Ezt a túraleírást most nem fogom túlragozni, mert jórészt olyan útvonalakon mentünk, amit már sokszor megírtam. Persze csúsztam vele két hetet (mármint a leírással), mert szerencsére sok melóm volt. Ami újdonság volt, hogy már a Magas-Börzsönyben is kezdett kitavaszodni, habár tök jól érzékelhető az eltolódás a lentebbi területekhez képest.

A fő célunk a Pogányvár volt, ugyanis egyre jobban érdekelnek ezek a börzsönyi sáncvár-maradványok. Ezekben a sáncvárakban nem csak az az érdekes, hogy látunk néhány fűvel benőtt hepe-hupát, hiszen ez igazából senkinek a fantáziáját nem ragadja meg, nehéz elképzelni, hogy hogyan is nézhetett ez ki eredetileg. Az érdekes az, hogy ezekben tényleg volt élet, olyannyira, hogy ennek nyomai a mai napig is fölfedezhetők. Nem akarok reklámot csinálni, de tényleg a mai napig lehet találni edénytöredékeket. Ha a Várak a Börzsönyben honlap leírta, akkor ennyit még én is leírhatok. Amúgy szerencsére ezek a sáncvárak eléggé nehezen megközelíthető helyeken vannak ahhoz, hogy ne kelljen a kincsvadászok áradatától tartani (a Pogányvár pl 823 méter magasan). Szóval, amikor már nem csak hepe-hupákat (sáncmaradványok) lát az ember, hanem az egykori életnek kézzelfogható nyomait, akkor már beindul a fantázia. Akkor már az ember úgy fogja azt a koszos, formátlan, ötcentis agyagdarabkát, hogy hú, egy ember ebből ivott, vagy ebben tartotta az akármit többezer évvel ezelőtt, ugyanitt a Börzsönyben. Mondtam is mindenkinek, hogy nagymértékben tudok azonosulni ezekkel a bronzkori harcosokkal, mert ők is börzsönyrajongók voltak és itt túrázgattak egész nap :)

Sáncmaradvány:

Legközelebb jobban végigjárom a sáncokat, azt már most is látni lehetett, hogy valóban teraszos megoldással tették lakhatóvá az egyébként lejtős területet, ezeknek a teraszoknak a nyomai ma is láthatók, itt elvileg épületeknek kellett állniuk. Nem tudom, lesz-e itt még valaha ásatás, de érdekes lenne. Tudtommal a hetvenes években volt egy pár helyen a Börzsönyben.

Innen kellett támadni:

Azok az edénytöredékek, amiket találtam, nagyrészt értéktelenek, eszmei értékük van inkább. Régészeti szempontból értékesnek az számít, ami nagyobb összefüggő maradvány, vagy amin minták, egyebek vannak. Én ilyet nem láttam. De az értékteleneket is illegális tartani. Otthagyni nem volt szívem ha már egy órát keresgéltem, úgyhogy fölvettem hivatásos régészekkel a kapcsolatot, meglátjuk, mi lesz, kell-e nekik. Az tuti, hogy potyára nem fogok külön kivonatozni valami vidéki múzeumba, hogy aztán kiröhögjenek a cserepeimmel.

Bonsai a Pogányvárban:

A Pogányvár után pedig a a Pogányvári-nyereg keleti oldalából nyíló erdészeti szintúton visszamentünk a Hárombarát-nyergéhez, onnan pedig a Kék kockán a Nyír-réthez. Itt teljesen véletlenül megtaláltuk a Nyír-réti-forrást, amit az én térképem teljesen máshol jelöl. Sajnos a forrás elhanyagolt, omladozó állapotban van. Amúgy időszakiként van jelölve, de remélem, majd az erdészet az EU-s pénzből felújítja ezt is. Itt természetesen pihentünk, kajáltunk, mert ennél alkalmasabb hely nincs is az ilyesmire. Majd továbbmentünk a Foltán-kereszthez, és onnan le Királyrétre.

Nyír-rét április végén:

Nyír-réti-forrás:

Ez egy laza túra volt, sok heverészéssel, nem erőltettük túl magunkat, de így is simán elértük a 18:40-es buszt. A relatív hőérzet viszont nagyon vicces dolog, ugyanis felfelé mászáskor a déli oldalakon már hétágra sütött a nap, és úgy éreztük, ötven fok van, meg lehet dögleni. Mindez április végén.

Április a Sajikút-bércen:

...és a Foltán-keresztnél:

A nap hétágra süt, de 800 méter körül a fák majdnem kopaszak még:

Viszont az odvas keltike ilyenkor virágzik ezerrel, és mézes illata beteríti a lejtőket: