Az utolsó túraleírásomban mondtam is, hogy a kemencei Csarnavölgyi sörözőben az Mr2 Petőfi szólt, ami engem nem csak örömmel töltött el, hanem mindenféle eszembe jutott erről az egészről. És most gyorsan leszögezem, hogy amúgy nem szoktam rádiót hallgatni, főleg nem a Petőfit, tehát nem azért töltött el örömmel, mert lementem Pestről Kemencére és ott is ugyanazt hallgathattam, mint otthon.
Hanem azért, mert nem az a szar szólt, mint mindenhol máshol.
Mondjuk én azon sem akadnék fönt, ha nem szólna semmi, se tévé, se rádió a kocsmákban, és most szűkítsük a falusi kocsmákra a kört, azt is megmondom majd, miért. De végül is van előnye is, mert ha szól valami a háttérben, akkor az emberek nem feltétlenül a másik asztalnál ülők csevegését hallják, hallgatják, szóval van ennek jó oldala is.
Ami miatt viszont a falusi kocsmákra szeretném szűkíteni a dolgot, az az, hogy nincs annál kiábrándítóbb, lelombozóbb és elszomorítóbb, amikor az ember egy verőfényes nyári/tavaszi délelőttön betér egy nyugis falusi krimóba, és ott bömböl a tévében valamelyik kereskedelmi csatorna valamelyik szar vasárnap délelőtti sorozata, vagy gyerekműsornak nevezett agyromboló ótvar. Vagy bömböl valamelyik kereskedelmi rádió, ostoba slágerekkel és ostoba egyenhangú műsorvezetőkkel. Végre kimászok a városból a nyugalomba, és ott is utánam mászik ez fogyasztói fos. (Mivel ez mégiscsak egy túrablog, megjegyzem, túra előtt nem szeretek alkoholt inni, de vasárnap falun csak ilyen helyen lehet pl csokit, ásványvizet kapni, ha az ember megkívánja; a Kéktúra bélyegzők is sokszor kocsmákban vannak; és az is előfordult már, hogy egy lazább, kirándulásosabb túra előtt jól esett egy pohár sör, ha nem kellett utána komolyabb hegyeket mászni.)
Másrészt van a túra végi, levezető kocsmázás, amikor az ember sör mellett megbeszéli, hogy milyen volt a túra, és sor kerül azokra a témákra is, amiket a hegymászás miatti lihegésből kifolyólag nem tudtunk megtárgyalni, szóval ez jó kis levezető dolog, és a kocsmákban lehet találkozni a helyiekkel is. Ezekbe rondít bele a sok szar kereskedelmi adó, pontosabban a divat, hogy ezeknek kell bömbölnie mindenhol.
Persze ezekbe a kocsmákba elsősorban nem turisták járnak, hanem a helyiek, és ha ők nem bánják ezt, akkor mit pofázok én bele, én, az átutazó. És itt jön be ez az egész Petőfi adó dolog. Az, hogy egy kocsmában a Petőfi szól, az én szempontomból jó azért, mert nem olyan ostoba szar, mint a kereskedelmi adók, viszont legalább a hallgatható fajta háttérzene. Ugyanakkor itt nem a népnevelésről, meg esztétikai kérdésről van szó, nem arról, hogy tűzzel-vassal kényszerítsük rá a mi ízlésünket mondjuk a falusiakra, hogy mostantól MR2-t hallgassatok, csak azért mert én a pesti középosztálybeli köcsög azt gondolom jónak. Nem, ugyanis az a helyzet, hogy nem tört ki forradalom, parasztlázadás amiatt, hogy a Petőfi szólt a háttérben. A helyieknek tökmindegy volt, nem is biztos hogy észrevették, hogy ez valami más. Ki figyel erre oda? Ez csak háttérzaj.
Tehát a gyakorlatban derült ki, hogy háttértévézésnek, rádiózásnak simán lehet normálisabb dolgokat berakni, mert akik mindennapos vendégek, azoknak ez úgyse annyira fontos, nem zenét hallgatni járnak ide, és ha a NatGeo megy az RTL helyett, az se fog feltűnni annyira nekik. Éppen ezért itt nem kulturális különbözőségek ütközéséről van szó, a helyi arcoknak tök jó a Petőfi is. Ami pedig azért jobb a különböző kereskedelmi szaroknál, mert legalább nem pusztítja le az agyat! Vagyis miért ne szólhatna egy fokkal igényesebb dolog, ami nem annyira agyromboló és irritáló szar? Szólhat, és látható, hogy a mindennapos vendégek nem ragaszkodnak mindenáron a szarhoz, nekik jó a jobb is.
