Életem egyik legszebb és leghangulatosabb túrája volt ez! Van abban valami varázslatos, ahogy az ember a saras, barnás-szürke városból, majd a deres, hófoltos hegylábtól elindul felfelé, és megérkezik a hóval borított, szikrázó, karácsonyi hangulatot árasztó birodalomba. Amikor visszaúton lefelé jöttem, és lassan magam mögött hagytam a hóval vastagon borított részeket és újra megérkeztem a plusz öt fokos melegbe, végig az járt az eszembe, hogy: Hóherceg Birodalma. Tényleg olyan, volt, mintha valami csodaországba mehettem volna be egy titkos úton.

A reggeli busz tömve volt, ami nem túl gyakori dolog vasárnap, meg is ilyedtem kicsit, hogy az erdőben is nagy tömeg lesz. De megint beigazolódott, hogy a Börzsöny nagy és eloszlik a tömeg, illetve nem csak eloszlik, de úgyis mindenki a slágerútvonalra megy. Tehát Királyrétnél elindultam az aszfaltúton a Szén-patak mellett föl a Börzsönybe. Ha hosszabb ideje nem túráztam és/vagy fáradt vagyok, akkor mindig szeretem ezt az utat választani, mert drasztikus emelkedő nélkül visz föl a hegységbe. A túra elején maximum hófoltokat láttam, nem igazán tudtam, mire számítsak odafönn. A NHH-i webkamerát megnéztem persze, de az kifújt hegyoldalat mutatot, kis hófoltokkal, úgyhogy azt hittem, a hó nem lesz nagyobb, mint lent.

Természetesen, ahogy kapaszkodtam fölfele, a hóréteg egyre összefüggőbb lett, de az igazi meglepetés akkor ért, amikor a Hárs-réttől elindultam a Foltán-kereszt irányába.

Itt már gyönyörű téli idő volt, és a hó nem csak összefüggő, de vastagabb is (5-10 cm-re tippelek, ami a magasabb részeken talán elérte a 15-20-at is). Itt hasított belém először, hogy baromi jó, hogy feljöttem kirándulni.

A Foltán-kereszt felé haladva egyre téliesebb lett a táj, vastagodott a hó. Kiértem a kereszt tisztására, itt két ember volt csak.

Most nem akartam itt megállni, úgyhogy továbbmentem a Nyír-rét irányába. Ez a rét kedvenc börzsönyi helyem, nyugalmával, tágasságával, régi tervem, hogy minden évszakban lefotózzam. Most nagyon örültem annak, hogy le tudom fényképezni hóval borítottan is.

A Kék Kockán haladtam tehát, és éreztem, ahogy egyre hűvösebb van. Ez persze amiatt is volt, mert a tavaly nyári vihar itt megbontotta az erdőt, így a szél is szabadabban mászkált. Szerencsére volt nálam plusz pulcsi, de ez is hozzájárult a varázsos élményhez, lent plusz öt fokos kánikula tombolt, itt meg valódi téli hideg, tényleg mintha egy másik világba csöppentem volna.

A Musli-forrásnál föltötöttem palackom, majd lassan kiértem a rétre, ami szokás szerint gyönyörű volt. Ettem is itt egy jót, hogy ezzel az ürüggyel is minél több időt tölthessek itt. 

A rétet elhagyva igazi karácsonyi, fenyőfás hangulatot találtam.

A téli tájban nem csak az a jó, hogy szép, hanem az is, hogy akár egy éjjellátó kamera, láthatóvá teszi az állatok életét. Végig az út mentén tele volt minden rókanyomokkal, és remekül lehetett látni a területmegjelelölő vizeletnyomokat is, amiket a buckákon, kiemelkedő tárgyakon (pl a az alábbi fatörzsön) hagynak.

Ez meg valami elveszetett kispárna (?) a Nyír-réten, amit a nyomokból láthatóan jól szétcsipkedtek a hollók is, de egy róka nyomai is láthatók körülötte, aki biztos útbaejtette és megszaglászta, hogy mi lehet ez.

A túra nem volt előre eltervezve, mindig csak pár kilométerre előre terveztem. A Nyír-rétről nem volt kedvem visszafordulni a Foltánhoz, így továbbmentem a Zöld felé, habár eredetileg a Csóványosra nem akartam felmászni, de nem maradt más választás. Úgyhogy a Zöldön nekivágtam a Csóványosnak, és itt kezdtem el érezni ezen a huzamos emelkedőn először, ahogy a hóban felfelé gyaloglás szedi ki az erőmet.

De szerencsére egész gyorsan felértem a Csóványosra, ahol legnagyobb meglepetésemre senki nem volt, pedig nem volt még késő, talán 15 óra fele járt.

A csúcsládikában megtaláltam a Börzsöny újságot, ezt beraktam a hátizsákomba, majd elindultam a Kéken lefelé a Hárs-bérc érintésével a Foltán-kereszthez. 

A Foltán-kereszttől szintén a Kéken a Saji-kút irányába. Itt már viszont nagyon kellett vigyázni. A gyalogút közepe jegesre volt koptatva, balesetveszélyes volt, főleg fáradtan. Csak az ösvény szélén, a kevésbé kitaposott hóban volt biztonságos, és ahogy elnéztem erre már más előttem járók is rájöttek.

Végül leértem Hóherceg Birodalmából, a sáros, olvadt, meleg lenti világba, ahol senki sem tudja, hogy milyen szépségek rejlenek fönt.

Ahogy haladtam Királyrét felé, fura hangokra lettem figyelmes. Először bosszankodva arra gondoltam, hogy gyerekek ricsajoznak Királyrétnél. De aztán közeledett a hang és egyszerre észrevettem, hogy vadlibák vonulnak a fejem fölött észak felé egész alacsonyan. Az ő gágogásuk hallatszott. Sajnos lefotózni nem tudtam őket, mert pont ekkorra merült le az elem a gépemben.

Melegítettem egy konzervet spirituszfőzőmmel, ami nagyon jól esett túra után, viszont az orrom előtt ment el a busz, az indulási idő előtt 2 perccel, úgyhogy meg kellett várnom a 18:40-est.