mirko vosátka

Királyrét - Csóványos májusi túra

2009. június 02. 17:00 - mirko vosátka

Pár nappal voltunk Kaszás Tiborék után mi is a Börzsönyben, és mi is a Csóványoson. Persze nem oda akartunk menni, de hülyén alakultak a dolgok. Eredetileg az egyik cserháti kéktúra szakaszt akartuk lenyomni, de véletlenül a szundi üzemmód helyett kikapcsoltam a mobilomat reggeli ébresztőkor, úgyhogy tíz perc helyett egy órát aludtam vissza. Egyébként még így is majdnem odaértem a vonathoz, de aztán mégis lekéstem. Mivel a Nyugatiból mentünk volna, ezért úgy döntöttünk, hogy elmegyünk a Börzsönybe, a 8-as vonathoz úgyis van buszcsatlakozás, és felmászunk a Csóványosra.

Királyréten kajáltunk egy jót a túra előtt. Soha nem értettem azokat, akik egyből nekivágnak, kajálás nélkül, irigylem őket, hogy honnan szedik az energiát evés nélkül. Aztán elindultunk a szokásos úton a Saji-kút, majd a Foltán-kereszt felé.

A Szén-patakról csináltam egy szokásos fotót, hogy össze lehessen hasonlítani, mikor mennyi benne a víz.

Elértük a Saji-kutat is, ahol megtartottuk szokásos pihenőnket. Szeretek források mellett üldögélni. Hűvös is van, meg jó nézni, ahogy csordogál a víz. Persze erről is készítettem fotót, ugyanazért, mint a patakról, hogy dokumentálva legyen, minden időszakban.

Amikor nekivágtunk az innen induló emelkedőnek, akkor látszott igazán, hogy ijesztően száraz az erdő. No, azóta eltelt kábé egy hónap, és nem esett túl sok eső, habár az elmúlt héten mintha több esett volna, reméljük, javult a helyzet, mostanában nem jártam a Börzsönyben.

A Foltán-keresztnél megint ücsörögtünk egy picit, benyomtunk egy csokit, meg lefényképeztük azt a csodálatos szemétdombot, amit egyes "turisták" hagytak maguk után. Ez egyébként felháborító. Először: igaz, hogy a Foltán-keresztnél nincs túl sok szemetes, de ettől még lehet szépen fogni a kibaszott kólás-, meg sörösflakonokat és le lehet szépen vinni a hegyről szatyorban. Másodszor, a legnagyobb tahóság tűzrakóhelyet összeszemetelni, most ha valaki ezek után a vadbarmok után szeretne tüzet rakni, akkor ki kellene pucolniuk más helyett a tűzrakóhelyet. Komolyan megáll az esze az embernek ekkora bunkóság láttán. az ilyesmit nagyon szigorúan kellene büntetni, csak hát ebben az esetben tényleg igaz, hogy nem állíthatnak minden tűzrakóhely mellé egy természetvédelmi őrt.

A Foltán-kereszt alatt most vettem észre ezt a táblát:

Benéztünk a Krozslák-forráshoz is, ami viszont nem volt túl jó állapotban. A Nemzeti Park ugyan felújította nemrég, ezért hálásak is vagyunk, de a karbantartásra már nemigen jut energia, ezt valószínűleg társadalmi munkában kéne megoldani. A víz beállt, beposhadt, nem cserélődött, büdös is volt. Mi egy kicsit megpróbáltuk kitisztítani a medret, hogy jobban le tudjon folyni a víz, de nem sok sikerrel, ehhez ásó kellett volna, vagy kapa.

Aztán tovább baktattunk a Csóványos felé. Májusi kép a Három hárs-bércről:

 

Viszonylag sokan voltak a csúcson, de szerencsére föl tudtunk jutni a toronyba, aminek örültem, mert májusi képeket még nem készítettem a kilátóból. Íme néhány fotó:

A Zöldön mentünk vissza, méghozzá Diósjenőre, ezzel is tilktakoztunk a szar királyréti menetrend ellen. Nem vagyunk hajlandóak háromnegyed hétkor hazahúzni a kirándulásról, úgyhogy Diósjenőn felszálltunk a vonatra, Magyarkúton leszálltunk, és beültünk egy jó kis csárdába.

A Csóványos aljából visszanézve:

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://vosatka.blog.hu/api/trackback/id/tr641159469

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

skeramajom · http://skeramajom.blog.hu 2009.06.24. 22:58:05

Akik nem kajálnak túra előtt, azok megreggeliznek odaútban :)
(Legalábbis én így teszek, mert éhgyomorral nem tudok elindulni, de a társaságnak általában már mehetnéke van az út elején. Nomeg nekem is...)