Én magam soha nem vettem részt a Kinizsi 100-ason, és sokáig nem is vonzott különösebben, mert úgy gondoltam, hogy én a saját elképzeléseim szerint szeretek túrázni, és úgy, hogy ott állok meg gyönyörködni a természetben, ahol akarok, és akkor, amikor akarok. És persze elsősorban a természetért megyek ki, nem pedig azért, hogy x idő alatt legyalogoljak minél nagyobb távot. De szerintem mindannyian ismerjük ezeket az érveket... Persze bennem is ott volt mindig a kisördög, hogy kipróbálnám magam, mennyit bírnék, és mostanában egyre többször jut eszembe, hogy egyszer be kéne nevezni. Persze megfelelő rákészülés után.
Ami miatt szóba hozom most ezt, az az, hogy az Index kirakott erről a teljesítménytúráról egy igazán jól sikerült videót. A "hétköznapi", max 30 km-es túrázók számára (mint én) is több tanulsága van a dolognak:
1. Egyrészt marha fontos, hogy akik nem saját tempójukban mentek, azok csapatostul estek ki. Vagyis nem az történt, hogy a húzóember, aki az élen loholt, felspannolta és végigvitte az egész csapatot, hanem a teljes csapat kidőlt (talán a húzóember is). Mindig vegyük fel saját ritmusunkat a túra elején, akár rövid túrán is, és így folyamatosan be tudjuk osztani az energiánkat. Ne akarjunk többet, mint ami adott kondíciónkban benne van, és főleg ne hagyjuk húzatni magunkat mások által. Mondjuk ehhez nagyon fontos lenne, hogy érzékeljük saját testünk jelzéseit.
2. Szintén a testünk jelzéseiről szól az evés és az ivás is. Dont Panic kolléga és én is szinte mániákusan ismételgetjük, hogy fontos a megfelelő táplálék és vízbevitel túrák alatt. Természetesen vannak jó genetikájú emberek, akik szívósabbak (kevesebbet izzadnak pl és nehezebben dehidratálódnak), és triatlonosoktól azt is hallottam, hogy a glikogén rendszert (röviden: ez is felelős az energia mobilizálásért fizikai igénybevétel közben) is lehet edzeni. De ettől függetlenül a kaja és a víz túra közben nagyon fontos. Itt a videóban is elhangzik, hogy a srác kicsit későbbre tolja a kajálást, amit nem vesz jó néven a szervezete. És elhangzik az is, hogy a szokásos ájulások megvoltak a nem-evés, nem-ivás miatt. Azért, ha belegondolunk, elég durva hülyeségre vall, hogy valaki a legkeményebb teljesítménytúrát vállalja be úgy, hogy közben aztán nem eszik, mert azt minek (ezt nem az indexes riporterre értem természetesen, hanem az ájulókra).
Ezek a dolgok rövidebb (20-30 km-es) túrákon is okozhatnak nehézséget, kinek-kinek edzettségétől függően, de például egy többnapos túrán, nagy hátizsákokkal már abszolút oda kell figyelni a kajára, vízre. No ennyi. A videó meg marha jó!
