Megnyugtató érzés, hogy vannak hozzánk hasonló őrültek a világban, akik a hobbijukért élnek. Most találtam egy honlapot, egy fotós srác honlapját. Egyrészt nagyon jók a fotók, másrészt mindenki tekintse meg a Fotógalérián belül a Werk című oldalakat, mert ott lehet látni, hogy a csávó teljesen megszállott, eszméletelen energiákat fordít arra, hogy tökéletes képek szülessenek. (Máté Bence oldala megtalálható itten)

A mesterséges itató, lesüllyeszett fotóbunkerral, az úszó lesállás, ahonnan vízszint magasságból lehet tüzelni, meg a jeges vízben nyakig elmerülve fotózni: basszameg, ezekért érdemes élni!

Mondjuk felvetődnek itt művészetelméleti kérdések. Pl azt én tökéletesen értem, hogy ha valaki rá van kattanva a fotózásra, akkor minél tökéletesebb képekre törekszik, és ennek érdekében nem riad vissza semmitől, bármilyen találmányt kiagyal. Ez rendben van, mindannyian ilyenek vagyunk (aki nem ilyen, arról jobb nem beszélni, élőhalottakkal és puhapöcsű szobagyerekekkel ezen a blogon nem foglalkozunk). De mondjuk jön a kérdés, hogy ha valaki készít egy ilyen tökéletes itatót, bunkerrel egybeépítve, ahonnan olyan fotókat lehet készíteni, amilyeneket egy rendes itatónál soha, akkor ez természetfotózás-e. Művészetnek művészet az biztos, illetve ez az, ami biztos, hiszen egyre jobban kiküszöbőlődik belőle a természet tökéletlensége ---- arra gondolok, hogy a fotós szempontjából tökéletlen megoldás az, hogy a természetben valójában lehetetlen vízszintmagasságban fotózni egy itatónál, olyan közelről, mint Máté Bence és társai teszik. Szóval természetfotózás-e ez?

Ettől függetlenül a fotók kurvajók, minden elismerésem Bencéé. A fenti elméleti faszságot meg csak az érti meg, aki megnézegeti a honlapot.