mirko vosátka

Egy parlagi sas, és sok-sok hulla

2014. november 11. 08:23 - mirko vosátka

Télen sem maradunk néznivaló nélkül, avagy mivel foglald le munkahelyed sávszélességét.

A nyár egyik kedvenc szórakozása itt a melóhelyemen, egyértelműen a Kerecsen sólyom fészekről való élő "közvetítés" volt. Olyan kollégáim is kíváncsian figyelték a tollasodó fiókákat, akik amúgy nem ornitológusok, csak egyszerűen állatbarátok. De a nyár véget ért, a sólymok kirepültek, és a fészek üresen ásítozik.

A Magyar Madártani Egyesület szerencsére segítségünkre sietett, ugyanis van egy élő kamerás Parlagi sas etetőhely, ami ilyenkor, téli időszakban üzemel elsősorban.

Aki elsőre odakattint, meglehet, hogy nem rögtön egy királyi ragadozó madarat lát étkezni, hanem egy Trónok harcából ismert csata utáni képet, szétszórt hullákkal, amiken szarkák lakmároznak. Persze a király megérkezését ki kell várni, és addig is sok érdekes dolgot figyelhetünk meg, például rókákat is.

És van egy dolog, ami a Ustreames megoldásban jobban tetszik, mint a Kerecsen fészeknél kihelyezett kamera közvetítésében. Bár mielőtt ezt kifejteném, hangsúlyozom, hogy az önmagában óriási dolog, hogy élőben nézhetünk bármilyen ragadozót! Gyerekkoromban, amikor már annak is örültem, hogy messziről láthatok egy Kabasólymot, ez elképzelhetetlen volt. Szóval nem fanyalogni akarok, csak egy mezei felhasználó szemszögéből elmondani a dolgot. A Ustreamben az a jó, hogy mellette egyből lehet látni egy kommentfalat is, így ha olyan állat, vagy esemény bukkan fel, amit a laikus nem ismer, akkor lesz, aki megmagyarázza. A Kerecsennél ilyen nem volt, de mondom, annak is örülünk, hogy egyáltalán van ilyen lehetőség.

 


Broadcast live streaming video on Ustream

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://vosatka.blog.hu/api/trackback/id/tr456885377

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása