mirko vosátka

Elveszett világok

2010. január 02. 19:48 - mirko vosátka

Múltkor vetítette valamelyik csatorna Az elveszett világot, erről jutott eszembe, hogy én ezt a könyvet mennyire szerettem gyerekkoromban. Az elveszett világot ugye Sir Arthur Conan Doyle írta, az ő regénye alapján készült a film, és a regény annak idején két részben jelent meg a Roburban. Elővettem és most el is olvastam a regényt, elég szórakoztató volt, bár nyilván azt a hatást már nem tudta elérni, mint kiskoromban, amikor tényleg elhittem, hogy van egy ilyen fennsík, ősgyíkokkal. Egyébként ez a téma abszolút illik erre a blogra, hiszen kirándulásról, táborozásról, fehér foltok felfedezéséről van szó. Megjegyzem, a fennsík valóban létezik, ezt nem Conan Doyle találta ki, ő Fawcett ezredes útleírásából emelte ki ezt a számára izgalmas részletet az ezredes hozzájárulásával, ezt maga Fawcett mondja el könyvében. Egyébként hasonló fennsíkok több helyen léteznek Dél-Amerikában. Sőt, valószínűleg a szőrös majomemberek ötletét is Fawcettől vette, ugyanis ő ír több helyen egy ilyen indián legendáról.

Mikor elolvastam a könyvet, eszembe jutott, hogy volt egy Obrucsev-könyv is, az Utazás Plutóniába, annak is hasonló a témája, nosza, olvassuk vissza azt is. Az Obrucsev-könyv viszont felnőtt fejjel visszaolvasva döbbenetes csalódás. Kezdjük ott, hogy a csávó volt annyira hülye, hogy a nemtudomhanyadik kiadás elé írt egy olyan előszót, hogy kedves gyerekek, ezt az egészet nem kell komolyan venni, ez nem megtörtént eset, Plutónia nem létezik, az egészet csak azért találtam ki, hogy elmagyarázzam nektek az őslénytant. Hát elmész te a picsába! Milyen lenne már, ha Csukás István a Keménykalap és krumpliorr elejére odaírta volna, hogy ez az egész csak fikció, Bagaméri Elemér nem is létezik. Hogy lehet valaki olyan szinten hülye, hogy rögtön a regény elején agyonbassza az élvezetet azzal, hogy elmondja, hogy az egész csak kamu. Egyrészt felnőtten már tudjuk, hogy kamu, de hát azért mégiscsak amiatt a varázs miatt olvas az ember kalandregényt, hogy egy picit elhiggye, hogy ez így volt. Másrészt gyerekeknél ez ráadásul százszorosan így van, ők aztán tényleg belemerülnek a regény világába és elhiszik. Hát hogy lehet valaki ilyen köcsög, hogy az elején lehűti őket? Tetejébe azzal a szar dumával, hogy ő oktat. Merthogy azért írta ezt a bevezetőt - mondja ő - az ikszedik kiadáshoz, mert az első kiadásokat elhitték, és neki az oktatás volt a célja elsősorban. Atyaisten, ezt a hülyét! Persze az is lehet, hogy nem önszántából írta a bevezetőt, hiszen javában a Szovjetúnióban vagyunk, ki tudja, hogy az elvtársakat mennyire idegesítette, hogy itt valaki tudományos-fantasztikus fikciókat irogat. Hiszen minden idegesítette őket, és minden kulturális dologgal kapcsolatban volt egy idióta marxista-leninista tézis. Szóval lehet, hogy nem magától volt ilyen hülye Obrucsev.

Obrucsev elmondja azt is az előszóban, hogy olvasta mind Verne hasonló tárgyú regényét, mind pedig Az elveszett világot, ez utóbbit kétszer is, de nagyon nem tetszett neki, mert tudománytalan. Úgyhogy úgy döntött, ír ő egy jobbat. Hát ez nem igazán sikerült.

Egyébként Obrucsev bányamérnök volt, nem író, és ez látszik is a könyvön - regényt direkt nem mondok. Látszik, hogy nem író írta, az írói gondolkodásnak a legkisebb jele sem érhető tetten a művén. Szerkezet nulla, jellemábrázolás nulla, párbeszédek nulla. Mi akkor ez a könyv? Ez egy szimpla útleírás, annál is rosszabb, hiszen a szimpla útleírás a valóságot veszi alapul (többé kevésbé), a valóságos embereknek meg minimális jellemvonásai azért vannak, a valóságos emberek valóságos dialógusokat nyomnak, és a valóságos útleírásokban/vadásztörténetekben még egy szimpla elefántvadászat is veszélyesebb és izgalmasabb, mint Obrucsev teljesen invenciótlan leírásai.

Conan Doyle író volt, méghozzá népszerű író. Célja nem a tudományoskodás, abba szart magasról bele, hanem az olvasók megfogása. Az elveszett világ folytatásokban jelent meg, úgy kellett egy-egy fejezetet megírni, hogy az olvasók megvegyék a következő lapszámot is. És hát Conan Doyle miben volt nagyon jó? A feszültségteremtésben, ezt ismerjük a Sherlock Holmes-történetekből.

Persze attól, hogy Obrucsev nem ennyire populáris, és nem folytatásokban jelent meg, még lehetne jó is. A fickónak az a baja, hogy nem jó író, nem képes szerkezetben gondolkodni, csak valami lineáris, sovány, jellegtelen szarban, amit ő narrációnak gondol. Conan Doyle-nál megvannak a jó kis regényszerkezeti fogaskerekek, a múltbéli események mindig irányítják a cselekmény menetét, az ún. bonyodalmat. Malone azért keveredik ebbe a dologba, mert egy látszólag teljesen oda nem illő fejezetben a csaja kikosarazza. Két fejezettel később értjük csak meg, hogy mi volt a funkciója ennek a feleslegesnek tűnő fejezetnek. A hősök azért rekednek a fennsíkon, mert Roxton pár évvel ezelőtt magára haragította a meszticeket. Ezt is jó előre adagolja Doyle, aztán később áll csak össze a kép. Nem kell ezektől hanyat dobni magunkat, hogy hú mekkora zseni ez a Doyle, hogy előre gondolkodott két fejezettel. Nem, csak azon kell röhögni egy sort, hogy a szerencsétlen Obrucsevben mindez fel sem merült.

Persze egy kicsit más is a két sztori. Conan Doyle egy fennsíkot választott helyszínül, ami Plutóniához képest nagyon behatárolt tér, úgyhogy valamivel meg kell emelni a feszültséget, és valami cselekményt ki kell találni, hogy elfoglalják magukat a regényhősök. Ezért találta ki Doyle azt, hogy akkor ragadjanak fent a fennsíkon, és ha már fennragadtak, akkor támadják meg őket a majomemberek. Különben az egészből szimpla útleírás lett volna, mint Obrucsevnél, ezt meg Doyle nem akarta, hiszen ő író, mesélni, elbeszélni, regényt szőni szeret.

Obrucsev ezzel szemben egy tágasabb térbe helyezte a cselekményt, ami szinte végtelen. Oké, a végén eljutnak a kősivatagokig, és úgy látszik, hogy azontúl már nincs élet Plutóniában, de hát ez csak azért van, mert Obrucsev addigra már baromira unta saját regényét, és valahol határt kellett szabni a végtelen kirándulásnak. A lényeg az, hogy ebből kifolyólag Obrucsev azt hitte, hogy ennyi bőven elég regénynek, kiránduljanak a hősök végig Plutónián, és ezzel el van intézve a sztori, túl sok kacifánt nem kell. Az a baj, hogy még ezt is bénán oldotta meg. Az olyan kalandok, mint hogy a Brontosaurusok lefröcskölik a hősöket vízzel, meg a kardfogú tigris végighempereg a bagázson, és emiatt eltűnik Gromeko gyufája, hát szóval... Oké, van itt még a híres hangyatámadás, meg vulkánkitörés, de ezekben a sztorikban is olyan szinten hülyék a főhősök, és addigra már annyira röhejes az egész regény, hogy az ember még egy jót izgulni sem tud ezeken kalandokon. Arról nem is beszélve, hogy Obrucsev nagyjából 10 állatfajjal dolgozik a regényben, rohadt unalmas, van kábé négy faj a krétában, kábé négy faj a harmadkorban, és kettő a tundrán, aztán szevasz.

 

A dinoszauruszok földjén meg valahogy nemigen akadnak ragadozó dínók, úgyhogy hőseink szabadon mászkálnak, mint egy parkban, semmi nem támadja meg őket a röhejes hangyákon kívül, sem Tyrannosaurus, sem a sok más ragadozóból akármi. A vulkán is csak egyedül azért veszélyes, mert az idióta csapat ott táborozik az oldalában, és amikor már nagyon közel van a kitörés, akkor sem hajlandók lejönni. Hát így könnyű kalandokat eszkábálni egy regénybe, értelmi fogyatékos főhősöknek nem nehéz kalandokba keveredniük.

A dologban a legjobb, hogy Zórád Ernő készített a regényből képregényváltozatot, ami viszont sokkal izgalmasabb, mint az eredeti. Hát persze, hiszen bárkinek jobb dramaturgiai érzéke van szerencsétlen Obrucsevnél, úgyhogy jól összerántva, és kicsit átszerkesztve élvezhető kalandregény sül ki ebből. Obrucsev könyve rossz regény, rossz kalandregény, de elsőrendű alapanyag filmekhez, képregényekhez (ugyanis Sebők Imre is készítette ebből képregényt, nem csak Zórád).

8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://vosatka.blog.hu/api/trackback/id/tr971640055

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

attila1 (törölt) 2010.01.04. 21:39:07

te jó ég, valaki még emlékszik erre a könyvre rajtam kívül is? Annyira, hogy még ír is róla?
Mi lesz a következő? Az Indián halál Rónaszegitől?
Persze a maguk idejében nagyon jó könyvek voltak.

mirko vosátka · http://vosatka.blog.hu 2010.01.05. 00:43:07

@attila1: volt erről szó nem olyan régen a könyvesblogon is. mármint az obrucsevről. meg egy másik blog is írt róla, ő is frissen olvasta:

bajla.blogter.hu/289504/utazas_plutoniaba_-_olvasonaplo

szóval nincsenek ezek elfelejtve, az elveszett világból film és sorozat is készült.

amúgy meg leírtam, hogy kerültek a kezembe, nem egy bonyolult sztori.

petru 2010.01.14. 03:45:27

Az Elveszett vilag egy irto jo regeny, egyetlen filmvaltozat se merheto hozza szvsz. Orulok hogy ezt az irast elolvashattam, bar egy kicsit kevesebb obrucsev csak jobba tehette volna. Irjunk a jorol inkabb, bar lehet hogy bennem a hiba (l. Kibedy E.).

mirko vosátka · http://vosatka.blog.hu 2010.01.15. 00:25:28

@petru: igen, igazad van, többet kellett volna írnom az elveszett világokról, mert érdemes.

Aquarius 2010.01.24. 23:19:26

Én az Obrucsev könyvet nem olvastam, de a Zórád féle képregény az egyik kedvencem volt gyerekkoromban.

obolus 2010.02.19. 00:37:41

Az Utazás Plutóniába gyerekkorom nagy kedvence volt, rengetegszer elolvastam. Ne bántsd! :) Persze lehet felnőtt fejjel már csalódás lenne, de ez érdekel legkevésbé.

mirko vosátka · http://vosatka.blog.hu 2010.02.19. 13:17:10

@obolus: a gyerekkori emlékeket nem bántom! :)

mirko vosátka · http://vosatka.blog.hu 2010.02.19. 13:19:46

@mirko vosátka: illetve még annyi kiegészítés, hogy obrucsev maga mondja el az előszóban, hogy olvasta az elveszett világot, de úgy döntött, ír egy jobbat :D na, egy ilyen mondat után - gyerekkori emlékek ide vagy oda - már szigorúbban olvas az ember :)