Úgy döntöttünk, hogy ezúttal az elég fárasztó Kék Kockán indulunk el Királyrétről a Magas-Börzsöny felé. És tényleg fárasztó volt, folyamatos emelkedő több kilométeren keresztül, ezért cserébe viszont nem volt durván meredek rész. Döntse el mindenki, hogy melyik a jobb. A Kék Kockából egy idő után Kék Kör lesz, egyébként szép ez az út, érdemes erre jönni, akár felfelé, akár lefelé. Az Újpest-forráshoz természetesen beugrottunk, mert a vízünk fogytán volt, de ez a forrás már nem igazán használható vízivásra. Ezt egyébként jelölni kellene a térképen, vagy pedig helyreállítani a forrást, mert nagyon megtévesztő tud lenni, és aki volt már olyan helyzetben, hogy elfogyott a vize, az tudja, hogy mennyire idegesítő egy olyan forrásra számítani, és kitérőt tenni felé, ami már nem működik. A 99-es Turistaatlasz szerint a forrásból részben szökik a víz. Hát azóta eltelt tíz év, és elmondhatjuk, hogy teljesen szökik. Egyébként meg 69-ben építették társadalmi munkában, de erről egy külön posztban majd megemlékezünk.

Visszatértünk a Kék Körre és ezen az úton is folytattuk, a Páfrány úton. Láttunk is páfrányokat az út mellett. Innen már nem is volt messze a a Hideghegyi Rakodó, ahol mi a Kék + -en mentünk tovább, és beugrottunk Természetbarát-forráshoz, mert víz az kellett a nap további részére. De legnagyobb bosszúságunkra ez a forrás sem volt a legjobb állapotban. Tavasszal még lehetett inni belőle, de mostanra eléggé elszaporodtak benne a férgek, meg állatkák. Nem volt gusztusunk inni belőle. Viszont víz kellett, ezért úgy döntöttünk, hogy tovább haladunk azon az ösvényen, amely a forráshoz visz. A forrás után az ösvény már jelzetlen és nem is túlságosan kitaposott, de azért könnyen lehetett követni. Legalábbis egy ideig. A Hangyás-bérc tetején viszont eltűnt. De nem volt gond, lebotorkáltunk a lejtőn út nélkül is. Az volt a terv, hogy a Kék + -en megkeressük a Bene-kútat, és ott feltöltjük vízkészleteinket. Akkor kezdett gyanús lenni a dolog, amikor észrevettük, hogy a Hangyás-bércről nagyon sokat jöttünk lefelé, vagyis, ha vissza akarunk mászni a Csóványosra, akkor ugyanezt megint le kell küzdeni, de már hegynek föl. A Kék + -en le is kanyarodtunk az Oltár-patak völgyébe, illetve fel. Ez az egyik legszebb völgye a Börzsönynek. A patak vörös színű sziklamederben folyik, a mélyebb részeken meg is mosakodtunk, felfrissültünk. A Bene-kútat megtaláltuk, de megint durva meglepetésben volt részünk. A kút teljesen el volt tömve avarral, meg posvánnyal. Nagyon régen nem tisztították. Erre a kútra is ráférne egy alapos takarítás.

A Bene-kút egyébként rejtélyes, mert a 60-as évek térképein, utikalauzaiban nem említik egyáltalán. '83-ban már létezik, de hogy kik építették, és mikor, azt nem tudni. Mivel nem volt vizünk, de víz nélkül nem akartuk folytatni, ezért az Oltár-patakból töltöttünk vizet. A tapasztalatunk az, hogy a Magas-Börzsöny patakjaiból simán lehet inni. A hideg vízben nem szaporodnak annyira a mindenféle lények, és a forrás vízgyűjtő területén nincsenek lakott területek, vagy házak, turistaházak, amelyek szennyezhetnék a vizet. A helyzet egyelőre az, hogy most sem lett a patakvíztől semmi bajunk, pedig ittunk belőle nem keveset.

De innentől kezdett bedurvulni a helyzet. A völgyzárlathoz megérkezve szembesültünk azzal, hogy összes eddigi bűneinkért egyben kell vezekelnünk. Egy iszonyatos meredek emelkedő állt előttünk, kellően hosszú is volt. A Kőkorsóhoz érkeztünk meg, amely a térképen izgalmas sziklás résznek tűnik, a valóságban viszont egy kínzóeszköz. El is indultunk felfelé, azt örömmel láttuk, hogy a lefelé tartó turistáknak sem sokkal könnyebb a helyzete. Az Kőkorsó maga egyébként csodás hely. Kilátással a Csóványosra, a kilátóra.

De az emelkedő folytatódott. Szerencsére elérkeztünk a Piros Háromszöghöz, amely az Oltár kőhöz visz. Hát ez egy nagyon vadregényes szakasz. Egy zárt, félhomályos völgy, zöld, buja aljnövényzettel, az ösvény végén a két sziklával. Gondolom, az ősemberek ide jártak egymást feláldozni. Ha valaki tud térképet olvasni, akkor láthatja, hogy az Oltár kő ösvényéről kis gyaloglással a Szabó kövek alá érkezünk meg, és szintben nem akkora a különbség, hogy az ösvényről ne lehessen felmászni a Szabó kövek mellett vezető Kék-Pirosra. Föl is másztunk és pont oda lukadtunk ki, ahol a Piros X leágazik a Piros-Kékről. Mi a Piros X-en indultunk el, ugyanis Diósjenőt vettük célba.

Ez is egy érdekes szakasz, a Három-hárs gerincéhez vezet, majd a Foltán-kereszthez. A Foltán-kereszttől a Piros X-en indultunk tovább Diósjenőre. Már unom ismételgetni magam, de ez is egy remek út. Egyébként nem árt ezt elmondani, mert azért a Börzsönyben is vannak unalmas szakaszok, amit az ember inkább kihagyna. No, de ez az út nem olyan volt. Hamar megérkeztünk a Verebes kaszálóhoz, ami egy csodaszép, nagy rét, ahol padok is ki vannak helyezve a turistáknak. Maga a Px egyébként változatos Diósjenőig. Fenyveseken visz keresztül, meg dzsungelos részeken is, aztán váratlanul belefut a Zöldbe, és innentől már egy köpésnyire van Diósjenő. Pont a vonat indulására megérkeztünk.

A vonatról leszálltunk Magyarkúton, mert be kellett ugrani még egy sörre. Majd innen gyalog indultunk Verőcére, a vonatállomásra. Útközben vicces kalandban volt részünk. Az egyik elgazosodott telekről egy fiatal vadmalac szaladt ki. Megtorpantunk, és füleltünk, mert még mocorgást hallottunk a telekről. Jól hallottuk, mert egy csomó malac szaladt ki onnan, szépen sorban, legalább 10-en, 15-en voltak. Teljesen fiatal, tapasztalatlan, óvatlan malacok voltak, mert egy másik telekre szaladtak csak át és ott meg is álltak, nem menekültek tovább. Ezt mi észre is vettük, becserkésztük őket. A másik elgazosodott telken álltak és figyeltek, mi meg a telek kapuján keresztül néztük őket pár másodpercig. de a szél felőlünk fújt, és abban a pillanatban, hogy a főmalac szagot kapott, röffentett egyet, ezzel kiadta a jelt a többieknek, és elszaladtak, de nem úgy tűnt, hogy nagyon messzire. Teljesen idióta malacok voltak. Egy emberlakta területen randalíroztak és el se nagyon szaladtak, amikor gáz volt, aztán meg észre se vették, hogy becserkésztük őket. Ha vadászok lettünk volna, akkor az egész kondát leszedhettük volna, jó kis vadmalac-kolbász lett volna belőlük.