mirko vosátka

Kalandok a Bükkben 1.

2007. szeptember 08. 13:07 - mirko vosátka

A Bükk Magyarország egyik legszebb túrahelye, ez nem vitás, viszont nem is adja könnyen magát. Feljutni nem egy kéjutazás, főleg három napi cuccal. Ráadásul a közlekedés is botrányos (erről még lesz szó!), Egerből a vonat a Szilvásváradig tartó 30 km-es utat kemény 1 óra alatt döcögi végig. Oké, szép ez az útvonal, hazánk legizgalmasabb vasútvonala, de hát akkor is. Nem a vonaton akarunk gyönyörködni, hanem minél hamarabb el akarjuk érni a fennsíkot.

A 9-es vonattal indultunk Pestről. Eger felől jobban szeretjük megközelíteni a Bükköt, ugyanis olcsóbb és talán gyorsabb is valamivel, mint Miskolc-Diósgyőr-Lillafüred irányából. Egerben még volt felesleges 2 és fél óránk a szilvási csatlakozásig, ebbe pont belefért egy gyors roham a Szépasszony-völgybe. A Sike-pincét mindenkinek ajánlom (43-as). Helyben nem fogyasztottunk, de vettünk az estére egy flaska vörösbort, ami termelői bor kategóriában nagyon finom volt.

Aztán vissza az állomásra, és felszálltunk az Eger-Szilvásvárad járatra. Szilvásvárad-Szalajka állomáson szálltunk le, és gyorsan a kisvasút felé vettük utunkat, ami ugye a Szalajka-völgy bejáratától indul. A hirtelen hűvösre fordult idő, meg a péntek miatt szerencsére nem voltak annyian, felfértünk a degeszre tömött zsákokkal, de nem tudom, mi lett volna hétvégén. Ugyanis ez az egyik legforgalmasabb kisvasút hazánkban, ami persze öröm, hiszen nem fogják bezárni.

A kisvasút-utazás mindig eszméletlen élmény, a szilvásváradin utaztam már párszor, de még mindig ugyanúgy hat. A végállomás a Fátyol vízesés, ahol egy büfékocsi áll, amelyben a kávészerű löttyöt 170-ért mérik, ami egyszerűen röhej. Tipikus magyaros bunkóság. Rendben, abból indul ki a vállalkozó elvtárs, hogy akinek a szervezete itt és most követeli a koffeint, vagy bármit, az itt és most kénytelen rá kipengetni a pénzt. Mondom, eddig félig-meddig oké, de azért már ez is megérne egy jókora seggberúgást. De persze az már magyar dolog, hogy nem elég, hogy jól felárazzuk a terméket, de ráadásnak szart adunk el ízléses és környezetbarát műanyag pohárban. Szar kávét adni ugyanis 170-ért hatalmas tahóság. Ez nem kapitalizmus, meg üzleti izé, hanem szimpla magyaros igénytelenség. Ez a fos neki kábé 20 forintjába kerül és itt rontja a levegőt, meg a hangulatot az ország legszebb helyén, úgy ki kéne zavarni az ilyeneket a picsába, mint a szél. Nem értem, miért nem adunk arra, hogy az elit helyeken elit vendéglátás legyen még kocsma, kávézó és büfé szinten is. Márpedig a Szalajka-völgy elit turistahely. Lehetne.

Na, mindegy. Megkajáltunk a fenyőfák alatt, közben a teljesen emberhez szokott cinkéket és csúszkákat úgy lehetett etetni, mint a galambokat a Felszab téren. Ha dobtál nekik egy kenyérgalacsint, akkor lecsaptak rá, nem érdekelte őket, hogy egy méterre vagy. Tök szelídek voltak. Viszont az idő máris 16 óra fele járt, ami nem volt jó hír, mert komótosan szerettük volna megmászni a fennsíkhoz vezető meredek emelkedőket. Úgyhogy el is indultunk visszafelé, a Tótfalu-völgy irányába, amely a Szalajka-völgy első feléből nyílik. Persze megnéztük a fátyolvízesést, de sajna a Szalajka-forrásra most nem akartunk időt pazarolni, pedig az se semmi.

Kép a Szalajka-völgyből:

A Tótfalu-völgy bejáratánál először egy kiszáradt forrást láttunk. Ezt csak azért említem, mert akármennyire mentem vissza az időben, sehol nem találtam semmi információt erről a forrásról, pedig kőfoglalattal bíró forrás. Bent a völgyben kábé másfél kilóméter után van egy pihenő, asztalokkal, esőbeállóval. No, itt is van egy foglalt forrás, ami még jó pár éve rendesen működött, de most csontszáraz volt. Reméljük csak az idei szárazság miatt. Erről a forrásról sincsenek adataim, egyik túrakönyv sem említi konkrétan.

Ez itt az előbb emlegetett és a völgy belsejében található névtelen forrás, az van ráírva, hogy nem ivóvíz:

Megjegyzem, ebben a völgyben haladt annak idején a Bükk egyik kisvasút-vonala (a töltések ragyogó állapotban vannak), és egy sikló beiktatásával egészen a fennsíkig föl lehetett jutni vele. Általában erre a kaptatók mászása közben szokott gondolni az ember, irigyelve a régi korok turistáit.

Ivánka lápa a valóságban:

Illúzióink ne legyenek, a szelíd, enyhe Tótfalusi-völgy egy idő után bedurvul, ekkor már Ivánka-lápának hívják és keménykedik, gecizik, bunkózik. Továbbra is a Sárgán haladunk és az emelkedő egyre keményebb, majd a völgyzárlatnál egy szerpentinbe torkollik. Ez a szerpentines rész nagy könnyebbség, mert nem egy az egybe kell megmászni a meredek emelkedőt, hanem a kacskaringózás miatt vannak pihentetőbb szakaszok. Mint a szintvonalakbál látszik, az út így is brutál meredek, de a szerpentin miatt viszonylag kényelmesen érünk föl a Gerennavár alatti parkolóhoz. Ha idáig eljutunk, akkor minden rendben, innen már csak normál emelkedőkre számíthatunk. Egyébként ez a Sárga útvonal se egy leányálom, de még mindig az egyik legkényelmesebb a fennsíkra vezető utak közül. Az egyik rövid szusszanásnyi pihenőnél gyorsan előhalásztam a zsákomból a citromot. Aki még nem próbálta, nem tudja, hogy mekkora flash kimerülve, szomjasan és kimelegedve beleharapni egy cikk citromba. Az ember szinte érzi, ahogy a C-vitamin berobban a sejtekbe. 

Ivánka lápa és a sárga út a térképen:

A Sárgán tehát továbbhaladtunk Hármaskút irányába. Az a szerencse, hogy ez az útvonal nem csak kényelmesebb, de szép is, úgyhogy veszteni nem vesztünk semmit. A brutál vadregényes sziklás részeket, meg tartalékoljuk inkább visszaútra, amikor kevés cucc és lejtmenet van.

Szóval lassan kezdtünk közeledni Hármaskút felé, viszont a szürkület is egyre közeledett. Az erdőből lassan kiértünk a jellegzetes bükki tisztásokra, rétekre, amelyeken borókák állnak és töbrök nyílnak, a száratlan bábakalács meg valahogy állandóan virágzik. A fennsíkon vagyunk és itt már nincsenek nagy szintkülönbségek, az idő viszont mindig pár fokkal hűvösebb, ugyanis végig 800-900 méteren vagyunk.

A kanyar mögött kábé Hármaskút lehet:

A hármaskúti üdülő üres volt, nekünk viszont vizet kellett szereznünk, ezért mentünk tovább Csurgóig, ahol a fennsík kevés forrásainak egyikéből 5 liter vizet kell feltöltenünk. A kút hála istennek vígan működik és nagyon jó vízű, egyébként 810 méteren fakad, ami ritkaság. Ja, egyébként ez egy nyomókútas dolog, úgyhogy simán fel tudtuk tölteni ötliteres tartályunkat. Mostmár csak táborhelyet kellett keresni. Viszont mire a táborhelyet megtaláltunk jócskán besötétedett. Mindegy, gyors tűzrakás, és nekiláttunk elkészíteni az első este vacsoráját: marhapörköltet krumplival. Hát ezért volt olyan nehéz a zsák.

Az előző térkép folytatása. A Sárga út Hármaskút és Csurgó irányába (Csurgó a térkép jobb szélén, Bánkút alatt):

A marhapöriben csak egy a baj: a marhából nem a gyors, 20 perces kaják készülnek. Hanem a több órásak. Így hullafáradtan és egyre álmosabban kivárni, amíg elkészül, figyelni, hogy oda ne kozmáljon, elég hülye vállalkozás. Úgyhogy alvás helyett ezzel szórakoztunk, és másnap kiderült, hogy ez nem volt annyira jó poén. Hasznosabb lett volna inkább aludni egy nagyot.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://vosatka.blog.hu/api/trackback/id/tr19205880

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása