Amikor az ember alapból olyan alkat, hogy kritikusan nézi a dolgokat, ráadásul még blogot is ír, amiben a füstölgéseit időről időre közzé teszi, akkor az olvasóban simán fölmerülhet, hogy nem sok ez egy kicsit, nem sok a szőrszálhasogatásból? (Nem mintha olyan hú, de sokan olvasnák a blogomat, de ez most mindegy.) És ez a kétely bennem is gyakran fölmerül egyébként, szoktam gondolkodni azon, hogy jogosan fikázok-e különböző jelenségeket. Jó példa, amit külön bejegyzésben is meg akartam írni, a Földgömb magazin Kéktúra-sorozatában a múltkori Mátra rész. A szerző annyi negatívumot sorolt föl a hegységgel kapcsolatban, hogy túl sötétre sikeredett a kép, pedig a hegységnek sok szépsége is van, amik valahogy háttérbe szorultak a cikkben. Csakhogy aki szokott járni a Mátrában, az tényleg tudja, hogy a fölemlegetett negatívumok ott helyben mennyire baromira bosszantóak, hogy mennyire másképp képzelne el az ember egy ilyen frekventált pihenőövezetet, mint a Mátra. Szóval a kritikáknak volt alapja, bármennyire is fárasztó, ha az olvasóra rázúdul a sok fikázás.
De térjünk át a blogomra. Évekig irogattam például arról, hogy mennyire siralmas állapotban vannak a börzsönyi források, és számomra nagyon jó pozitív visszacsatolást jelentett, hogy az Ipoly Erdő elkezdte felújítani őket. Ráadásul EU-s pénzekből!! Ezzel azt szeretném mondani, hogy a hőzöngés meg a kritizálás mögött gyakran olyan értékeknek a féltése van, amely értékek mások számára is fontosak, egy tágabb közösség számára is, olyannyira, hogy még EU-s pénzeket is lehet erre fordítani. A forrásokat ugyanis nem elsősorban a turisták miatt újítják föl, hanem azért, mert egy Nemzeti Park komplex ökoszisztémájában ezek is egyfajta élőhelyek, amiket óvni, ápolni kell. Tehát több szempontból is érték, nem csak turistatörténeti, tájtörténeti szempontból, ergo a füstölgéseimnek volt létjogosultságuk.
És ezután a hosszas bevezető után rákanyarodok végre a lényegre, ugyanis ez a bejegyzés valójában egy linkajánló, de cselesen saját korábbi állításaimat szeretném megtámogatni vele.
Amikor kiderült, hogy az Eger-Putnok vasútvonal az Eger-Putnok vasútvonal Szilvásvárad-Putnok szakasza is halállistára került, akkor egyszerre szorult el a torkom, és szorult ökölbe a kezem. Mi a tökömért kell minden értékes dolgot leépíteni és veszni hagyni ál-racionális "technokrata" kamudumákra hivatkozva? Az Eger-Putnok vonalon többször utaztam, sok-sok szép élményem fűződik hozzá, tényleg az egyik legszebb vasútvonal az országban, erről még az Indóházban is írtak anno, és külön honlapja is van fotókkal. Pár évvel ezelőtti bejegyzésemben amiatt dühöngtem, hogy egy normál országban egy ilyen turisztikai lehetőséget, ráadásul a Bükk lábánál, ráadásul Egerben, ráadásul Szilvásváradon, egy leszakadt, de nagyon kedves régióban magától értetődően kihasználnának. Ezt diktálná a józan ész.
És íme a jó példa. A Kötött pálya bejegyzésben pont arról olvashatunk, hogy Csehországban olyan vasútvonalakat is fenntartanak (tehát nem az van, hogy látszólag nem bontják le, de hagyják, hogy szétlopják a fémgyűjtők, hanem tényleg karbantartják), ahol már nincs igazi forgalom, csak évente pár turistavonat megy végig. És ott rendszeresen szerveznek turisztikai (nosztalgia)járatokat. Szintén a Kötött pályáról derül ki, hogy ott még mindig futnak Bzmotok, de ott tisztán és jó állapotban.
Ez az egész arra baromi jó példa, hogy érdemes nyitva tartani a szemünket és nem bevenni a maszlagot, Magyarországon ahhoz is gyártanának ideológiát az impotens és korrupt illetékesek, hogy miért kell bedózerolni a Nemzeti Múzeumot.
Egyébként szerencsére végül az Eger-Putnok vonalat nem zárják mégse be, de a nembezárásnál sokkal többet érdemelne.
