mirko vosátka

Természetbarát-forrás, avagy Kettős-kút

2010. december 16. 10:27 - mirko vosátka

És van még egy harmadik neve is: Partizán-forrás. Így az ötvenes években hívták, de nem sokáig, a '66-os térképen már Természetbarát-forrás olvasható, és az ugyanebben az évben készült túrakalauz is megemlíti. (Az 1931-es kalauz nem tesz róla említést, angyalos térképem meg továbbra sincs, de ha megtudok valami újat, frissítem a bejegyzést.)

Ami miatt külön posztot érdemelt ez a jó kis forrás, az az, hogy az Ipolyerdő ezt is nagyon szépen fölújította. Amit viszont nem értek, hogy miért kapta a Kettős-forrás nevet? 

Most álljon itt egy két évvel ezelőtti kép erről a kedvenc forrásomról:

 

 

És nézzük meg, hogy nézett ki októberben - amikor utoljára arra jártam - a felújítás után:

Készítettek hozzá egy nagyon jó kifolyót, ennek nagyon örülök, mert így könnyebb lesz vizet venni belőle. De abban nem vagyok biztos, hogy aszályosabb időszakban is megfelelő kifolyást biztosít-e. Ez csak azért baj, mert nagy melegben könnyen bepálik az egész, míg a régi verziónál mindig valamennyire mozgásban volt a víz. Most októberben, az esős nyár után ömlött a forrásból a víz, ilyet nagyon ritkán láttam a Természetbarát-forrásnál, hiszen alapvetően ez nem egy bővízű forrás (habár nyáron nemigen szárad ki).

Ez a kifolyó közelről:

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://vosatka.blog.hu/api/trackback/id/tr232518302

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

adamnfl · http://borzsony938m.blog.hu 2010.12.16. 15:38:09

Hű de szépen megcsinálták ezt is:O

Ha minden jól alakul jövő szerdán megyek a hegyekbe:D Igencsak kalandos útvonal állt össze a fejemben:P
süti beállítások módosítása