mirko vosátka

Gyorsposzt: Működésbe lépett a bundás gyilkológép?

2014. november 10. 21:26 - mirko vosátka

Első pillanatban megállt bennem az ütő, amikor elkezdtem olvasni ezt a hírt. A lényege annyi, hogy a nógrádi medve kedvenc előfordulási helye közelében birkákat tenyésztő gazdálkodó szerint medve tizedelte meg a juhait. Tetemek is előkerültek, vizsgálják őket.

Végigolvasva azonban az egész hírt, inkább azt mondom, hogy hátrább a medvelövő ágyúkkal, várjuk ki azért a végét. A gazdálkodó állítólag "többször hallott a földje környékén ismeretlen, morgásszerű hangokat", hmm, igen, sőt ezek lehettek zombik is, ha a gazdálkodó érdeke úgy kívánja...

Nem nagyon örülök a medvéknek, de azért ennek a hírnek sem kell minden szavát készpénznek venni. Viszont azt legalább megtudtuk, hogy 6-8 példányról van szó.

Barnamedve pusztított el több juhot a Nógrád megyei Karancskeszihez tartozó Lászlóvölgyön. A vasárnap délben megtalált három juhtetem jól felismerhető sérülései alapján kijelenthető, hogy az észak felől terjeszkedő medve okozta a kárt - közölte a Nógrád Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságának Vadászati és Halászati osztályvezetője az MTI-vel.

Bakó Csaba elmondta, hogy a medvetámadások még a hét elején történhettek. Az első, súlyosan sérült juhot hétfőn találták meg, az állat szerdára elpusztult. Gyapjának lenyírása után derült ki a karmolás- és a fognyomok alapján, hogy feltételezhetően medve áldozata lett. Ennek bizonyítására az állat tetemét boncolásra és hatósági vizsgálatra elszállították, az eredmények még nem ismertek.

Csütörtökön újabb juh pusztult el a ragadozó akkor még nem bizonyítható, korábbi támadása miatt, majd a vasárnap délben megtalálták további három példány tetemét.

Bakó Csaba a helyszíni vizsgálat után kifejtette, hogy az elhullott állatok tarkóján és fején talált mély harapásnyomok medve támadására utalnak, a juhok nyakcsigolyáit és koponyáját is megroppantotta a rájuk támadó medve, karomnyomok szintén láthatók a tetemeken. Azt nem tudni, hogy a ragadozó miért nem evett zsákmányából - tette hozzá a vadászati szakember.

A medvetámadás helyszínén Jakab Koppány karancskeszi gazdálkodó az MTI-nek elmondta: az állományból 12 gyimesi rackajuh hiányzik, eddig csak ötnek a teteme került elő, állatai pedig pár napja nagyon félénkek. Jómaga az elmúlt időszakban többször hallott a földje környékén ismeretlen, morgásszerű hangokat, most már úgy véli, hogy azok medvétől származtak. Egészen biztos abban is, hogy a támadások hajnalban, vagy kora reggel történtek.Nógrád megyében - az 1990-es évek második felétől egyre gyarapodó megfigyelések után - az idén már 5-8 barnamedve előfordulása bizonyosodott be a lábnyomok és a vadkamerás felvételek alapján, illetve május 10-én egy példányt Salgótarján mellett illegálisan ki is lőttek. A faj terjeszkedésének fő oka, hogy a szlovákiai medveállomány gyarapodása miatt már szűkösek az ottani élőhelyek.Legutóbb október utolsó hetében Lászlóvölgytől légvonalban alig 3,5 kilométerre, Karancslapujtő és Etes között találtak medvenyomokat. A juhokat elpusztító ragadozó november elején már a lakott terület széléig elmerészkedett.

Az európai barnamedvét nemzetközi egyezmények is védik, kilövésére csak akkor van lehetőség, ha emberre támad. Természetvédelmi értéke 250 000 forint.Azon településeken, ahol a medve felbukkanhat, a Salgótarjáni Járási Hivatal figyelmeztető táblák kihelyezésével, illetve a lakosság figyelmének felhívásával próbálja elejét venni az esetleges veszélyes helyzetek kialakulásának

Szólj hozzá!
Címkék: hír medve Karancs

A bejegyzés trackback címe:

https://vosatka.blog.hu/api/trackback/id/tr986885271

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása