mirko vosátka

A Bükkben is járt barnamedve

2009. május 05. 18:49 - mirko vosátka

Baszná meg az összes medve! Kábé ez a gondolat fogalmazódott meg bennem első pillanatban, amikor elolvastam a Blikk hírét. Aztán ahogy átgondoltam a dolgot, újból ez fogalmazódott meg bennem.

Na jó, nagy számban úgysem fognak medvék letelepedni a Bükkben, vagy az Aggteleki-karszton, legalábbis remélem. De mivel a medve alapjáraton emberkerülő ugyan, de amúgy elég kiszámíthatatlan és aggresszív jószág, ezért inkább ne települjön ide vissza, ha lehet kérni. Ráadásul tudjuk azt is, hogy Romániában, vagy a Tátrában kifejezetten el is pofátlanodnak néha. Mondjuk itt még nem tartunk, meg szerintem nem is fogunk.

Ja, és hogy mi a hír. Hát ugye volt most nyáron egy anyamedve a bocsával az Aggteleki-karszt területén. És pár nappal ezelőtt derült ki, hogy állítólag szintén most nyáron (mármint 2008 nyarán) a Bükkben is mászkált egy mackó. A Blikk honlapján ott a fotó is. Egyébként a Blikk az Észak-Magyarországtól vette át a sztorit, úgyhogy csak nem kamu.

"Az állat feltehetően Szlovákiából kóborolt át a nemzeti park területére, ahol azt kereste, hol telepedhetne le hosszú távon - írta a napilap. Egy kamera felvételt is készített az állatról, a fotót azonban csak most hozták nyilvánosságra, nehogy a turisták megrohamozzák a területet."

Igazából nappali túrázáskor úgy tudom, nem kell tartani a medvétől. De nem tudom, mi van viszont akkor, hogyha az ember estefelé mászkál olyan területen, ahol van medve is. Minket persze azért is izgat a dolog, mert előfordul néha, hogy kint éjszakázunk az erdőben, a Bükk erre kiváló hely, és semmi kedvem egy medvetámadáshoz.

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://vosatka.blog.hu/api/trackback/id/tr881104689

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kotick 2011.10.10. 16:46:20

Érdekes reakció egy természetkedvelőtől.

mirko vosátka · http://vosatka.blog.hu 2011.10.10. 21:48:32

@Kotick: inkább pont hogy természetes reakció egy olyan embertől, aki sokat tartózkodik a természetben, éjszaka is, háborítatlan területeken is.

Tunguska 2011.10.15. 19:14:19

Fel kell rá készülni, ennyi. Alapvetően egy riasztópisztoly elég egy tyrannosaurus ellen is, ha nincs súlyosbító körülmény (kicsinyek a közelben, sebesült állat stb). A tüzet amúgy is kerüli minden állat.