mirko vosátka

Hegyes-Szandaváralja - Kéktúra 06.2

2008. június 08. 17:39 - mirko vosátka

Másnap megpróbáltunk magunkhoz képest korán fölkelni, és ez sikerült is, 9-kor már el is indultunk. A Cserhát erdei útjairól nehéz lelkesülten és hosszan beszélni, hiszen itt is az volt a helyzet, hogy egy idő után kiértünk a szép tölgyerdőből akácosba, igaz, amikor az út egy napraforgótáblához ért, gyönyőrű kilátás nyílt a Cserhát hegyeire, például a távolban magasodó Szandavár hármas kúpjára is. Eredetileg ez volt az úticél, de aztán mégsem mentünk el odáig.

Hegyes:

A napraforgótábla melletti szekérút lassan beért Cserhátsurányba, a következő pecsételőhelyre. A napraforgótábla melletti útnak egyébként az a neve, hogy Szécsényi út, de a '80-as években még nem erre vitték a kék jelzést a Hegyesről Surányba, hanem a Bányai-oldalon keresztül, a Nagypataki puszta mellett.

Kilátás a Szécsényi útról Surány felé. Távolban a Szandavár:

Ez a falu is egy tök szimpatikus palóc falu, öreg templomokkal, meg egy teljesen jó állapotban lévő kastéllyal, a XVII. században épített, saroktornyos volt Jánossy-kastéllyal. A kastélyig nem mentünk fel, csak a távolból fényképeztük.

Jánossy-kastély. A drótok, mint mindig, itt is tönkreteszik a látványt:

A kocsmát egyébként gyorsan megtalálni, sőt a falu szélén még egy vegyesbolt is nyitva volt, pedig vasárnap jártunk arra. Két helyen is lehet pecsételni, a Vadászban és a Flamingóban is. Mi a Vadászt választottuk, mert a neve alapján ez volt a szimpatikusabb. A sör jó volt, a csaposlány kedves volt, viszont a kávégép elromlott. Ilyenkor derül ki, hogy milyen szar függőnek lenni. Itt még nem is sejtettük, hogy a koffeinhiány egyre kínzóbb lesz. Egy sör után eljöttünk a kocsmából.

Régi, félig tégla, félig kő épület Cserhátsurányban:

Vigyázni kell, mert a faluban nincsenek közkutak, márpedig a Cserhátban ahányszor csak mód van rá, újra kell tölteni a palackokat, ugyanis források nem nagyon vannak a turistautak mellett, viszont a napon gyaloglás és a hegyről le-hegyre föl hullámvasút megszomjaztatja az embert. Nincs is rosszabb, mint tűző napon gyalogolni kilométereket egy búzaföld mellett víz nélkül - volt már benne részem. Szóval Surányban egy háznál kértünk vizet, aztán nekivágtunk a kéknek. Egyébként a faluban, nem messze a központtól, van egy kis halastó is. Ezzel sem sok falu dicsekedhet.

Szanda-patak völgye, két kis fekete kutyus csatlakozott hozzánk pár száz méterig:

Lassan a Szanda-patak széles völgyébe értünk, itt is termőföldek mellett vezet az út, majd kikanyarodik az aszfaltra, amelyen szerencsére a forgalom nagyon gyér. Aztán az aszfaltról újból termőföldek mellett elkanyarodunk a tűző napon jobbra a Balassi-erdő felé. A Balassi-erdő előtt kajáltunk egy kicsit, mert azt reggel óta nem tettük, és itt tudatosult bennünk, hogy súlyos koffeinhiányunk van. Ehhez persze hozzátartozik az az apróság is, hogy a kinnalvás romantikusnak romantikus, de kurvára nem pihentető. Együltő helyünkben majdnem elaludtunk, aztán a gyaloglás is nehezebben ment - félálomban nehéz is. A Balassi-erdő szélén egyébként megint szívtunk amiatt, hogy térképünk eggyel régebbi verzió, mint kéne, az út kicsit másmerre volt, de mivel a jelzések viszonylag jól festettek, ezért némi kétségbeesett tévelygés után megtaláltuk az utat, és onnantól nem is volt gond. A Balassi-erdő és a Szandaváralja közötti útvonalról el lehet mondani azt, amit minden cserháti szakaszról: izzasztó kaptatók, akácerdők, néhol tölgyerdőkkel tarkítva. A Csukori-erdő gerincére fölérve lazítós gerinctúrás szakasz következett, majd lassan leereszkedtünk a Sokori-völgybe. Itt ért minket a legviccesebb élmény, ugyanis a közelben méhkaptárak voltak, amelynek iszonyatos mennyiségű lakója a közeli akácerdők virágain legelészett. És ez annyira hangos volt, mint egy forgalmas út zaja - majdnem. Ráadásul időnként fölerősödött és elhalkult.

Itt is szétfeküdtünk egy kicsit, és úgy döntöttünk, hogy csak Szandaváraljáig megyünk, mert nincs kedvünk végigrohanni a Szandaváron át Becskéig tartó szakaszt. Kilométerben nem volt sok Becskéig, szintkülönbségben már inkább, de nem emiatt nem vágtunk neki, hanem mert kezdtünk kifutni az időből, viszont a várat meg az andezitömlést inkább kényelmesen akarjuk megszemlézni. Merthogy a Kéktúra nem teljesítménytúra, az ember elsősorban a látnivalók miatt csinálja.

Szandára beérve egyből a kutat céloztuk meg, ahol megmosakodtunk, lehűtöttük magunkat, ittunk. Ezután mentünk csak a főtéren található pecsételőhelyig. A főtér egyébként nagyon szépen rendben van tartva, vannak padok is, árnyas fák, szóval érdemes itt megpihenni. Mi hülyék voltunk, nem itt pihentünk, hanem egy kocsmát próbáltunk keresni. Persze csak a falu másik végén derült ki, hogy ebben a kicsi faluban ilyesmi nincs, csak egy kis vegyesbolt, ami vasárnap délután már zárva van, mint minden normális bolt. (Azóta kiderült, hogy a tulaj mellette lakik, és szívesen kinyitja, ha vásárolni akar valaki.) Úgyhogy a buszmegálló dögmeleg felforrósodott aluminium burkolatú esőbeállójában ültünk le. Kiváló konstrukciók ezek a pléh esőbeállók, hihetetlen, mennyi szart építettek a komenizmus alatt.

Ahogy a busz érkezésének ideje közeledett, úgy kezdtek szállingózni a falusi nénik, akik barátságosan szóba elegyedtek velünk, eszméletlen jó fejek voltak. Aztán megérkezett a temetőkertész is, aki poénokat mondott. Szóval jó volt a hangulat a buszmegállóban.

A busszal Magyarnándorig mentünk, ugyanis ennek a falunak a vasútállomásáról lehet vonattal hazamenni Pestre. Volt még időnk a vonat indulásáig, úgyhogy a Kiss kocsmába pihentünk meg, ahol egyből beszélgetésbe elegyedett velünk egy úriember, aki szintén nagy túrázó, ő is épp azon mmorfondírozik, hogy el kéne kezdeni a kéket. Mondta, hogy Romhány után vigyázzunk, mert durván el lehet tévedni, mert össze-vissza vannak felfestve a jelzések. Aztán egyszercsak a kocsma előtt elvonult néhány első világháborús katona. No, ennek fele se tréfa - gondoltuk - egyből kivonultunk a kocsma népével együtt az ivó elé, hogy megnézzük, mi van. Éppen koszorúzták az első világháborús emlékművet, ezért öltözött be néhány helyi úr katonának, de voltak igazi katonák is, képviseltette magát a rendőrség is, meg persze a városi elöljáróság. Oszter Sándort is meghívták, egy verset kellett volna elszavalni, de cseszett eljönni a művészúr, hogy menne a francba az ilyen. A polgármester viszont beszédet mondott, volt abban minden, EU, meg Unióhoz való csatlakozás, meg Trianon, szóval minden.

Jó kis kocsma a Kiss kocsma, a sör egész korrekt, viszont a törkölypálinka vizezett volt, úgyhogy azzal vigyázzunk. Aztán elindultunk a vonathoz, amely egy egykocsis Bizmut volt, de szeretünk is ezen utazni.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://vosatka.blog.hu/api/trackback/id/tr30509921

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása