Utoljára két éve voltunk a Mátrában többnaposon (tavaly a Bükkben). Szeretem ezt a hegységet is, de tény, hogy nem az a hely, ahol igazán el lehetne vonulni a civilizációtól, hiszen tele van falvakkal, üdülőtelepekkel és a hegységen keresztülhúzódó autóút sem éppen a pihenés záloga. Ennek ellenére szeretek itt túrázni, mert eszméletlenül szép helyek vannak azokon a részeken, ahol kevésbé érzékelhető az emberi jelenlét.

Ugyanúgy, ahogy 2 éve, most is Tarról mentünk fel első napon Ágasvár felé. Azért nem kerestünk másik útvonalat, mert az itteni csevicébe szerelmesek lettünk, ráadásul az Ágasvár alatti Vándor-forrást egy megbízható víznyerőhelynek találtuk, ezért a táborhelyet oda terveztük, úgyhogy az elsőnapi útvonal ugyanaz lett, mint múltkor. Azért nem egészen, mert azóta a Tarról fölfelő vezető Sárga útvonalat néhol másfelé vezették, úgyhogy volt egy kis változatosság. Egy első napi túrának remek ez az útvonal, az első nap az, amikor az ember még félig benne van a heti pörgésben, épp hogy kivette a szabit, épp hogy maga mögött hagyta a melót, ilyenkor van még a legtöbb cucc a zsákban, úgyhogy ilyenkor szerintem mindig egy laza gyaloglást kell tervezni.

Szerencsénk volt, mert sikerült még elkapni a szeptember végi csodálatos vénasszonyok nyarát, még éjszaka is egész meleg volt, egyáltalán nem fáztunk. tehát első napon Tarról indultunk, felmásztunk Ágasvárhoz, de előtte még természetesen feltankoltunk a Felső-Csevicéből.

Az emelkedő Ágasvár felé maradt a régi, nem lett kisebb :) Amúgy tényleg olyan, mint két éve, mert fák nem nagyon nőttek ki még rajta:

Ágasvárnál ücsörögtünk egy csomót, majd lementünk a Vándor-forráshoz, ami a szárazság ellenére megbízhatóan csurgatta a vizet. Innen nem messze táboroztunk le, majd a tábortűznél merengve tudatosul az emberben, hogy végre magunk mögött hagytuk az egész szart, és tényleg itt vagyunk az erdő közepén, ahol csak fák meg össze-vissza mászkáló vadak vannak.

Az össze-vissza mászkáló vadakat szó szerint kell érteni, mert ezeket egész éjjal hallani szoktuk, főleg itt ugye patak, meg víz közelében voltunk, ahol mindig nagy a forgalom. És egy muflonkos egész sokáig és egész közelről figyelt minket hajnalban, amíg rá nem jött, hogy sem megtámadni nem tud minket, sem barátkozni nem tud velünk, úgyhogy elszaladt, csak persze pont akkorra, mikorra előkotortuk a fényképezőgépet.

Tehát ez már a második nap reggele volt, és a Csörgő-patak mellett. Mivel egy újabb fix pont volt a túránkban a Vidróczki csárda felkeresése, ezért valamelyik úton mindenképpen Szentistvánra kellett eljutnunk. Most nem a 2 évvel ezelőttit választottuk, hanem a Csörgő-patak mellett haladtunk egy jelöletlen és alig látható ösvényen. Csodálatos volt a táj, érdemes ezt az utat választani, ha erre járunk.

Nemsokára az út betorkollott a Zöld Négyzetbe, majd elhaladtunk a vízimalom egykori árkának maradványai között. Sokszor sajnálom, hogy ezek az erdei vízimalmok nem maradtak meg, mert hihetetlen hangulatos lehetett egy ilyen malom az erdő közepén, mesterségesen létrehozott, kövekből emelt malomárokkal. 1930-ban még javában működött az akkori túrakönyv szerint.

Malomárok ma:

Errefelé több ilyen emlék is található, ugyanis nem sokkal később belefutottunk a "Hutahely" nevezetű tisztásos részbe, ami nem csak azért fontos, mert itt ágaznak el az ösvények, hanem azért is, mert itt található egy 1700-as években alapított őshutának a maradványa. Ahhoz képest amúgy egész jó állapotban. Sajna elkövettem azt a hibát, hogy a túrakalauzok szöveges ismertető részét csak utólag olvastam el, mert azokból megtudhattam volna, hogy réges régi üvegdarabokat is lehet itt lelni.

Itt a tisztáson padok is találhatók, úgyhogy kihasználtuk az alkalmat és pihentünk, falatoztunk, majd a Z+ -on elindultunk Szentistván felé. Viszonylag gyorsan beértünk Mátraszentistvánra, ahol az a kellemetlen meglepetés fogadott minket, hogy a Vidróczki Csárda zárva volt. Hétköznap ugyanis csak késő délután nyit ki, és akkor sincs konyha. Nem örültünk neki, mert szinte csak emiatt ejtettük útba a falut, amúgy eszünk ágában sem lett volna erre kitérőt tenni. Jó, gondoltuk, bevásárolunk akkor a kisboltban, de az sem volt, úgyhogy mivel pont jött egy busz, áthúztunk gyorsan Mátraszentimrére, ott vásároltunk be, és innen már tényleg gyalog folytattuk tovább a Bőgős-rét irányába.

Innentől megint a két évvel ezlőtti útvonalon mentünk, méghozzá azért, mert úgy okoskodtunk, hogy itt tuti lesz víz még táborverés előtt. (Másrészt Galyatető felé a gerincen túl nagy a forgalom és sok az üdülő.) Félig jól okoskodtunk, félig rosszul. Az út mentén valóban több csurgó van, amiből kettő működött, csak pont a legutolsó nem, úgyhogy nagyon takarékoskodnunk kellett a vízzel. Viszont közvetlenül a Bőgős-rétnél találtunk egy forrást, amit régebben nem vettünk észre, és a térképek sem nagyon jelölik!

Kilátás Gyöngyös felé:

Tavaly ennek a hegynek az aljában aludtunk, most nem ezt terveztük:

A második nap estéjén a Kőris-nyak környékén aludtunk, csodálatos volt a környezet és a táj is.