mirko vosátka

Nagymezőpuszta-Nógrádsipek - Kéktúra 06.1

2008. június 01. 14:05 - mirko vosátka

A múltkor a Bablevescsárdánál szakítottuk meg a cserháti szakaszt, úgyhogy most itt folytattuk. Felsőtoldig kemény betonon gyaloglás következett, a kéktúrás fórumokból, meg mindenhonnan kiderül, hogy ezt a szakaszt mindenki fölöslegesnek és kényelmetlennek tartja, mi se tudunk mást mondani: hülyeség itt vezetni az útvonalat, ha van alternatíva. Felsőtoldnál végre lefordulhattunk egy jó kis földútra Hollókő felé. '62-ben egyébként a kéktúra még teljesen kikerülte Hollókőt, Buják felé kanyarodott, nem ment föl Nógrádsipekre és Cserhátsurányba, sőt még a Szanda-várba se, úgy érkezett meg Becskére.

A Cserháttal kapcsolatos előfeltevéseink ezen a szakaszon jöttek be először. Még nincs is igazán nyár, még csak 25-27 fokok röpködnek, de máris olyan dögmeleg volt, hogy alaposan levett az ember energiájából. Ez két dolog miatt is van, egyrészt a Cserhát alacsony hegység a hazai magasabb hegységeinkhez képest. Másrészt a Cserhátban nagyon nagy százaléka visz a túrának nyílt területeken, termőföldek mellett, mezőkön, ligetes erdőkben. Harmadrészt az erdők is inkább akác- és tölgyerdők, amik nem olyan nagy tágas, árnyas, magas erdők, mint mondjuk egy bükkös. Szóval a Cserhátot semmiképpen ne időzítsük nyárra, kánikulára, tipikus késő-tavaszi, kora-nyári, kora-őszi túrahely ez.

A Hollókő előtti nagy mezőről visszatekintve dél felé:

 

Hollókő felé egyébként szép az útvonal, mezőkön, ligetes erdőkön visz keresztül, van, ahol erdőben is. A jelzések is jól követhetők, nem lehet eltévedni. Elhaladtunk egy romos gémeskút mellett, nem néztük meg közelebbről, és távolról láttunk egy kútszerű objektumot, ami talán a térképen jelzett Farkas-kút volt. Ezt se néztük meg közelebbről, mert közel volt már a falu és fűtött minket a kiváncsiság. A kéktúra útvonalát ügyesen elkanyarították úgy, hogy mielőtt az ember beérne Hollókőre, elé táruljon messziről a vár látványa.

Aztán elindultunk lefelé a faluba. A turistaút egy nagy parkolóhoz érkezik, ami tele volt turistabuszokkal, és itt egy kicsit meg is rettentünk: ez fog várni minket az ófaluban? Aztán megindultunk lefelé, az ófalu felé, a kisbolton túl találtunk egy kis parkocskát csappal, itt pihentünk egy kicsit, majd folytattuk a sétát az ófaluba, amitől már csak pár méterniyre voltunk. Hollókőn két helyen lehet pecsételni: a Szabó kocsmában és a Tourinform irodában. Mivel a Szabó kocsmáról sok rosszat olvastunk, és amúgy is tele volt turistákkal, ezért azt hanyagoltuk, egyből a Tourinform velé vettük az irányt. A Tourinform már az ófaluban van, ennek a résznek minden métere csodálatos. Hollókő valahol a skanzen és az élő falu között van, pont ez benne a különleges. Élő gazdálkodás már nem folyik, tehát skanzen, viszont laknak benne emberek, tehát mégse skanzen.

A Tourinformban adják a Kelemen Feri bácsi által faragott kéktúra pecsétet, úgyhogy itt rögtön meg is kérdeztük, merre találjuk az öreg fafaragót. 16 éves koromban láttam először a Másfélmillióban Kelemen Ferenc fafaragót, azóta tervezem, hogy meglátogatom és veszek is tőle valamit. Aztán a 2000-ben készült Szent István vándorlásból megtudtam, hogy közel húsz év után is ugyanúgy él és alkot. Sajnos 8 év telt el, míg valóban meglátogathattuk.

Feri bácsi 82 éves, még mindig farag, habár az egészsége már nem a régi, ezért nem tud már olyan nagy munkákba belefogni, mint egy széktámla, vagy akár egy csanak, egy kancsó, vagy nagyobb áttört kép. Kisebb faragásokat még mindig készít, vettünk is tőle, de érdemes megtekinteni a háza melletti erdészeti múzeumban a régebbi munkáit, ugyanis ott van kiállítva néhány. Az életmű apró töredéke látható csak a múzeumban, hiszen egész életében 5000 munka került ki a kezei közül, de persze ezek szerte vannak a világban.

Kicsit elkéstünk, az igazi, csodálatos Kelemen-féle faragványokat már csak kiállításon csodálhattuk meg, de azért jó volt beszélgetni az öreggel és jó volt emlékül vásárolni tőle kisebb faragványokat.

Hollókői domboldalak. Régen a legtöbb normális falu körül voltak szőlők, amelyből a helyiek bort csináltak, nem tablettás bort ittak. Néhány szőlő még Hollókő körül is maradt:

Nézelődtünk még a faluban, aztán elindultunk a vár felé. De mivel kétnapos cuccal voltunk, a vár meg tele volt kirándulócsoportokkal, ezért ezt most kihagytuk. Majd máskor. Két völgyön keltünk keresztül, igazi hullámvasút, aztán nekivágtunk a Gyertyánosnak. Csalóka a Cserhát, ezt nem lehet elégszer elmondani, a térképen 400-as, 500-as csúcsok, a valóságban ezekre kemény kaptatókon vezet föl az út. Ha fölértünk a Dobogó-tető nyergébe, akkor már nincs gond, onnantól jó kis gerinctúra visz egészen a Malom-völgyig, amelyen keresztül Nógrádsipekre ereszkedik le az út. A Malom-völgyből egyébként jelzett utat vezettek a Dobos-kútig, ami állítólag kedves kis hely, forrással, meg árnyas fákkal, de sajna most ezt is ki kellett hagynunk.

Nógrádsipek tipikus kis cserháti falucska. A kocsma nem éppen a kéktúra útvonalán van, kitérőt kell tenni a falu másik szegletébe, de megéri, mert ennyire kellemes kocsmában már rég nem jártam. A sört nagyon baráti áron méri a jófej kocsmáros (190/korsó), és még benyomtunk egy fagyit is, mert egy gombóc egy százas volt. Sör soha ilyen jól nem esett még, mint akkor, szénhidrátra is szükségünk volt, meg a folyadékra is, habár tudjuk, az alkohollal nem szabad vízveszteséget pótolni. Ennek a túrának az egyik nagy tanulsága egyébként pont az volt, hogy nem árt vinni szénhidrátos energiaszeletet, vagy szénhidrátos izotóniás italt.

Külön felhívnám a figyelmet az eszement jó retró székekre, amik nyilván a kocsma előző korszakából maradtak itt, vagy mitttudomén, de nagyon jól tette, hogy nem dobta ki a kocsmáros:

A kocsmában sajna nem üldögélhettünk sokat, ugyanis egy óránk volt a táborhely elérésére, és kábé másfél-két óránk a sötétedésig, úgyhogy sietnünk kellett. Ugyanis a térképről kiszemelt táborhely pont egy órányira volt.

Nógrádsipek:

Az út először felvisz egy kis dombtetőre, a temetővel szemben találtunk egy közkutat. Nagyon megörültünk, mert kellett a víz estére. Csakhogy a víz tele volt rozsdadarabokkal és az íze is furcsa volt. Mindegy, teletöltöttük palackjainkat, aztán húztunk tovább. Lejjebb láttunk még egy kutat, de azt már nem próbáltuk ki. A faluból kifelé egy gazdaság mellett visz az út, tele van tehenekkel, főleg az út jobb oldala. Majd termőföldek mellett mentünk, innen kanyarodik le a túraút egy erdős részre, amelyet időnként termőföldek (vadföldek?) szakítanak meg. A Cserhátban egyébként minden tele van magaslessel, ezért is kell vigyázni, ha esetleg többnapos túrára és kinnalvásra választjuk ezt a hegységet. Ahogy közeledtünk a Hegyes gerincére egy kaptatón, úgy hagytuk magunk mögött a földeket, és az akácosokat végre felváltotta a tölgy, végre normális erdőben érezhettük magunkat. Olyannyira, hogy egy csomó gombát is láttunk. Jópár vargányát találtunk, hatalmasra nőtt példányokat, de a nagy részük öreg és nagyon kukacos volt. Nem baj, fényképezni pont jó.

A gombás helytől kicsit feljebb, kábé a Hegyes gerincén találtunk magunknak táborhelyet. Kicsit kényelmetlen volt, de legalább nem a vaddisznótúrások között és a magaslesek alatt kellett éjszakáznunk. Tábortüzet is raktunk, nem Nemzeti Park, úgyhogy elárulhatom, sütögettünk egy kis húst, én a magam részéről birkával próbálkoztam, de nem igazán sikerült. Aztán elaludtunk.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://vosatka.blog.hu/api/trackback/id/tr67497630

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.