Ez a túra július közepén volt, kéthetes csúszással írom meg, de ez nem is rossz idő ahhoz képest, hogy egy hónapot is szoktam csúszni időnként. Az időjárást tulajdonképpen jól kifogtam. Strandolóknak keményen keresztbe tett az a bizonyos szombati vörös jelzés, meg a 100 km-es szél, plusz a hőmérsékletesés, a túrázóknak tulajdonképpen jól jött. Ennek ellenére tök üres volt az erdő, ami persze nem baj, de fura, ahhoz képest, hogy kifejezetten túraidő volt. A lényeg, hogy ez a front, meg vihar szombaton jött be, a szombat az durva volt, de vasárnap már kellemes időre váltott, a hőmérséklet 30 alatt maradt, csak délutánra közelítette meg a 27 fokot, de az már nem volt veszélyes. Délelőtt viszont kifejezetten hűvös volt, a szél erősen fújt, de szerencsére ez sem volt életveszélyes (egyébként az erős vihar bükkösben nem egy életbiztosítás, mert a magas fákat gyér gyökérzet köti a viszonylag vékony erdei termőtalajhoz, szóval könnyen kidőlnek, és dominószerűen döntik ki magukkal társaikat, láttunk már ugye ilyet a Börzsönyben nem egyszer).

Saji-kút július közepén:

Szóval vasárnap nem volt kánikula, az erdő tök üres, én meg nekivágtam a szokásos útnak a Foltán-kereszt felé. A Saji-kút felől mentem föl, ahol természetesen a hagyományokhoz híven megálltam kajálni, inni, nézelődni, elég meditatív hely a csordogáló kis forrással. Aztán nekivágtam a kemény emelkedőnek, ami most sem lett könnyebb. Útközben találkoztam egy kis hülye süldőmalaccal, az ilyenek még nagyon óvatlanok, ez is a turistaút mellett hevert, és amikor észrevett, egy méltatlankodó röffentéssel szaladt odébb. De nem sokkal, az erdőben úgy kábé 30 méterre megállt, majd lassan sétált velem párhuzamosan. Próbáltam lefotózni, de nem sikerült, nem látszik belőle a fák miatt semmi.

A Foltán-keresztnél nagyon kemény időjárás volt, a szél eszméletlenül fújt, és kifejezetten hideg volt, 5 percnél tovább nem lehetett ott maradni, úgyhogy rövid pihenés után húztam tovább. A Három-hárs gerincén mentem föl az Árva-kúti-rétig, aztán a Piros X -en kimentem a Szabó-kövekhez, ahol szintén gyönyörködtem egy kicsit a látványban, meg a rohanó felhőkben. A Csóványosi kilátóban nem volt semmi, lehetett jól látni, hogy üres, nem is csoda ilyen szélben, lefújta volna a nézelődőket a toronyból.

A Három-hárs gerince felé:

A Szabó-kövektől a Hangyás-bérc felé vettem az irányt, ami azt jelenti, hogy a Kékről lefordultam jobbra a Piros Háromszögre (illetve most mintha új jelzés lenne, ami nem emlékszem, hogy milyen. Mindenestre a régi térképem szerint még Piros háromszög. Kell venni majd egy újat). A Piros Háromszögön viszont nem mentem végig, hanem gyorsan letértem az Oltár-kő felé vezető nem túl látogatott ösvényre. Ez a rész egyébként a Börzsöny egyik legrejtelmesebb helye. Az első szakaszon a sziklákkal telehányt hegyoldal, aztán a félhomályos, hűvös, meredek völgy sajátos mikroklímája megadja az alaphangulatot, másrészt maga az Oltár-kő olyan hely, ahova nem csodálnám, ha tényleg szertartásokat végezni jártak ki a pogányok, vagy a kelták. Innen hamar kiér az ember a Kék Háromszögre, ami levezet az Oltár-patak völgyébe. Egyszer jöttem ezen az ösvényen fölfelé is, és eszméletlenül kemény emelkedő, még lefelé is fárasztó, ugyanis nagyon meredek, és ahhoz képest azért hosszú is. Aztán lassan leértem az Oltár-patakhoz.

Oltár-kő:

És egy érdekes, kupola (vagy bunker, kinek mi) alakú szikla az Oltárkő közelében: 

Az Oltár-patak völgye szerintem az egyik legszebb, és szerencsére viszonylag eldugott része a Börzsönynek. A völgyfő a csodálatos sziklaalakzatok miatt emlékezetes, kicsivel lejjebb a Bene-kút környékét pedig a vörös színű sziklák miatt bírom. Ezen a szakaszon ugyanis a patak amolyan sziklaágyon fut, nem a szokásos kövecses mederben, és ez a sziklaágy vöröses színű. Nem tudom, mitől, alga, vagy ez a kő színe? A szerencsétlen Bene-kút továbbra is leromlott állapotban volt. Víz van benne, és a foglalat is tök jó állapotban van, csak épp a meder nincs tisztítva, így beáll a víz, nem igazán érdemes inni belőle. A Bene-kúttól már igazán nincs messze a Kék+ és a Kék Háromszög elágazása, amely szintén kedves hely, két patak folyik itt össze, érdemes egy kicsit üldögélni itt.

A Bene-kút:

És a vörös színű sziklák:

Én a Kék + -en folytattam tovább utamat, méghozzá a Nagy-Hideg-hegy irányába. Ez egy viszonylag kemény, és nem is rövid emelkedő, főleg már túra vége felé kissé fáradtabban nehéz volt legyűrni, de azért nem volt vészes. Szép völgy ez is, viszont láttam itt egy foglalt forrást. Régi foglalásúnak tűnt, mágsem említi soha sehol semelyik túrakalauz, és sem az új, sem a régi térképeken nincs jelölve. Különös. Egyébként olyan állapotban volt, mint a Bene-kút, a foglalás teljesen korrekt, víz is van benne, csak éppen a meder nincs kitisztítva, így a víz nem tisztul rendesen, nem iható.

Ez az:

Fölérve a Rakodó elágazásához, rövid tanakodás után a Piros X-et választottam és nekiindultam Magas-tax felé. Magas-taxnál csöndes volt minden, sehol gyerekek, meg kalandparki nyüzsgés, mit mondjak, ennek örültem, szeretem, ha nyugalom van az erdőben. Aztán Magas-taxtól a Piroson, a Taxi-nyiladékon Királyrét felé vettem az irányt, a Magas-tax utáni szakaszon málnáztam egy jót az útmenti bokrokról. A Piroson egyébként egész sok turista jött velem szemben fölfelé. Királyréthez közel, az Erdészház környékén vicces dolog történt: láttam egy kisrókát, ezzel viszont szerencsém volt, nem úgy, mint a vaddisznóval, ezt le tudtam kapni.

És egy vicces kép a Szabó-kövek környékéről. nem tudom, hogy a francba lehet elhagyni egy fél cipőt, ez nem olyan, mint a télen elhagyott fél kesztyűk. Én arra tippelek, hogy esetleg az előző hónapoki nagy viharok valamelyikében szaladhattak valakik a Csóványosról lefelé és a nagy futásban leeshetett a lábáról, de inkább továbbfutott, nem állt le keresgélni.