mirko vosátka

Kisinóc-Nagymaros - Kéktúra 04

2008. április 14. 19:20 - mirko vosátka

A Kisinóc-Nagymarosi Kéktúra-szakasz egy jó kis kiadós túra, nagyobb szintkülönbségek nélkül. Persze van két kemény emelkedő itt is, az egyik az Alsó-körtvélyesnél, a másik meg a Hegyes-tetőnél. Pont jó időt fogtunk ki, a nap marhára sütött. Kóspallagról indultunk, illetve előbb elmentünk Kisinócra pecsételni.

Kóspallagnak három nevezetessége van. Az egyik a struccfarm, amit útközben láttunk Kisinóc felé félúton. Ez azért nem semmi, pont a Börzsönyben struccfarm, mégha az Alföldön, azt megérteném. A másik nevezetesség egy udvar, ahol valami autószerelő-gyűjtő faszi olds mobiljait lehet megtekinteni. Ezt a régi faros Ikarusz-roncsot is ott fotóztam.

A harmadik nevezetesség pedig a Börzsöny szíve kocsma. Ide beültünk bedobni egy kávét, és összeszedni az erőnket. Ez a kocsma régebben egyébként Sport kocsma néven üzemelt, úgy látszik, tulajváltás volt, vagy csak egyszerűen jobbnak találták ezt a költői nevet. Ja, és volt régesrég, kábé tíz évvel ezelőtt egy kocsma a templom mellett is közvetlenül, hát ennek még az írmagja is eltűnt. Még a bejárat is be lett falazva, sima lakóházzá építették vissza. Mondjuk azért a kocsmáért nem igazán kár, mert nem volt egy szívderítő hely.

Szóval Börzsöny szíve kocsma, ahol annyira baráti a sör ára, hogy kénytelenek voltunk benyomni egy pohárral. Egy pohár Dreher 140. Ártani nem ártott, mert megfelelően vizezve volt, szóval az alkoholtartalma csekély lehetett. Viszont a kocsmáros hölgynek akkora keblei voltak, hogy én ilyet már rég nem láttam. Amikor megcsörent a mobilja és be kellett futnia érte, akkor le kellett fognia a melleit futás közben, hogy nehogy rendetlenkedjenek, vagy kiszabaduljanak, vagy ilyesmi. Szóval egyből megkedveltem Kóspallagot. A kocsmában nem kajáltunk, úgyhogy a faluból kiérve gyorsan megreggeliztünk a falutól nem messze kiépítgetett, Korompa-patak melletti pihenőnél. Padok vannak, esőbeálló is, sőt még egy forrást is foglaltak itt. Na, de ebből a forrásból semmi pénzért nem innék, ugyanis a környéke tele volt szemetelve csúnyán. Ennek a forrásnak semmi nyomát nem találtam a régebbi túrakalauzokban, habár a nyolcvanas évek térképei jelölik. Egyedül a legutóbbi kiadású túraatlasz említi, meg a '31-es túrakalauz emleget errefelé egy Magdaforrás nevezetű forrást, amely a műút jobb oldalán van. Talán ez az. Mindenesetre inkább ne igyunk belőle, különben is, a Börzsönynek ezen a részén vízhiánnyal nem kell küzdenünk, hiszen Törökmező nincs messze, ott több működő forrás is van, no meg a turistaház. És állítólag a Csermák-kút is működik, csak azt mi most elfelejtettük megkeresni.

A pihenőtől aztán elindultunk Törökmező felé. Először a Piroska-hegy oldalában haladunk, aztán elérjük a Sűrűséget, végül tágas mezőkre érünk ki. Ez a Börzsöny egyik legszebb része, nyilván nem olyan zord, mint a Magas-Börzsöny, de pont emiatt jó. A túrázás is kényelmes, a kilátás meg gyönyörű. vigyázni kell a rétet keresztül-kasul szabdaló, meg néha párhuzamosan haladó szekérutakkal, mert könnyen le lehet tévedni a Kékről. Nem tudunk persze nagyon eltévedni, de azért érdemes odafigyelni. A Kék a nagy Békás-rét Déli csücskében húzódik vissza az erdőbe és egyből lejteni is kezd a Malom-völgy felé. A Malom-völgyben megtekinthetjűk a halastavat, meg a Hét vályú maradványait, szóval nyugodtan térjünk le a Kékről, tegyünk egy kitérőt a Fehér-forrás-csoporthoz, mert az is marha szép környezeben van, és jó vízű, kiépített forrásokat találunk.

Aztán beugrottunk a túristaházba, a pecsétet rögtön adták, és nem is időztünk itt sokat, mert soha nem sikerült megkedvelnem ezt a helyet. Nagyon vicces, hogy a Törökmezői turistaházról nem egyszerű dolog kideríteni, hogy mikor és kik építették. Az biztos, hogy 1931-ben még nem létezett, 1957-ben viszont már igen, úgyhogy valamikor ebben az időszakban építették föl.

Szóval innen gyorsan elhúztuk a csíkot, és elindultunk lefelé a Törökmezői fennsíkról. Útközben vannak ilyen kis padok, ott lehet kajálni. A következő érdekes állomás az Őzike-forrás. Ennek több nevezetessége is van. Az egyik, hogy nemigen emlegetik a túrakalauzok, de a '79-es Másfélmillióban tesz ide egy kis kitérőt a csapat, és akkoriban már nagyon is kiépített kis pihenő volt itt, igaz, kicsit titkos. A képsorokon lehet látni, hogy állítottak padokat, asztalokat a zebegényi turisták. És persze a forrást nagyon szépen befoglalták, kiépítették. A '60-as évek térképein nemigen találjuk, de a '83-as térkép és a '82-es túrakaluz térképe már jelöli. Sőt, ebben az időben még egy Kék O is leágazott ide a Kékről. A '89-es térképen, viszont már nincs jelezve a Kék O, csak a forrás helye. A mai állapot szokás szerint szomorú. A forrás nagyon szépen ki van építve és szerintem valamikor a közelmúltban is fel lehetett újítva, de víz nincs benne, pedig ez nem egy száraz időszak, tőle pár méterre is fakad egy forrás. Egy forrás elapadásának persze lehetnek természetes okai is, de az is szomorú, hogy a padokból, asztalokból már nincs semmi. Egyébként azért hívják Őzike-forrásnak, mert egy mező szélén van, és az állatok ide járnak inni.

Ebben az erdősávban van a forrás, a magasles alatt:

Padok nincsenek már, elhanyagolt a forrás környéke:

Egyébként maga a forrás foglalata nem tűnik elhanyagoltnak:

És ezt látjuk, ha benézünk a vízgyűjtő kútba. Elvileg itt gyűlik össze a víz, és ha eléri a csövet, akkor ott folyik ki. De, amikor márciusban itt jártunk, szinte teljesen ki volt száradva. Az a két barna folt két béka.

És lássunk néhány régi képet a múltból. A Másfélmillió lépésben Garamszegi Pálnak, a Zebegényi Turista Szakosztály vezetőjének vezényletével kitértek az Őzike-forráshoz is. Látszik, hogy a forrás felett még pluszban egy fából ácsolt tetőcske is volt. A forrás teljes foglalását is Garamszegi úr végezte el, nyilván besegítettek neki a szakosztály tagjai. A képeken látszik az is, hogy a forrás körül pihenő padok, asztalok voltak.

 

Innen már nem volt messze az Alsó-körtvélyes kemény emelkedője, útközben még láttuk, hogy a Vizes-árok mentén turistajelzést festettek föl, szóval innen is el lehet mostmár jutni Zebegénybe, ha nem akarunk továbbmenni Nagymarosra. Viszont elfelejtettük megkeresni a Csermák-kutat, pedig állítólag ez is egy kiépített forrás, meg itt is pihenőféle volt régen. De az emelkedő annyira elvonta a figyelmünket, hogy elfeledkeztünk a forrásról.

Ha felér végre az ember az emelkedőn, akkor egy laposabb, kellemes rész  következik a Köves-mezőig, ahol általában piknikezőket, szalonnasütőket látunk, és ahonnan az első remek kilátás nyílik Visegrádra és a Dunára. Innen viszont durvul a helyzet, mert föl kell mászni a Hegyes-tetőre. És ugye ez kikerülhetetlen, mert ha már idáig eljöttünk, akkor nehogymár ezt a kis hegyet ne küzdjük le. Megaztán onnan is jó a kilátás, hiszen a Dunakanyar földnyelvének a szélén magasodik a Hegyes-tető, ahonnan keleti és nyugati irányban egyformán lehet látni a Dunát.

Nagy nehezen fölküzdöttük magunkat a kilátóba, ami egyébként régi turistaemlék. Az Encián turisták építették megalakulásuk 25 éves évfordulójára, 1939-ben a Julianus-tornyot. Egyébként előtte is állt már itt valami kilátó, ami 1931-re már nem állt, az akkori túrakalauzban panaszkodtak is, hogy már nem olyan jó a kilátás, mint rég.

Csináltunk néhány panorámafotót, de persze itt is tele van drótozva minden, lassan egy normális fotót nem lehet anélkül csinálni, hogy ne lógjon be valami drótvezeték. Ezek nem látszanak a Hegyes-tetői képeimen, mert levágtam őket.

Innen már csak lefelé kell menni, de ahhoz képest, hogy egy üdülőkörzet közelében lévő kirándulóerdőben vagyunk, szerintem tök jó volt a táj. Lassan beérünk Nagymarosra, ami vegyes élmény. Én nagyon szeretem ezeket a Dunakanyar-menti kis falvakat, kisvárosokat, és azt is tudni kell, hogy Nagymarosnak azért nagy múltja van. Eléggé közkedvelt és felkapott üdülőhely volt ez a háború előtt, sok-sok kedves kis utcával és szép házakkal, pincesorral, gyümölcsösökkel, szőlőkkel. Oké, a gyümölcstermesztés már a múlté, ezt megértem, de ennek a kisvárosnak látszik, hogy valaha volt arculata, meg egyénisége, de ma már annyira szétigénytelenkedték ezt is, hogy nagyon meg kell erőltetnünk magunkat, ha érezni akarjuk a nagymarosi hangulatot.

Egy szép ház:

Itt van pl a Diófa utcáról készül két fotó. Látszanak a hegyoldalról lefutó romantikus kis girbe-gurba utcácskák, és jó magyar szokás szerint oda van górva valami elektromos lószar, meg oszlop, úgy néz ki az egész, mintha valami elektromos telepen lennénk, pedig valójában ez egy település. Hogy nem hányja el magát ennek a városnak a polgármestere? Egyébként ez a kép a város honlapjáról van.

Na, melyik látszik jobban, a templomtorony, vagy a csodálatos beton villanypózna?:

Aztán itt van ez a kép a templom melletti térről. Az ember próbál elkapni valami csinos kis archaikus városrészt, de nem odaépített valami hatökör egy gusztustalan halványzöld "házat"? Normális helyeken az ilyen zöldházas debilt rögtön kiseprűznék a belvárosból, pontosabban be se engednék oda. Eszem megáll.

Pecsételtünk a MÁV állomáson, aztán visszamentünk egy jó kis kocsmába, amit kiszúrtunk jóelőre. Marha vicces hely volt ez. Egy folyósó vezetett be a kocsmába, amiből kis portásfülke, vagy szoba nyílott. persze nem volt nyitva, de az ajtó, meg az ablak ott van. Mintha valami hivatalba mennénk be. A kocsmáros, meg a közönség jó arcok voltak, szóval ott is ragadtunk. Később vettem észre a cégtáblán, hogy Burgermeisternek hívják a tulajt, ami nem ritka név Nagymaroson, ahová a 18. században svábokat telepítettek be.

Viszont láttam a városka honlapján, hogy vannak sváb ételek, meg hagyományok, szóval szimpatikus dolog lenne, ha az ilyen kiskocsmákban, kisvendéglőkben lehetne sváb kajákat enni. Ha már...

Jó hely még a Bethlen söröző is, ami tovább nyitva tart, mint az előbb emlegetett Diófa, viszont drágább. De megéri, mert ennek a helynek is megvan a hangulata, tele van festményekkel, meg dísztárgyakkal, régiségekkel.

A szakasz szintábrája a kektura.eu-n megtekinthető.

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://vosatka.blog.hu/api/trackback/id/tr5424438

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ok 2008.04.18. 14:44:12

Mirko Vosátka: Természetjárók enciklopédiája 1978

beszteszt, kedvenc konyvem volt gyerekkoromban ;>

zomate93 2009.10.31. 21:18:14

Üdv! Engem az említett faros Ikarus roncs érdekel. Esetleg a tulajdonosnak valamilyen elérhetőségét meg tudnád adni? Ritka manapság az ilyen, szeretnék róla 1-2 fotót lőni, mielőtt végleg szétrohad.

mirko vosátka · http://vosatka.blog.hu 2009.11.01. 13:19:55

@zomate93: :))))

igen, én is megörültem, amikor megláttam. több ilyen veterán cucc van az udvarán. hogy a faros ikarusz ott van-e még, nem tudom, mert kábé egyéves a poszt.

de a kérdésedre a válasz: kóspallagra kell menni. nem nagy falu, és egy nagy főutca van. no, ezen a főutcán, elindulsz az utca végén álló templom felé, ez látható is az egyik fotómon. és a templom előtt nem sokkal, bal oldalon, a börzsöny szíve kocsma, meg a buszmegálló környékén van kábé ez az udvar, ahol ilyenek állnak.

de ha a börzsöny szíve kocsmában megkérdezed, biztos útbaigazítanak, jó fejek a helyiek. nem nagy utca, kicsik a távolságok, nem lehet eltéveszteni.

üdv