete volt a víz, lehet, hogy emiatt hívják Fekete-víznek ezt a részt?

Téglás-kút:

Szóval át a hídon és tovább a Kéken. A Kék nemsokára elágazik és mi balra kanyarodtunk a Kék + -on. Kellemes erdőkben vezet ez az út, mondom, sétálgatásra, rövid és kényelmes túrákra kiválóan alkalmas. Rövidesen egy Kék O -höz, egy forrásjelzéshez érkeztünk. Meg kellett néznünk, hova vezet. A térkép szerint csak a Téglás-kút van a környéken, de valahogy a térkép szerint az kicsit máshol van, ettől föggetlenül valószínűleg a Téglás-kutat tekinthettük meg. Na, ez a forrás is szinte teljesen ki volt száradva. Inni semmiképpen nem lehetett belőle, és a mellette pár méterre fakadó másik forrásból sem. Mondom, hogy szárad minden kifelé.

Aranyos-kút szemből:

Az út további része kellemes séta volt, nem is szaporítom a szót, a lényeg, hogy megérkeztünk a Keskeny-bükki-patak völgyébe. Ez a patak is ki volt száradva, pedig emlékszem, 10-15 évvel ezelőtt nyáron is mindig folyt benne a víz. A durva sokk csak ezután következett. Az Aranyos-kutat nagyon régóta ismerem, és sokszor útba ejtettük már, ha errefelé kirándultunk. Általában működött, bár időnként régebben is volt, hogy kiszáradt. De most, nemhogy nem működött, de semmi nem volt meg belőle. Mintha soha nem lett volna forrás errefelé, csak egy száraz vizesárok. Ha jól emlékszem, akkor a forrás nagyon szépen ki volt építve, kövekkel körbe rakva, és egy kis fából készült hevenyészett tetőzet fedte. Mellette egy kis padocska volt, ami már elég régen korhadásnak indult, de azért jó ideig még ott állt. No, ebből az egészből semmi sem maradt, amint látható a mellékelt képeken. Csak egy árok. Se forrás, se pad, se tetőcske, semmi. Meg kellett volna kérdezni a Pipás kocsmájában, hogy tudnak-e valamit a sorsáról, de sajnos elfelejtettük.

Aranyos-kút hátulról:

Az Aranyos- és a Téglás-forrásról egyébként az első említést a '82-es túrakaluzomban találtam. Se a harmincas években, se a '66-os kalauzban nem említik, a '66-os térképen sem jelölik. (Ettől még létezhettek persze.)

Magyarkúton beugrottunk a Pipáshoz, benyomtuk a szokásos babgulyást pár sörrel körítve, aztán tovább Verőcére.