Múltkor nézegettem a kéktúrás fórumokat, és az egyiken olyan hozzászólást olvastam, amire egyből felfigyeltem. Márianosztrán van egy Hangulat nevű kocsma, étterem, kisvendéglő, ahol baromi olcsón lehet enni pörköltet, babgulyást. Mivel imádjuk az ilyen helyeket felfedezni, ezért gyorsan terveztünk egy túrát Márianosztrára, megszakítva a Kéktúrás szériát. Ez utólag nézve egy kicsit hülyeség volt, inkább a kéket kellett volna forszírozni, kicsit elszámoltam magam, ez van, na. Kismarosról mentünk a busszal Kóspallagra, egyébként érdekes, hogy ezen a buszon mennyivel kevesebben utaznak, mint a királyrétin, pedig Kóspallag és környéke sem rossz túrahely. Első utunk kötelező jelleggel a Börzsöny szíve kocsmába vezetett, ahol még mindig 140 egy pohár sör. Egyébként túrázás előtt alkoholizálni tulajdonképpen baromi nagy hülyeség, 10 emberből kilencnek rontja a teljesítményét, sokkal szarabb úgy gyalogolni. De mivel keményebb emelkedők nem álltak előttünk, ezért most engedélyeztünk magunknak egy pohár sört.

Márianosztra messziről:

Aztán gyorsan továbbálltunk. A Piroson léptünk ki a faluból, Márianosztra felé. Mondjuk ez egy laza túra, de azért két kis 350-es hegyecskét le kellett küzdeni, de legalább jól kiszuszogtuk magunkat, meg úgy éreztük, megdolgoztunk a ránk váró pörköltért. Hamar elértük Márianosztrát, mert közel van Kóspallaghoz. Jól néz ki a falu képe háttérben a vulkánszerű Nagy-Gallával. Márianosztrán jobb lett volna egy kicsit jobban körbe nézni, de ekkor kezdett beborulni, azt hittük, jön az eső, úgyhogy inkább kihagytuk a falusétát. Egyébként az vicces, hogy erre a szombatra szélvihart, jegesesőt, meg zivatart mondott az időjárásjelentés, ehhez képest a nap nagy részében sütött a nap. Úgyhogy az időjárásjelentést erősen feltételesen kell kezelni mindig.

Egyből megtaláltuk a Hangulat kocsmát, ami annyiban étterem csak, hogy van egy külön szoba, ahol az ételeket szolgálják föl. Nem akarom fikázni a helyet, mert nem volt negatív élmény, de egy kicsit másra számítottunk. Egy vérbeli bablevescsárdának képzeltük el, ahol jó kis házias konyha van. De ehhez képest inkább egy jobbfajta menzakaját kaptunk. A pörkölt nem volt rossz, de nem sok fantázia volt benne, a főtt krumpli viszont nagyon finom friss volt, ez dícséretes. Az árak viszont nagyon mérsékeltek voltak. Összességében tehát azt tudom mondani, hogy ha valami miatt nagyon kajálni akarunk valamit, mert elfogyott a kajánk, vagy mittudmén, akkor megteszi ez a hely, de úgy egyébként csak a kaja miatt beülni ide, neadjisten csak emiatt elzarándokolni Márianosztrára, nem igazán érdemes.

Távolban a Nagy-Galla:

Fizettünk, aztán léptünk. A következő útszakasz ígérkezett a legizgalmasabbnak, ugyanis nem jelzett turistaúton haladtunk tovább, hanem mindenféle szekérutakon, meg mezőkön. Na jó, az első négy-öt kilómétert az országúton tettük meg, azon, amelyik Kóspallagra vinne vissza, ha nem térnénk le korábban. A Kis-Vadállóig mentünk, ami egy 248 szintmagasságú púp az út jobb oldalán, itt fölmentünk egy emelkedőre, és letértünk jobbra egy nagy mezőre. Megjegyzem, az országút alatt átfutó patakok iszonyatosan undorítóan tele vannak szemetelve.

Távolban egy birkanyáj, voltak idők, amikor minden harmadik legelőn legelészett egy nyáj:

Patak, teleszemetelve:

Szóval jobbra van egy nagy mező, ahol semmiféle jelzés nincs, viszont a völgy aljában van egy szekérút, ami a Szilfa-forráshoz vezet. Soha nem is vezetett erre turistaút, mégis, a forrás és környéke kiépített. Az 1930-as túrakalauzban külön ajánlanak egy túrát, amely errefelé visz, noha, ismétlem, jelzett turistaút nem volt erre. De úgy látszik, akkoriban nem csak a jelzett utakat ajánlották a túrakalauzokban.

Csurgópuszta házai messziről:

És a házak közelről:

Balra a völgy aljában láttunk két épületet, ez volt valamikor a Csurgópuszta. Az egyik épület nagyon romos volt, a másik messziről nem tűnt annak, de nem mentünk közelebb megnézni. Kábé ennek a résznek a neve a Kis-Csitár.

A szemben lévő domboldal a Nagy-Csitár, kedves kis túrahely, kirándulóhely lehetne ez a Zebegényben nyaralóknak. Egyébként meg régen nyilván legelő, kaszáló volt, de hol van már az:

Elértünk egy szilvafa-sort, azon túl egy újabb mező volt, azon túl pedig már látszottak a Szilfa-forrás körüli fák.

Szilvafa-sor:

Lementünk a völgybe, és elértük a forrást. Ennek a völgynek sincs különösebb neve, meg a forrásból eredő pataknak sem, úgyhogy nevezzük Szilfa-patak völgyének. A Szilfa-forrás nagy meglepetés volt. Igencsak kiépített, noha pusztuló forrást találtunk, pedig erre nem vezet túraút. Volt egy kis tetővel ellátott rész, ami alatt padok voltak, de az egész nagyobb volt és nyitottabb, mint egy sima esőbeálló. És az egész egy kis, romladozó kerítéssel volt körbekerítve, amelyen még egy roggyant kapu is volt. Szóval szép kis hely lehetett ez fénykorában. A forrást egy kútkáva vette körül, amiben poshadt, benőtt víz volt. Sajna egy újabb emléke a pusztuló túrakultúrának Magyarországon.

Egy kicsit megpihentünk, hiszen a hely erre lett kitalálva valamikor. Ha kicsit több víz lenne a forrásban, akkor remek szallonasütő partikat lehetne itt rendezni. habár így sem vészes, hiszen lejjebb a patakban már elég víz van ahhoz, hogy el lehessen oltani a tüzet.

A forrástól már a patak melletti szekérúton mentünk tovább, egyébként nagyon kellemes környék ez, tavaszi kirándulásokhoz kiváló, ráadásul nincs messze sem Zebegény, sem Nagymaros, sem Kóspallag, ahonnan már csak egy köpés Királyrét. Tehát a patak mellett, az úton haladtunk, az egyik bokorra valami vadnak, talán szarvasnak a csontja volt feltűzve, szóval azért járnak erre emberek, gondolom, vadászok is. Eddig ilyen ligetes részen haladtunk, de nemsokára beértünk az erdőbe, itt kanyarodik rá az út, és a mellettünk futó patak is a Malom-patak völgyére. Ahogy közeledtünk a Malom-patak völgyéhez, két kellemetlen meglepetés is ért minket. Az első, hogy az erdő egy része az út mellett, körül volt kerítve. De csak akkor vettük észre, hogy ez igazi, áramos villanypásztor, amikor kiszúrtuk az egyik fán a napelemes áramfejlesztőt, vagy mit. Hát ez elég durva, hogy elkerítenek árammal területeket, és egy rohadt táblát nem tudnak kirakni, hogy vigyázat áram. Beszarok. Ezzel az erővel medvecsapdákat is rakosgathatnék az ösvény mellé, aztán aki belesétál, az magára vessen, miért volt rossz időben a rossz helyen.

A másik durvaság meg az volt, hogy ahogy elértük a Malom-patak völgyét, valahonnan bömbölő zene jött. Aztán láttuk is a házat, ahol valaki így bulizott. Ennél nagyobb patkányságot még életemben nem láttam, azért egy lángszórós kezelés és elbeszélgetés kijárt volna a háznak, meg a gazdájának. Az van ugyanis, hogy a Malom-patak völgyének Törökmezőhöz közel eső szakaszán van egy pár erdei hétvégi ház. De ez azért mégsem egy kimondott üdülőövezet, főleg az erdő az úr. No, és ennek a fosfejnek pont itt van hétvégi háza, és iszonyatos hangerővel bömböltette a zenét. Nem, nem arról van szó, hogy az erdőben a csend miatt minden hangosabbnak tűnik, nem, ez tényleg nagyszínpadi hangerővel bömbölt. Ekkora patkányok laknak ilyen szép helyeken.

Itt lakik a seggfej, aki ismeri, az nyomja fejbe:

Aztán eltávolodtunk az ordító zenétől, és lassan tényleg élvezni tudtuk a Malom-völgy szépségét, amely különösen a tavaszi évszakokban szép, amikor nyílnak a Tavaszi héricsek is.

Ez pont nem Tavaszi hérics:

Ilyen öreg fűzfa van egypár a Malom-völgyben:

A patakban sok víz volt, ez örvendetes, talán ez az év jobb lesz, mint az előző volt.

Tipikus tájkép a Malom-völgyből:

Aztán beértünk Zebegénybe, ahol még szerencsére nyitva volt a réteses, úgyhogy fel is tankoltunk mindenféle rétesből, majd bevettük magunkat a Mókus sörözőbe, ahonnan elő se jöttünk a vonat indulásáig.

Egy szép ház Zebegényben. Imádom, szeretem Zebegényt, nem akarok fikázni, de nem hiszem el, hogy itt is a legszebb ház mellé kellett odanyomni azt a villanygenyót:

Jó pont a Mókus sörözőnek, hogy a kocsmaközönségben keverednek a polgári és a paraszti elemek. Ez ad neki egy sajátos jelleget, mintha egyszerre lépnék be egy budai kávézóba és egy börzsönyi kocsmába. További jó pont, hogy van rendes, főzött, nem-kommersz pálinka és nem is túl drága. Egyszer még azt is megérjük, hogy jó borok is lesznek az ilyen helyeken. Még egy jó pont jár azért, hogy a kocsmáros nagyon jó fej, ráadásul fehér köpenyben van, ami a szememben a jófejség netovábbja. Rossz pont viszont, hogy a virsli viszonylag drága, de ehhez képest ezt a tipikus műanyagos-szójás virslit kaptuk, nem a roppanós-szaftosat. Szóval a virslire oda kéne figyelni, hamár árulunk. De a Mókus továbbra is jó kocsma a szemünkben. Máskor több rétest veszünk, azzal lakunk jól, és nem eszünk virslit, ennyi a tanulság.