Van, aki 35 fokban, nyáron nem szeret túrázni, én mindig téli túrákon, bazmegolások közepette fogadom meg, hogy télen soha többet. Aztán persze szerencsére mindig megszegem a fogadalmat. Nem nagy dolgok miatt utálok télen túrázni, hanem apró bosszúságok miatt. Hogy kurva sok göncöt kell magamra venni, nem csak egy szál pólót, mint nyáron. (És a végén így is az egész rámizzad és fázom :D ) Hogy folyton bepárásodik a szemüvegem, ráadásul olyankor, amikor például megáradt jeges patakon kell átkelni. Meg hogy a hóban olyan hülyén lehet csak menni, hogy egy idő után úgy érzem, hogy sehonnan nem jutok sehová. Ettől függetlenül persze a téli túrázásnak rengeteg szépsége van, pont emiatt indulok útnak ilyenkor is mindig a fogadalmam ellenére.

A legutóbbi túrám viszont nem túl jól indult. Hétköznap mentem, amikor amúgy nem szoktam, de most a két ünnep között így volt a legalkalmasabb. Az első sokk akkor ért, amikor kiderült, hogy a 16:40-es buszt kilőtték és helyette már csak 15:30-kor, vagy 17:40-kor megy busz Királyrétről Kismarosra. Hétköznap még ennél is hülyébb a helyzet, mert csak 15:30-kor és 18:40-kor megy. Ilyentájt, december végén 16:20 körül sötétedik, tehát nekem a 16:40-es lett volna a legjobb, mászkálhattam volna egy csomót, a 18:40-es az meg már túl késői, akkor már vaksötét van és kurva hideg, úgyhogy keserű szájízzel, de beletörődtem, hogy az idétlenül korai, kocaturistákra szabott 15:30-as időpontra vissza kell érnem, így ebből nemhogy nagy, de még kis túra sem lesz. Reggel ért a másik sokk, ugyanis reggel jutott eszembe, hogy lehet, hogy a reggeli csatlakozások is mások, mint hétvégén. Gyorsan megnéztem az online Volán menetrendet és kiderült, hogy valóban, a 8-as vonathoz nincs buszcsatlakozás Királyrétre. Ami van, az csak Szokolyáig megy. Lataglózva ültem a gép előtt, ugyanis annyira beleéltem már magam, hogy Királyrétnél leszállok, felmegyek a Foltán-kereszthez, aztán átmegyek a Hinta-réthez. Így viszont az egésznek lőttek, mert vagy a Börzsöny más részére kell mennem, vagy Szokolyától (vagy Diósjenőtől/Nógrádtól) kell felgyalogolnom, ami fölösleges időveszteség. (Diósjenőig ráadásul drágább is a jegy.) Túl sokáig nem tudtam rágódni, mert indulnom kellett, végül úgy döntöttem, hogy Szokolyáig megyek vonattal, onnan átmegyek Királyrétre, aztán onnan felmegyek, ameddig tudok.

Nem látszik annyira a fotón, de ez egy megáradt, és befagyott patak:

A vonaton egyébként sok turista volt, mindenki igyekezett kihasználni a két ünnep közötti szabadságot és a télies jó időt. A Bizmuton beszédbe elegyedtem egy helyi arccal, 60 körüli úr volt. Mondta, hogy Nógrádon lakik, erre mondtam neki, hogy az egy szép falu. Erre ő: "Nekem szép, mert én ott születtem!" Ezen jót nevetett, mert az embernek a saját szülőfaluja a legszebb.

Szokolyán végre leszálltam, szeretek bizmutozni, de most már nagyon mehetnékem volt, több hónapja nem voltam túrázni! A Piroson indultam el Királyrét felé, nem tudom, mi ennek a völgynek és pataknak a neve, az én térképem nem ír semmit. Talán a Les-völgy felső szakasza ez? A táj eszméletlenül szép volt, a patakok rendesen befagyva, és a hó is rendesen megmaradt. Sokszor elmondták már, hogy az idei év eszméletlenül csapadékos volt és a föld telítődött vízzel. Na, ez most itt látszott nagyon jól. Ez a patak, ami máskor nyáron egy alig folydogáló kis ér, most néhol teljesen beterítette, ágakra szakadva a völgyet, és jól be is fagyott, csak a patak közepén volt vékonyabb a jég. A patak viszont folyton keresztezte az ösvényt, úgyhogy a legjobb átkelőhely megtalálása jó sok időt elvett. Ráadásul ebben a völgyben az olvadt víz lefagyott és arra esett rá az utolsó hó, szóval a hó alatt sokszor jég volt, zakóztam is jónéhányat!

A jég vastagnak tűnik, de néhol elvékonyodik, a víz meg ki tudja, milyen mély:

Nem nagyon járt előttem senki:

Ilyen helyeken kellett átkelni a patakon:

A nyári szélviharok ebben a völgyben is komoly károkat okoztak:

Végre közeledik Camelot, akarom mondani Királyrét. Az ott a Várhegy:

Végül megérkeztem Királyrétre, és mivel a Les-völgyben már láttam, hogy a hó alatt jég van, ezért nem mertem lemenni a Várhegy meredek oldalában a Piroson, hanem elidnultam a Tornyos fogadó (vagy mi) fölötti szekérúton. Ez is durva volt. Az egész út végig tiszta jég volt, egyetlen biztos pontja nem volt, lehetett látni, ahogy ömlött lefelé itt korábban a víz, és az egész jéggé változott. Közben eszembe is jutott, hogy máskor is jártam már ezzel az úttal így, hogy teljesen jégpályává vált az egész. Óvatosan leevickéltem, végre kiértem a Szén-patak-völgyi aszfaltútra és nekivágtam végre annak a túrának, amit eredetileg terveztem.

A Szén-patak is komolyan nézett ki. Az ott mind jég, ha nem látszana:

Az út kihalt volt, az idő csodálatos és hideg, szóval eszméletlenül élveztem ezt a részt.

Az elágazásnál lefordultam Saji-kút felé, lőttem pár fotót, nekivágtam a Kéken a Saji-kút bércének, de aztán hosszas vacillálás után meggondoltam magam és visszamentem a Spartacus ház felé vezető szerpentin útra, úgy döntöttem, ezen megyek föl, ameddig az időm engedi. Nem is bántam meg, hogy ezt az utat választottam, mert itt nagyobb távlatok, jobb kilátás nyílott, mint a Kékről. A Hárs-bérc alatti részig jutottam el kábé, aztán vissza kellett fordulnom, hogy elérjem a buszt. Nem volt ez nagy túra, hülyén alakult, inkább egy kis sétának nevezném, de baromira jól esett. (A kütyüm szerint azért a 18 km megvolt.)

Sajikút télen:

Szentgyörgyi télen:

Szállás-bérc ködben:

Egyenesen a Hárs-bérc felé:

A Hárs-bérc kilógott a ködből:

Völgyből fölszálló ködpamacsok:

Kötelező jégcsapos kép:

Ahogy jöttem lefelé a Hárs-patak fölötti hosszú, egyenes szakaszon, három túrasízőt láttam, éppen felszereltek. Már fáradt voltam, nem is néztem mennyi idősek lehetnek, megszokásból köszöntem nekik, hogy "Sziasztok!" Visszaköszöntek, hogy "Jó napot kívánok!", ahogy jobban megnézem őket, látom, hogy az egyik fickó nagyon ismerős, aztán rájöttem, hogy Jeszenszky Géza, volt külügyminiszter az! Már két napja ezen röhögök. Egész nap nem találkoztam egyetlen teremtett lélekkel sem, csak a túra végén, egy kihalt úton egy külügyminiszterrel :) És neki is sziasztok-kal sikerült köszönnöm :D 

Jeszenszky Géza amúgy a Nagy-Hideg-hegy nagy szerelmese, de inkább sízőként, mint túrázóként. A turistaház falán látható is az egyik fotón.

Itt olvasható Jeszenszkytől egy jó kis cikk.

A sztorizós része nagyon jó a cikknek, de azt hajmeresztő ötletnek tartom, hogy a Magas-taxig kétsávosra bővítsék az autóutat!! Fölösleges lenne dózerolgatni a Börzsönyben, mert a Nagy-Hideg-hegyből soha nem lesz Ausztria, és soha nem lesz annyi havas nap hazánkban, hogy ilyen dolgokba érdemes legyen befektetni. A Börzsöny egy kis gyöngyszem, és inkább a természeti értékei miatt, mint a sízési lehetőségek miatt, úgyhogy ne bántsuk már többet, nem kell még több terhelés. Amúgy a túrasízés egy baromi jó dolog lenne, ahhoz még a Börzsönyben is van elég hó, de ehhez meg nem kell kétsávos autóút...

A túra során amúgy két tapasztalatot is szereztem. Az egyik, hogy szegény, kiszolgált bőr kamásnimat le fogom cserélni modernre, mert ez a bőr relatíve nehéz a lábnak a mély hóban. Amikor megvettem, úgy gondoltam, hogy ez az oldszkúl, steampunkos szerelés pont jó nekem, és meg is győztem magam, hogy jobb is, mint a nejlon. De mostmár beláttam, hogy nem egészen. (Sárban viszont szerintem jobb, mint a nejlon.) Másrészt rájöttem, hogy minusz 10 fokban is simán lehet dehidratálódni, nem csak nyári kánikulában. Mivel rohadtul kihűlt a vizem, ezért keveset ittam végig, mire hazaértem, olyan szomjas voltam, hogy utána két napig csak ittam. Úgyhogy be fogom burkolni a pillepalackomat valami hőszigetelővel, és langyos vizet fogok vinni télen (akármilyen hülyén is hangzik).