Ahogy kettővel ezelőtti bejegyzésemben már elmeséltem, ezt a túrát teljesen máshová terveztem, de hát úgy alakult, hogy végül Szobon szálltam le, és elindultam Nagybörzsöny irányába a Börzsönyi Kéken (mindez július 17-én volt még!!!). Az út első része termőföldek és gyümölcsösök között vezet.

Kicsit unalmasnak tűnik, pedig ha kinyitja a szemét az ember, akkor láthat gyurgyalagot, sárgarigót, amelyek a hazai madárfauna legszebb madarai közé tartoznak. Gyanítom, a gyurgyalagok a közelben fészkelhetnek is. Igaz, ez nem erdei út volt, de én szeretem az ilyen szántóföld melletti utakat is, a cserháti és a csereháti tájat juttatja eszembe, meg az ottani túráimat.

A Kék jelzés az Alsómajornál balra kanyarodik egy tanya mellett, kicsivel arrébb öregedő gyümölcsfák ligete mellett visz el az út. Amúgy itt volt élet is, hallottam, hogy a telkükön kint vannak az emberek.

Majd nemsokára egy erdőbe érkeztem, és kis idő múlva elértem az aszfalt utat is és a szobi kisvasút sínjét. Tulajdonképpen innentől kezdődik az igazi erdei táj.

A Misa-rét-völgyben, a Vasutas-forrásnál feltétlenül meg kell állnia mindenkinek, az egyik legszebb és legromantikusabb kiépített forrás, amit valaha is láttam. Nem győztem gyönyörködni a vasutas címer plasztikus, kicsinyített vasútkerekében.

És persze a forrás vize is nagyon finom volt! Azt a hibát viszont elkövettem, hogy nem tankoltam föl elég vizet. Igazából szimplán csak figyelmetlen voltam, ami ilyen 35 fokos időben nem túl jó poén. Így kábé egy óra múlva arra lettem figyelmes, hogy a víz nagy részét eszméletlenül hamar megittam - kánikulában olyan gyorsan fogy a víz, hogy az ember észre sem veszi, már alig van. Ez a Börzsöny más részein nem lenne akkora probléma, de errefelé viszonylag kevesebb a forrás. Egy esett útba, a László-forrás, de ez meg eléggé elhanyagolt állapotban volt, nem lehetett belőle inni sajnos. Az út hátralévő részében beosztottam maradék vizemet, de azért éreztem, hogy dehidratálódom.

Brjeska-bánya:

A Kéken nem fordultam le egyből a Galla felé, hanem továbbmentem a jelzetlen úton Brjeska-bánya irányába. Amúgy a bányánál jelölt a térkép egy kutat is, de ennek csak a csonkja volt meg, úgyhogy vizet nem lehetett belőle szerezni. A Brjeska-bányától, illetve a László-forrástól a Zöldön indultam a Galla felé, de az az igazság, nem volt kedvem felmászni a csúcsra. Ezt az élményt meghagytam inkább hűvösebb időre, meg amikor több vizem lesz. A MÁV jóvoltából bekapott egyórás késés és a kánikula miatt amúgyis úgy voltam vele, hogy ez egy elbaszott túra és nem a mászásról szól. Tehát megkerültem a Nagy-Gallát, visszatértem a Kékre, és folytattam az utat a Fekete-erdő felé. Nagyon szép környék, vissza fogok még térni.

Szeretem az ilyen érdekességeket, mint a hegyen lévő Fekete-mocsár:

A Koppány-nyeregnél aztán megintcsak úgy döntöttem, hogy nem mászom meg a Nagy-Koppányt, egyrészt a víz meg a meleg miatt, másrészt, mert láttam, hogy egy csomó külföldi cserkész megy arra, és nem volt kedvem a tumultushoz. Helyette inkább a Kéken lementem a Farkas-völgybe (vajon hogyan kaphatta a nevét?), de onnan nem lefelé a faluba fordultam, hanem visszafelé, a Hosszú-bérc irányába. Ugyanis a múltkor elhatároztam, hogy megnézem magamnak az ottani útvonalat.

Vicces ez a sárga virág, a faluban láttam ilyet sokat a kertekben, úgy látszik valahogy fenn a hegyen is megtelepedett:

A Hosszú-bércen a Sárga+ halad végig, maga az útvonal egy szép gerinctúra, ezek a napsütötte ligetes-tölgyesek a hangos kabócaénekkel megintcsak változatosságot jelentenek a Magas-Börzsöny hűvös, nedves bükkerdőihez képest, és emiatt a változatosság miatt szeretjük annyira a Börzsönyt.

Minden szépség ellenére, itt már nemigen volt vizem, úgyhogy néhol futva haladtam a falu felé. Majd a falu határában közvetlenül kicsit elkavarodtam a nem túl logikusan felfestett Sárga+ -en, de végül ott találtam magam a falu házai között, és tőlem 20 méterre egy kék nyomóskutat is megpillantottam, ami számomra akkor a gyönyörök netovábbja volt. Megmosakodtam a kútnál, ittam és felltötöttem a palackomat, aztán elindultam a falu központja felé.

A Lekvár-lakban vettem néhány kiváló lekvárt, és mivel még volt időm a busz indulásáig, ezért helyet foglaltam a teraszon és ittam egy bodzaszörpöt is.

Ugyanis itt nemcsak lekvárokat lehet kapni (amik amúgy zseniálisak), hanem le lehet ülni szörpöket kortyolgatni. A bodzaszörp szintén finom volt és nagyon jól esett itt leülni, élvezni a békét és a nyugalmat, kortyolni a hűsítő italt. Legközelebb a fenyőszörpöt kóstolom meg!